Hosszú farok
A hosszú farok közgazdaságtani fogalom, mely az internetes kereskedelem árubőségét írja le: a hagyományos áruházak kevés fajtájú, de nagy mennyiségben árusítható tömeg- vagy sikertermékével ellentétben azoknak a kis mennyiségben eladható, de nagyon nagy sokféleségben rendelkezésre álló termékeknek a gyűjtőfogalma, melyeknek a hagyományos kereskedelem korszakában nem volt esélyük a piacra jutásra (nem tudták velük elérni a gazdaságos tömegtermelést), korszerű információtechnológiai megoldásokkal (például a digitalizálható termékeknél: könyveknél, filmeknél, zenéknél a digitalizált formában történő tárolás majd igény szerint történő letöltés vagy kinyomtatás) viszont megtalálják kis számú, szétszórtan elhelyezkedő fogyasztójukat, akár a világ túloldalán is. A fogalmat először Chris Anderson, a Wired magazine főszerkesztője használta, 2004 októberében. A hosszú farok létrejöttéhez három dolog megléte szükséges:
- Új alkotók: az informatikai forradalom lehetővé tette, hogy a korábbiaknál sokkal többen hozhassanak létre – részben hobbiból – alkotásokat
- Új piacok: Az internetes kereskedőknél a hagyományos nagyáruházak áruválasztékának tízszerese-százszorosa található meg, és vevőik sem korlátozódnak egy bizonyos területre (ami minden hagyományos kereskedő vevőszámát megköti): jöhetnek az egész világról, a csomagküldő szolgálatok pedig bárhova kézbesítik a megvásárolt árut.
- Új ízlésformálók: A fejlett keresőprogramok valamint a tömegek bölcsessége, azaz a termékeket, szolgáltatásokat egymásnak ajánló, vagy ezekről blogokat vezető, fórumokhoz hozzászóló emberek a korábbiaknál sokkal hatékonyabban segítenek kiválogatni az értéktelen kacatok közül a valóban értékes termékeket.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- The Long Tail – Wired Magazine, 2004. október, (angolul)
- Chris Anderson: Hosszú farok. A végtelen választék átírja az üzlet szabályait (HVG könyvek, 2007) ISBN 978-963-9686-20-5
|
Ez a közgazdaságtani lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |