Csoportgondolkodás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csoportgondolkodás vagy csoportgondol' (angolul groupthink) egy szociálpszichológiai fogalom, amely a konszenzuskialakítás olyan eseteit írja le, amikor a konszenzus meghozatalára tett erőkifejtések aláássák a konszenzus megbízhatóságát, az egyén önmagát és saját gondolatait alárendeli a csoport által elfogadott (vélt vagy valós) normáknak a konszenzus létrehozása érdekében.[1] A tagok minimalizálják a konfliktus esélyét azzal, hogy nem mérlegelnek alternatív nézőpontokat, automatikusan elrejtik fenntartásaikat, és elszigetelik magukat a külső hatásoktól.

A fogalom Irving Janis amerikai pszichológus, a Yale Egyetem kutatója révén vált ismerté, aki több politikai döntéshozói folyamatot elemzett, például J. F. Kennedy és tanácsadói döntését a kubai Disznó-öbölben történő partraszállás előtt, vagy a japán támadást Pearl Harbor ellen 1941-ben.[2] Arra a következtetésre jutott, hogy a konszenzusnak és a megegyezésnek a független vélemények rovására történő hangsúlyozása és kialakítása súlyos következményeket vonhat maga után.[1]

A jelenséget három részfolyamat együtthatása eredményezi:[1]

  • A konszenzus úgy jött létre, hogy nem lett figyelembe véve az összes hozzáférhető információ
  • A "társas fertőzés", vagyis hogy a csoporttagok nem függetlenek egymástól, gyakran azonos háttérrel, nézettekkel rendelkezhetnek, ezzel nő a valószínűség, hogy a döntés közös torzítások határozzák meg.
  • A konszenzus nyilvános konformitáson alapul, nem pedig belső, személyes meggyőződésen.
  • További tényezők a környezet, a helyzet és a csoportszerkezet hibái.

Előfordul, hogy egy gondolatrendőr felszólítja a többi döntéshozót, hogy "gondolkodjanak a csoport tagjaiként", ez azonban gátat szab az eltérő vélemények megjelenésének, megfontolásának. Általánosan megjelenik a sebezhetetlenség illúziója, és ezzel párhuzamosan a csoportba vetett megkérdőjelezhetetlen bizalom. Ezt felerősíthetik, ha egyes csoporttagok mintegy kiszűrik az ellentmondó információkat, így ezek a többi csoporttaghoz már nem juthatnak el. Ugyanakkor önmagukat is befolyásolhatják az ún. gondolat-stop módszerével, melynek lényege, hogy minden, a csoport által nem elfogadott gondolatot igyekszik kizárni, azt valamilyen külső erő vagy téveszme hatásának betudni.

A csoportgondol' a szociálpszichológiából ered, de a kommunikáció, a menedzsment, a politológia és a szervezetfelépítés terén is van irodalma.[3] A szűrt információk hatására olyan torz normák is kialakulhatnak szélsőséges esetekben, mint terrorizmus, valamint jó táptalajt biztosít a politikai diktatúráknak, szektáknak.[4][5] Szélesebb körben természetes csoportokban fordul elő, mint például politikai pártok, nézetek mentén, vagy munkahelyi közösségben, csapatként együtt dolgozva.[6]) or the purported benefits of team work vs. work conducted in solitude.[7]

Janis szerint a következő dolgok segítenek elkerülni a csoportgondol' jelenségét:[8]

  • A csoportnak aktívan támogatnia kell a nyílt kérdezést és a szabad vélemények, ellenvetések kifejtést – akkor is, ha az szembe megy a csoport elképzeléseivel.
  • A nyilvános szavazás kerülése is hasznos lehet, hiszen ha nem kell arccal felvállalni a csoportnormával szembemenő véleményt, akkor valószínűbben jelenik meg a szavazás során.
  • Érdemes kívülállót is bevonni a döntéshozatalba, mert ő friss szemmel nézi a helyzetet, még nem "fertőzték meg" a csoportnormák.
  • A vezető szerepét csökkenteni kell, nem szabad előzetesen állást foglalnia az adott kérdésben.
  • Segíthet az is, ha valaki az "ördög ügyvédje" szerepébe bújik, és mindent megkérdőjelez, ezáltal a csoport nem jut téves következtetésre.

Janis könyvének első kiadása 1972-ben jelent meg, majd javított kiadása 1982-ben.[9][10] További kutatások újraértékelték Janis modelljét.[11][12]

Források[szerkesztés]

  1. ^ a b c Smith, E.R. & Mackie, D.M.: Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 519-520.
  2. Janis, I. L. (1971. november 1.). „Groupthink”. Psychology Today 5 (6), 43–46, 74–76. o. [2010. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  3. (1998) „Twenty-five years of groupthink theory and research: lessons from the evaluation of a theory”. Organizational Behavior and Human Decision Processes 73 (2–3), 105–115. o. DOI:10.1006/obhd.1998.2756.  
  4. (1995) „Expanding the groupthink explanation to the study of contemporary cults”. Cultic Studies Journal 12 (1), 49–71. o.  
  5. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) turner1998a nevű ref-eknek
  6. Does Liberal Truly Mean Open-Minded?. psychologytoday.com
  7. Cain, Susan. „The rise of the new groupthink”, 2012. január 13. .
  8. Smith, E.R. & Mackie, D.M.: Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 521.
  9. Janis, I. L.. Victims of Groupthink: a Psychological Study of Foreign-Policy Decisions and Fiascoes. Boston: Houghton Mifflin (1972). ISBN 0-395-14002-1 
  10. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> tag; nincs megadva szöveg a(z) Janis1982 nevű ref-eknek
  11. 't Hart, P. (1998). „Preventing groupthink revisited: evaluating and reforming groups in government”. Organizational Behavior and Human Decision Processes 73 (2–3), 306–326. o. DOI:10.1006/obhd.1998.2764.  
  12. McCauley, C. (1989). „The nature of social influence in groupthink: compliance and internalization”. Journal of Personality and Social Psychology 57 (2), 250–260. o. DOI:10.1037/0022-3514.57.2.250.