Ifjúsági nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ifjúsági nyelv a fiatalok (elsősorban a középiskolás korosztály) többé-kevésbé egységes szlengje, olyan csoportnyelv (egyesek szerint rétegnyelv), amely az 1945 utáni egységesítő társadalmi változások következtében egybeolvadó diáknyelvekből jött létre az 1960-as évekre.

Az ifjúsági nyelv nyelvi jellemzői[szerkesztés]

Az ifjúsági nyelv főbb témakörei[szerkesztés]

  • Tantárgyelnevezések: biosz, bikusz, bigyológia, termike ’biológia’, föci ’földrajz’, matek ’matematika’, rémtan ’mértan’, töci, töri, törci, törtike ’történelem') stb.
  • Érdemjegyek: bunkó, dákó, deszka, dugó, egyenes, fa, gerenda, gyökér, gyufa, horog, kampó, karó, szigony, tök, tűzifa ’elégtelen’ stb.
  • Iskola: isi, suli, sulaj, gimi, fősuli, trágyaegyetem ’agrártudományi egyetem’.
  • Diákotthon: kolesz, koli, koleszos, kolista, Petőfi-leves (= „Minek nevezzelek?”), BMV-leves (= „Bele minden vacakot!”), Leningrád-leves (ti. bevehetetlen); stb.
  • Testrésznevek: bogyó, leső, kuklyuk ’szem’; pumpa, ütő ’szív’; csőr, etető ’száj’; előny, tejcsarnok, tejcsárda ’női mell’; lőcs, mankó, virgács ’láb’; toll, séró, hári ’haj’.
  • Ruházat: szerelés ’ruha’, jakó ’kabát’, gatya, naci ’nadrág’, faros 'farmer', surranó, topogó, tyúkszemtok ’cipő’, kultúrmadzag ’nyakkendő’, cicifix ’melltartó’, tökfedő ’sapka’.
  • Rokonságnevek: fater, fati ’apa, muter, muti ’anya’, tesó ’testvér’, bratyesz, bratyó ’báty’, ősök ’szülők’.
  • Lányok, nők megnevezései: béka, bige, bula, csaj, csirke, cuncimókus, jérce, madárka, moha, muff, pipi, pulyka.
  • Férfit, fiút jelölő szavak: csávó, faszi, fej, gádzsó, hapi, hapsi, krapek, manusz, mókus, muki, pacák, pali, pasi, pók, surmó, szivar, tag, ürge.
  • Járműmegnevezések: kecske, drótkecske, csőszamár, bicaj, bringa ’kerékpár’; benzinkecske ’motorkerékpár’, tyúkrázda ’motorkerékpár hátsó ülése’; szőrös taxi, zabmotoros ’lovaskocsi’; trabicsek, szappantartó, furnérláda, papírtigris ’Trabant’.
  • Evés-ivás: behajít, betermel, bevermel, burkol, kajál, silózik ’eszik’, tankol ’iszik’.
  • Beszéddel kapcsolatos szavak: csiripel, dumál, süketel, szövegel; hinti/nyomja a sódert-, a szöveget, kultúrszövege van, sok a szöveg.
  • Zene, tánc: sípláda, zajláda, ricsajdoboz, füttykaszni ’lemezjátszó’; csörög, csurglizik, réáz, rop, rütyőzik ’táncol’; füles 'fülhallgató'; miki 'mikrofon' stb.
  • Szellent: fingik, pukizik, purcant, púzik, lukszusszant

Az ifjúsági nyelv szóalkotása[szerkesztés]

Az ifjúsági nyelvben gyakoriak a képzett szavak, különösen a játékos kicsinyítő, becéző képzővel alakultak: vili ’világos’, kori ’korcsolya’, trabcsi ’Trabant’, uncsi ’unalmas’, figyu! ’figyelj!’, cerka ’ceruza’, ruci ’ruha’, napej ’napközi’, brekusz ’béka’ stb. Elterjedtek benne a rövidítések, mozaikszavak is: diri ’igazgató’, tancsi ’tanár’, doli, doga ’dolgozat, ’mozi’, hábé ’házibuli’. Sok egyéni alkotású, játékos, szócserés összetétel található benne: tájfunkabát ’orkánkabát’, pézsé 'papírzsebkendő', proletárszendvics ’zsíroskenyér’, tetűpuska ’fésű’, benzintyúk ’motorkerékpár hátsó ülésén ülő nő’, füstrúd ’cigaretta’ stb. Kedveltek a hangcserés, torzításos és egyéb szójátékos formák: sirodalom ’irodalom’, mérgesítő ’értesítő’, bizony hitvány ’bizonyítvány’, zimó ’mozi’, nyuszog ’szúnyog’ stb. Szintén jellemzők a fiatalok beszédében a szemléletes (többnyire áttételes) kifejezések: ereszt a feje ’buta’; Szemfelszedés nincs! ’ne bámulj engem annyira, mert kiesik a szemed’; trombitának nézték (azaz megfújták) ’ellopták’ stb.

