Felszálló és leszálló csomó
A felszálló csomó az égi mechanikában használatos fogalom: egy égitest pályájának egyik kitüntetett pontja, ahol az égitest pályája metszi a vonatkoztatási síkot. A másik metszési pont a leszálló csomó. A felszálló és leszálló csomót összekötő vonal neve csomóvonal, amely másképpen fogalmazva a vonatkoztatási sík és a pályasík metszésvonala. A felszálló csomó jele .svg){kind=small}
(Unicode: U+260A, ☊), a nagy ómegához hasonló szimbólum; a leszálló csomóé ennek fordítottja .svg){kind=small}
(Unicode: U+260B, ☋).
Geocentrikus és heliocentrikus pályák esetén a felszálló csomó (vagy északi csomópont) az a hely, ahol a keringő objektum észak felé haladva átlépi a vonatkoztatási síkot, a leszálló csomó (vagy déli csomópont) pedig az, ahol déli irányba tartva halad át a síkon.[1]
A csomópontokat a pályaszámításnál – valamely égitest adott időpontban elfoglalt helyének meghatározása – használják fel.
Leírása[szerkesztés]
A vonatkoztatási síkot aszerint értelmezzük, hogy melyik központi égitestről van szó.
Föld[szerkesztés]
A Föld körül keringő Hold vagy műholdak esetén a vonatkoztatási sík az egyenlítő síkja. A felszálló csomó az a metszéspont, ahol a vizsgált égitest pályája délről észak felé haladva metszi az egyenlítő síkját. A Föld középpontjából nézve a felszálló csomó és az alapirány által bezárt szöget a felszálló csomó hosszának nevezzük, ahol az alapirány a tavaszpont. A szöget az alapiránytól a Föld forgási irányával egyezően, az óramutató járásával ellentétesen, csillagászati szakszóval direkt irányban mérjük, és nagy ómegával (Ω) jelöljük.[2]
Nap[szerkesztés]
Naprendszer beli égitestek esetén a vonatkoztatási sík az ekliptika. A felszálló csomó az a metszéspont, ahol a vizsgált égitest pályája délről észak felé haladva metszi az ekliptikát. A Nap középpontjából nézve a felszálló csomó és az alapirány által bezárt szöget a felszálló csomó hosszának nevezzük, ahol az alapirány a tavaszpont iránya. A szöget az alapiránytól a Föld keringési irányával egyezően, az óramutató járásával ellentétesen, csillagászati szakszóval direkt irányban mérjük, és nagy ómegával (Ω) jelöljük.
Kettőscsillag főcsillaga[szerkesztés]
A közös tömegközéppont körül keringő kettőscsillagok esetében földi megfigyelésekkel a pályának a látóirányunkra merőleges síkra eső vetületét látjuk; ezen ellipszis pontjait mérve kell kiszámítani a valódi térbeli pályát, azaz a valódi pályaellipszist. A vonatkoztatási sík a fényesebb, úgynevezett főcsillagon át fektetett, látóirányunkra merőleges sík, az alapirány a csillagászati észak. Vizuális megfigyelésekkel nem tudjuk megállapítani, hogy melyik a felszálló és leszálló csomó, ezért csomóhossznak a ≥0 és <180 fokos tartományba eső csomópont szögét tekintjük, ahol a szöget északtól kelet felé mérjük, azaz az óramutató járásával ellentétesen, direkt irányban. Jele ebben az esetben is nagy ómega (Ω).[3]
Megjegyzés[szerkesztés]
Az égi mechanika pályaszámításainál a felszálló csomó hossza egy független pályaelem a hat közül. Az égitestek pályája, a vonatkoztatási sík és az alapirány, így a csomóhossz is időben változik, ezért meg kell adni, hogy mely időpontra vonatkozik.
Amennyiben az égitest pályája és a vonatkoztatási sík egybeesik (az inklináció 0), akkor a csomóhossz (Ω) értéke 0.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ ascending node, entry in The Encyclopedia of Astrobiology, Astronomy, and Spaceflight, David Darling, on line, accessed May 17, 2007.
- ↑ Űrhajózási lexikon
- ↑ szerk.: Wodetzky József: A csillagos ég. Budapest, 1938: Királyi Magyar Természettudományi Társulat
Források[szerkesztés]
- szerk.: Marik Miklós: Csillagászat. Akadémiai Kiadó (1989). ISBN 963 05 4657 4
