Don Procopio

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Don Procopio Georges Bizet 1857-ben, olasz nyelven írt operája. A darab egy fajta tanulmány volt, ezért előadására nem került. A szerző római tanulmány körútja alatt készítette és haza küldte értékelésre a párizsi konzervatórium tanárainak, akik lelkesedve fogadták a művet. A kéziratot sokáig elveszettnek hitték, míg nem Charles Malhaebre a párizsi Nagyopera könyvtárosa rá nem bukkant az Auber hagyatékban.

A mű története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az opera a szerző római tartózkodásának első éveiben készült, a hazaküldött partitúrát a Conservatoire tanárai lelkesedéssel fogadták és bátorító értékelést adtak róla. A zsűri tagjai között volt a kor neves operaszerzője, Ambroise Thomas és Jacques Fromental Halévy is. Halévy szorgalmazta a darab színpadra vitelét, de Thomas ragaszkodván a szabályokhoz, az ösztöndíj végére előírt, egyházzenei mű elkészítését tartotta fontosnak. Így az opera a szerző életében nem került bemutatásra. Kéziratát is elveszettnek hitték, egészen a XX. század elejéig, amikor is a párizsi Nagyopera könyvtárosaként Charles Malhaebre rá talált. Malhaebre aztán valamilyen oknál fogva nem tulajdonította vissza a kéziratot az opera könyvtárának, így az a párizsi konzervatórium könyvtárába került, mint letét.

A felfedező kezdeményezésére Paul Collin és Paul Bérel franciára fordította az olasz nyelvű librettót. A zongorakivonatot Paul de Choudens adta ki 1905-ben. Az előadhatóságra hivatkozva jelentősen átdolgozták a művet: Bizet más műveinek zenei részleteivel egészítették ki és ebben a formában mutatták be 1906. március 10-én Monte-Carlóban. Az darab eredeti változatának bemutatója még évtizedeket váratott magára, mígnem 1958-ban a Strasbourgi Operaházban erre is sor került. A CD kiadás 2003-ban valósult meg. Megjegyzés: az opera első CD kiadása kettő, a második egy lemezből áll, de a zenei anyagok között nincs különbség, ugyanis a darab hosszánál fogva egy lemezre is ráfér. Viszont a két CDF-és kiadás az eredeti olasz, az egy CD-és a francia nyelvű librettót tartalmazza.

Az opera szereplői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
Don Procopio, házasodni akaró, öreg, elszegényedett úr basszbariton
Don Odoardo, katona tiszt, Donna Bettina szerelmes tenor
Don Ernesto, Don Andronico unokaöccse, Bettina bátyja bariton
Don Andronico, gazdag birtokos, Bettina és Ernesto nagybátya bariton
Felicia, álruhában, lovagnak öltözve szoprán
Pasquino, mindenes Don Andronico házában bariton vagy buffo tenor
Donna Bettina, Don Ernesto húga szoprán
Donna Eufemia, Don Andronico felesége mezzoszoprán
  • Történik: A XIX. században, Don Andronico házában Olaszországban
  • Játékidő: 74 perc

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bettina szerelmes Odordoba, de nagybátya minden áron az öreg, kissé elszegényedett nemeshez, Don Procopióhoz akarja adni. Eufemia hiába figyelmezteti férjét: nincs joga tönkre tenni egy fiatal lány életét. Közben haza érkezik útjáról Ernesto. Értesül a történtekről és Odoardóval szövetségre lépve elhatározza, hogy megakadályozza ezt a kényszerházasságot. Elhíresztelik, hogy Bettina már alig várja, hogy Don Propocio felesége legyen. Unalmas már számára a szomorú, egyhangú leány élet: bálokat, kocsikat, forgatagot akar. Az idős gavallér megretten a hírtől, hisz vagyona az éppen nincsen már túl sok s még azt a keveset is el kellene szórnia és különben is: öregkorára nem hiányzik már neki ez a nyüzsgés, a mozgalmas élet. Még nincs is kilátásba helyezve az esküvő, de a fiatal menyasszony máris elkezd költekezni, őrületbe kergetve ezzel idős vőlegényét.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Don Procopcio Bettina bátyához fordul tanácsét: szeretne kibújni valahogyan adott szava alól, egy másik férjet kellene keresni Bettinának. Ernesto először vonakodik, a látszat kedvérét, aztán belemegy a dologba, de persze csak is Procopioért teszi. Megszervez egy légyottot Bettina és Odoardo számára. Procopcio diadalmasan leplezi le az enyelgést és más kiút nem lévén a szerelmeseknek össze kell házasodniuk. Don Andronico toporzékol dühében, de hát mit tud tenni? Engednie kell a látszat megkövetelte szokásoknak. Procopcio megkönnyebbülten sóhajt fel, hiszen nem való öregembernek a fiatal nővel kötendő házasság.

Az opera zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vígoperai hagyományoknak megfelelően a Don Procopio zenéje vidám, szellemesen csipkelődő, de már érződik rajta a zeneszerző későbbi hangja is: nem mentes az érzelmességtől, ami a későbbi operákat annyira jellegzetesen egyedivé tette. Az eredeti hangszerelés hagyományos kamarazenekart alkalmaz, de azt hárfával, két angolkürttel, egy-egy gitárral és mandolinnal egészítette ki. A korabeli bírálat a különösen jónak találta az első felvonás nyitó jelenetét, a II. felvonást bevezető, gitár kíséretes szerenádot, Procopio és Bettina kettősét, valamint egy férfi kórus részletet.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában I., Tudomány kiadó, Bp., 2005, 164-167. o.