Diákszleng

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A diákszlengnek vagy hagyományos elnevezésével diáknyelvnek az (elsősorban az általános és középiskolás) diákok által kitalált és használt, általuk gyarapított szlenget nevezik, amely leginkább az iskolai és általában a diákélet fogalmainak, tárgyainak sajátos elnevezését tartalmazza. Az 1960-as évektől egy ideig az ifjúsági nyelv mint rétegnyelv egyik csoportnyelveként tartották számon, de az utóbbi időszakban inkább mint egy azonos életkorú és azonos tevékenységi körű rangtárs csoportokban használt szakszlenget értelmezik.

A diáknyelv főbb témakörei[szerkesztés]

  • Iskola (intézményei, részei stb.):
    • igazgatói szoba: magánzárka, purgatórium
    • tanári szoba: tancsitanya, sárkánybarlang
    • kollégium: kolesz, koli, kóter
    • zeneiskola: kornyikasutyi, nyikorogda, zenetanoda
    • mezőgazdasági szakközépiskola: trágyaegyetem, trágyászakadémia
  • Iskolai személyzet:
    • igazgató: rendezde, izgató, kibazgató, diri, főkolompos
    • tanár: tangász, tancsi
    • ügyeletes tanár: radar, ingaóra
    • osztályfőnök: főmama, oszi, főnök, ofő
    • kémiatanár: klóranyó
    • történelemtanár: csatamami
    • matematikatanár: egyenletke
    • elsős diák: csipasz, gyík, szecska, bunda
    • takarító: ariel, klotyómanó, parfisbűvölő
    • portás: börtönőr
  • Iskolai kellékek:
    • csengő: berregő, csirrike, kolomp
    • ellenőrző könyv: anyaszomorító, ellenem őrző, rémfüzet
    • bizonyítvány: bizi, bizony hitvány, bizonyíték, pofozító
    • körző: bökő, cirkli, köríró
    • radír: dörzsi, racsek, racska, radka
    • tiltott segédeszköz: aknavető, puska, szakirodalom
    • tolltartó: cerkalak, indiántemető
  • Tantárgyak:
    • matematika: matek, matemat, matika
    • irodalom: irci, ircsi, sirodalom, birodalom
    • biológia: bájológia, biosz, csontváztan
    • számítástechnika: infó, ámítástechnika
    • ének: kornyika
    • nyelvtan: nyögtan
    • földrajz: föci
  • Érdemjegyek:
    • jeles: gömbvillám, nagyhasú
    • jó: állvány, (kis)szék, villám
    • közepes: középút, domb, fél nyolc, madár, púpos teve
    • elégséges: görbehátú, proletár ötös, libanyak, hattyú (Vö. Mi az, hattyúkat tenyésztesz?)
    • elégtelen: karó, peca, szeka, dugesz, dugó, fa, fúró, gerenda, gyökér, gyufa, horog, szálka (Vö. Faiskola lerakatot nyitottál?; Na fiúk, ez a Karcsi már megint horogra akadt!; Mi az fiam, fásítol?)
  • Egyéb
    • kitűnő tanuló: agytröszt, ifjú Einstein, überke, stréber
    • törtető diák: gőzös
    • tanulás: agytankolás
    • megbukik: leesik a létráról, visszatapsolják
    • nagyon jó: szuper, isteni, oltári, baromi, állati, eszméletlen
    • Petőfi: Megy a juhász a szamáron = Slattyog az ipse a dögön[1]
    • fej: fűrészpor raktár

A diáknyelv kutatásáról[szerkesztés]

Dobos diákszótárának egy lapja

A régi diáknyelvről nagyon kevés emlék maradt fenn. Jókai említi az ún. csittvári krónikát, amit 1665-től kezdve Sárospatakon írtak, s minden nevezetes esemény, melyről hallgatni kellett (szerinte innen a „csitt” elnevezés), belekerült. A krónika azonban csak egy szólásmondásban maradt fenn: Ez is a csicsvai könyvbe való ’nagyot hazudott’ jelentéssel. Az És mégis mozog a föld! című regényében azonban számos kifejezést is olvashatunk a debreceni kollégium diáknyelvéből (potya ’mikor alkalom adatik ingyen jóllakhatni’, baltás ’joghallgató’, szatyi ’fehér kenyér’, dárdás ’a kicsi tanuló, aki a nagyobb diáknak fűt’, gugyi ’szeszes ital’, klipitroklapatorium ’kulacs’ stb.)[2]

Az első diákszótárt 1898-ban Dobos Károly tette közzé (A magyar diáknyelv és szótára). A csupán 80 oldalnyi mű bevezető tanulmányában értékes áttekintést ad a diáknyelv előzményeiről, jellemzőiről, a szótári rész pedig ábécérendben sorolja fel a szavakat, kifejezéseket feltüntetve lelőhelyüket az akkori Monarchia felsőfokú intézményei közül.