Az ifjúsági nyelv kutatása[szerkesztés]

A ifjúsági nyelvi kutatások kezdetét Kovalovszky Miklós Az ifjúság nyelve című, 1963-ban megjelent cikkétől számítják.[1] Magára a nyelvi jelenségre bizonyára a szlengnek az irodalomba való beáramlása, a Zabhegyező- és Rozsdatemető-vita irányította rá a figyelmet. A Kovalovszky-cikkről tartott nyelvművelő munkabizottsági vita után a Magyar Nyelvőr 1964-ben pályázatot hirdetett az ifjúsági nyelv gyűjtésére.[2] Az akkori pályázat helyezettjei közül Matijevics Lajos hamarosan terjedelmes és alapos vajdasági diáknyelvi szótárt adott közre.[3] A hatvanas években ifjúsági nyelvvel foglalkozni kezdő nyelvészek közül Bachát László az, aki számtalan tanulmányával és az ezekben képviselt jellegzetesen didaktikus nyelvművelő szemléletével a legtipikusabb és legnagyobb hatású képviselője az ifjúsági nyelvet kutató nyelvészeknek.

Az ifjúsági nyelvi kutatásokat a modern szlengkutatás szempontjából nem szokták igazán szerencsésnek tartani, ugyanis az ifjúsági nyelv terminusnak ’a fiatalság által beszélt többé-kevésbé egységes csoport- vagy rétegnyelv’ jelentésben való használata egyrészt túlságosan leszűkítette a vizsgálandó területet, másrészt a szleng működése, rendszere kapcsán felmerülő kérdések megválaszolását a jelenségek puszta leírásával igyekezett pótolni. E leegyszerűsítő közelítésmódból következik, hogy az így nyert elméleti megállapítások csak részben állják meg a helyüket, például az az okfejtés, amely e szociolektus stílusát, keletkezését, használatát mint nemzedéki problémát tünteti fel, erősen vitatható. Hasonlóan vélekedhetünk a szlengnek a sztenderd nyelvváltozattól való eltérését nyelvi devianciaként, és mint ilyet, nyelvművelési kérdésként értékelő felfogásról is.

A klasszikus értelemben vett ifjúsági nyelvi kutatások a nyolcvanas évekre kifulladtak. Ennek bekövetkezése szakmai szempontból törvényszerű volt, hiszen az ifjúsági nyelv leltározásán kívül ez az irányzat más nyelvészeti feladatot nem tűzött ki maga elé (hibásan leszűkített kutatási bázisa és vitatható módszerei miatt nem is tűzhetett); végkövetkeztetéseit nézve az ifjúsági nyelv vizsgálata sokkal inkább volt nyelvtisztító-nyelvművelő mozgalom, s mint ilyen inkább az ifjúságnevelés nyelvi vetülete, mint nyelvészeti kutatás. Visszaszorulásának legfőbb oka talán az volt, hogy egyetlen igazán nyelvészeti céljának, az adatgyűjtésnek sem tudott már megfelelni: az előkerülő adatok egyre kevesebb újdonságot hordoztak, és a konkrét nyelvi anyag mögött meghúzódó általánosabb nyelvi vonások terén sem mutatkozott újdonság.

Az ifjúsági nyelvi kutatások utolsó hulláma az 1990-es években már ismét inkább a diákság (és nem általában az ifjúság) nyelvével kezdett foglalkozni.[4]

Hivatkozások, jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kovalovszky Miklós: Az ifjúság nyelvéről. Valóság 6 (1963)/5: 66–75.
  2. Hogyan beszél a mai ifjúság? Magyar Nyelvőr 88: 85–6.
  3. Matijevics Lajos: A vajdasági magyar diáknyelv. Újvidék, 1972.
  4. Vö. Rónaky Edit: Hogyan beszél ma az ifjúság? (Avagy: Hogy hadováznak a skacok?) Szentlőrinc, 1995; Kardos Tamás–Szűts László: Diáksóder. (Hogyan beszél a mai ifjúság?). Bp., é. n. [1995]; Hoffmann Ottó: Mini-tini-szótár. (A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára). Pécs, 1996.
  • Bachát László: Az ifjúsági nyelv és változatai. In: A magyar nyelv rétegződése. Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Bp., 1988. 146–52.
  • Bachát László: Az ifjúsági nyelvhasználat helye a társadalomban. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Szerk. Szende Aladár. Bp., 1995. 176–9.
  • Bachát László, Az ifjúsági nyelv kialakulása. Irodalom- és Nyelvtudomány. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis, tom 9/D. Nyíregyháza, 1982. 53–58.
  • Bachát László: Az ifjúsági nyelv szókészletének eredete. Magyar Nyelvőr, 104 (1980): 148–157.
  • Bachát László: Az ifjúság nyelve. In: Norma – átlag – eltérés. Szerk. Fülei-Szántó Endre. Pécs, 1986. 9–22.
  • Bachát László: Az ifjúság nyelve és a köznyelv. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Szerk. Szende Aladár. Bp., 1986. 343–52.
  • Bachát László: Az ifjúság nyelvhasználatának változása, s ami mögötte van. In: Az ifjúság beszédkultúrájáról. Szerk. Deme László. Bp., 1984. 23–38.
  • Grétsy László: Ifjúsági nyelv. In: Nyelvművelő kézikönyv I. Főszerk. Grétsy László és Kovalovszky Miklós. Bp., 1980. 968–72.
  • Hoffmann Ottó: Motívumok a 10–14 évesek ifjúsági nyelvében. Pedagógiai Szemle 39 (1989): 419–29.
  • Hoffmann Ottó: Szóalkotási módok a 10-14 évesek ifjúsági nyelvében. Magyar Nyelvőr, 120 (1996): 294–301, 121 (1997): 290–309.
  • H. Varga Gyula: Létezik-e ifjúsági nyelv? In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Szerk. Szende Aladár. Bp., 1995. 179–88.
  • Kovalovszky Miklós: Az ifjúság nyelvéről. Valóság 6 (1963)/5: 66–75.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Magyarul[szerkesztés]

Idegen nyelven[szerkesztés]