Csádi polgárháború
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
| Csádi polgárháború | |||
| Dátum | 1965. november 1 - 1979. novembere | ||
| Helyszín | Csád | ||
| Casus belli | Kisebbségek Tombalbaye autokratikus kormányzása ellen | ||
| Eredmény | Tombalbaye halála Félix Malloum hatalmának megdöntése Átmeneti Egység Kormány létrejötte | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Haderők | |||
| |||
.svg){kind=small}
A csádi polgárháború vagy első csádi polgárháború egy katonai konfliktus volt Afrikában, 1965-től 1979-ig tartott. A háborút az váltotta ki, hogy François Tombalbaye autokratikus és tekintélyelvű rendszere ellen fellázadtak az arab kisebbségiek, ami miatt az északi szomszédja, Líbia beleavatkozott a háborúba, habár egyelőre csak háttérbeli támogatóként. Később a Toyota-háborúban viszont Líbia és Csád között tényleges katonai konfliktus alakult ki. A háború alatt Tombalbaye merénylet áldozata lett, és katonai kormányzat lépett érvénybe Félix Malloum vezetésével.
Előzmények[szerkesztés]
1960 augusztusában Csád elnyerte függetlenségét Tombalbaye vezetésével. Az országnak minimális volt az infrastruktúrája, kevés szilárd burkolatú útja és jól kiépített vasútvonala volt. Gazdaságilag leginkább a pamutexport volt jelentős, továbbá a volt anyaországtól, Franciaországtól jelentős támogatást kapott. François Tombalbaye elnök azonban egyszerre biztosította tekintélyelvű rendszerét, betiltotta az összes pártot a sajátján kívül. Rasszista és korrupt politikája miatt az ország tovább szegényedett, és ez megalapozta a nemzetiségi ellentétet az országon belül. Rengeteg politikai foglyot megkínoztak és megöltek.[1] 1965-ben Északon az arabok fegyveres harcba kezdtek a rendszer ellen, amibe több nagyhatalom is beleszólt. 1975-ben Tombalbaye-t meggyilkolták, miután látványos lefokozásokat és előléptetéseket tett a hadseregben - ezzel elveszítette a rezsim iránt utolsó szövetséges tábort. Rengeteg ellenzéki politikus Szudán Dárfúr tartományába menekült, a mai napig ott tevékenykednek.[2]
Csádi fegyveres erők és a francia támogatás[szerkesztés]
A csádi erők nagyrészét a gyarmati rendszerből megmaradt veteránok alkották. 1964-ben a hadsereg mindössze 500 főből állt, ebből csak 200 volt, akit a franciák kiképeztek. A függetlenségtől egészen 1979-ig a Sara népcsoport volt az elsöprő többség a seregben.[3] A csendőrség volt a legjobban képzett alakulat. Franciaország jelentős katonaságot tartott fent Csádban. Mint a többi gyarmattal, úgy Csáddal is megegyeztek egy kölcsönös katonai szövetségben. N’Djamenában - akkori nevén Fort Lamy-ban - Tombalbaye aláírt egy szerződést a francia nagykövetségen, amelyben védelmet és támogatást kért arra az esetre, ha a tekintélyelvű rendszere bukásnak indulna. Hiába írták alá a szövetségi paktumokat, a Csád és Franciaország közötti kapcsolat attól még csekély volt. 1975-ig a teljes csádi légierőben csak francia katonák szolgáltak.[4]
A konfliktus kitörése[szerkesztés]
1965-ig francia egységek felügyelték az instabil helyzetben lévő B.E.T északi régiót. Helyüket csádi bürokraták vették át, akik alig vagy egyáltalán semmilyen katonai és közigazgatási tapasztalattal és tudással nem rendelkeztek. Eközben a vidéki területeken nőtt a nyugtalanság az adónövekedés miatt. Tombalbaye bevételeinek növelésével próbálta megerősíteni kormánya csekély forrásait. Az adóbevételek jelentős elsikkasztása és a behajtók erőteljes intézkedései ellenszenvet váltottak ki.
1965-ben lázadások törtek ki, amikor Mangalméban 500 embert kivégeztek, köztük 9 országgyűlési képviselőt. A lázadások aztán 1966-ban átterjedtek több megyére is. A Fitri-tó közelében nyílt összecsapások zajlottak a civilek és a kormányerők között. Meg nem erősített francia jelentések szerint a csádi hadsereg falvakat pusztított el, és 250–400 embert öltek meg. Ugyanebben az évben a csádi kormány megpróbálta előírni az élelmiszernövények termesztését a BET-ben.
Goukouni Oueddei elmenekült Líbiába.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ McPhie, P. (1975. december 2.). „The origin of the alkaline inactivation of pepsinogen”. Biochemistry 14 (24), 5253–5256. o. DOI:10.1021/bi00695a003. ISSN 0006-2960. PMID 44.
- ↑ Thornton, J. A. (1975-09-XX). „Letter: Duration of action of AH8165”. British Journal of Anaesthesia 47 (9), 1033. o. DOI:10.1093/bja/47.9.1033. ISSN 0007-0912. PMID 28.
- ↑ Scherberger, R. R., S. (1975-09-XX). „[Studies on the action of an anticholinergic agent in combination with a tranquilizer on gastric juice secretion in man]”. Arzneimittel-Forschung 25 (9), 1460–1463. o. ISSN 0004-4172. PMID 26.
- ↑ Heazell, M. A. (1975-10-XX). „Proceedings: Is ATP an inhibitory neurotransmitter in the rat stomach”. British Journal of Pharmacology 55 (2), 285P–286P. o. ISSN 0007-1188. PMID 117.