Dobos szótára után hosszú évtizedeken keresztül csak kisebb szójegyzékek készültek, majd 1972-ben jelent meg egy terjedelmes és színvonalas nyelvészeti munka Matijevics Lajos A vajdasági magyar diáknyelv című szótára, mely 1676 szót és kifejezést rögzít és elemez.

Ezután már sorra jelennek meg az újabb gyűjtemények, melyek közül a felgyűjtött szókincs mennyiségét tekintve messze kiemelkedik Hoffmann Ottó Mini-tini-szótára, amely tematikus elrendezésben a 10–14 éves korosztály kb. 32 500 diáknyelvi kifejezését rendezi szinonimaszótárba.

Diáknyelvi szótárak[szerkesztés]

  • Dobos Károly, A magyar diáknyelv és szótára. Budapest, 1898. (80 lap).
  • Matijevics Lajos, A vajdasági magyar diáknyelv. Újvidék, 1972. (265 lap).
  • Gémes Balázs, A kecskeméti diáknyelv szótára (1967). (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 10. sz.) Budapest, 1982. (63 lap).
  • Csányiné Wittlinger Mária, Egy miskolci szakközépiskola diákszavai. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 32. sz.) Budapest, 1987. (31 lap).
  • Tóth Kornélia, A sárbogárdi diáknyelv szótára. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 46. sz.) Budapest, 1990. (72 lap).
  • Thomann Mónika–Tóth Kornélia, Magyar diákszótár (1965–1980). (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 62. sz.) Budapest, 1994. (115 lap).
  • Kardos Tamás–Szűts László, Diáksóder. (Hogyan beszél a mai ifjúság?). Budapest, é. n. [1995]. (197 lap).
  • Hoffmann Ottó, Mini-tini-szótár. (A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára). Pécs, 1996. (285 lap).
  • Rónaky Edit, Hogyan beszél ma az ifjúság? (Avagy: Hogy hadováznak a skacok?) (Az Embernevelés Kiskönyvtára 2.) Szentlőrinc, 1995 (az utánnyomott kötetekben: 1996), második, javított kiadás: 1997. (92 lap, a második kiadásban 83 lap).
  • Rónaky Edit, Kész röhej! (A diáknyelv humora). Harmadik – bővített – kiadás. Kolozsvár, 1999. (192 lap)
  • Vasné Tóth Kornélia, Élő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében. Novumverlag Kiadó. Sopron, 2010. (132 lap)

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bachát László: Diáknyelv – a fiatalok nyelvhasználata, mint az érzelem és a gondolkodás tükrözője. In Komlóssy Ákos szerk. (1998). Ki neveli a gyerekeket? : az iskolai nevelés pedagógiai, pszichológiai és szociológiai kérdései: [összeállítás a Koch Sándor Tudományos Ismeretterjesztő Társulat XXXV. Pedagógiai Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból], [Koch S. Csongrád M. TIT], Szeged
  2. Lásd a regény „A csittvári krónika” c. fejezetében.

Források[szerkesztés]

  • A magyar stilisztika útja. Sajtó alá rendezte, a lexikont írta és a bibliográfiát összeállította Szathmári István. Budapest, 1961.
  • Bachát László: Az ifjúsági és a diáknyelv kérdései. In: Anyanyelv, közélet, művelődés. Összeállította és szerkesztette: Sebestyén Árpád. Budapest, 1976. 107–22.
  • Barcza József: Néhány szó és szólásmód a debreczeni diák-nyelvből. Tanulók Lapja, 2 (1895): 190, 202–3.
  • Hajdú Mihály: A csoportnyelvekről. (Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 1. sz.). Budapest, 1980.
  • Kis Tamás: A magyar szlengkutatás bibliográfiája. Debrecen, 1996.
  • Kovalovszky Miklós: Diáknyelv. In: Világirodalmi lexikon. II. kötet. Főszerk. Király István. Budapest, 1972. 693–694.