Ideális gáz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ideális gáz a fizikában használt absztrakció, a gázok olyan egyszerűsített modelljét írja le, amelynek termodinamikai viselkedése egyszerű matematikai eszközökkel írható le. A reális gázok többé vagy kevésbé közelítik meg az ideális állapotot (legideálisabb gáz jelenlegi tudásunk szerint a hélium). Az ideális gázokat a fizikai kémiában célszerűbb tökéletes gáznak nevezni, mivel az ideális jelzőt az elegyek jellemzésére használják.[1][2]

Az ideális gázok részecskéi folytonos, zegzugos mozgást végeznek, közben ütköznek egymással, és az edény falával is (ezek tökéletesen rugalmas ütközések, tehát nem vész el energia az ütközéseknél -természetesen ilyen sem fordul elő a valóságban-), innen származik az "ideális" gázok nyomása.[1]

A modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gázok törvényszerűségei leírhatók a mozgó testekre vonatkozó fizikai törvényekkel, ha feltételezzük ideális voltukat, amihez a következő kritériumoknak kell teljesülniük:

  • A gázmolekulák saját térfogata elhanyagolható a gáz által betöltött térfogathoz képest (tehát szinte kiterjedés nélküliek)
  • A gázmolekulák egymásra sem vonzó, sem taszító hatást nem fejtenek ki, az ütközésektől eltekintve
  • A gázmolekulák egymással illetve az edény falával való ütközése teljesen rugalmas
  • A gázmolekulák átlagos sebességét és kinetikai energiáját kizárólag a gáz hőmérséklete adja meg
  • Azonos hőmérsékleten, azonos számú gázmolekula kinetikai energiája megegyezik, és független a gáz anyagi minőségétől

Az ideális gázokra, és csak az ideális gázokra teljesül az egyesített gáztörvény (illetve tökéletesen az Avogadro-törvény is csak ezekre jellemző).[3]

Általában számításoknál a gázokat – első közelítésben – ideális gázoknak tekintjük. A légnemű közegek jellemzően akkor közelítik meg a tökéletes gázokra jellemző tulajdonságokat, ha hőmérsékletük kritikus hőmérsékletüknél nagyobb (ahol a párolgáshő nulla). Azokat a légnemű anyagokat, amelyeknek hőmérséklete a kritikus hőmérséklet alatti, és így képesek a kondenzációra, gőznek hívjuk.[2]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Boles & Cengel 89. oldal
  2. ^ a b Veszprémi 110-122. oldal
  3. Villányi 45-51. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Boles & Cengel: Cengel, Yunus A.; Boles, Michael A.. Thermodynamics: An Engineering Approach. ISBN 0-07-238332-1 
  • Veszprémi: Veszprémi, Tamás. Általános kémia. Budapest: Akadémiai Kiadó (2011) 
  • Villányi: Villányi, Attila. Kémia 9., Általános kémia. Budapest: Műszaki Könyvkiadó (2013) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]