Ugrás a tartalomhoz

Boross Béla (író)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boross Béla
Élete
Született1902. május 6.
Kassa
Elhunyt1979. január 18. (76 évesen)
Pécs
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers, próza

Boross Béla (Boros Béla)[1] (Kassa, 1902. május 6.Pécs, 1979. január 18.) író, költő, kántortanító, lapszerkesztő, általános iskolai igazgató.

Élete

[szerkesztés]

A tanítóképzőt Sárospatakon végezte, 1921–1944 között Szomotoron, majd Alsószeliben volt evangélikus kántortanító. 1940-ben a Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye törvényhatósági bizottságának tagja.[2] 1947-ben kitelepítették. Ezután Zombán tanított, majd nyugdíjba vonulása után a közművelődési ház igazgatója lett.

Tagja volt a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesületnek, a Magyar Dalosszövetség és az Országos Magyar Tanítói Énekkar vezetőségének. 1923-tól szerkesztője, 1932–1940 között felelős szerkesztője volt a csehszlovákiai Magyar Tanító lapnak. Szerkesztette a Magyar Dalunk című Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség negyedéves lapját is. Pedagógiai cikkeket és tankönyveket is írt. Fő műve a "Magyar tanító a Kárpátok alatt" kéziratban maradt, csak halála után jelentősen lerövidítve Pukkai László gondozásában jelent meg.

Művei

[szerkesztés]
  • 1928 Gyere már...(tangó dal, tsz. Voska Károly)
  • Az ösvényen. Novellák; Kosmos Ny., Galánta, 1928
  • Búcsú a tavasztól. Versek; Kosmos, Galánta, 1929
  • Kis harang. Költemények az iskola és az élet ünnepeire; szerzői, Galánta, 1932
  • 1934 Bokrétát kötöttem (elbeszélés)
  • Ünnepi hangok. Beszédek, előadások, költemények, dalok és színdarabok az iskolai és polgári év ünnepeire; egybegyűjt. Boross Béla; Magyar Tanítók Szövetkezeti Könyvesboltja, Galánta, 1937
  • Cselekvő iskola. Vezérkönyv az elemi iskola tantárgyainak tanításához az új tanterv szellemében; szerk. Boross Béla; Csehszlovák Grafikai Unió, Praha–Presov, 1937
  • 1938 A Felvidéki (szlovenszkói) Általános Magyar Tanítóegyesület története. Magyar Tanító 1938, 656-674.
  • "Nem hal meg a magyar dal, míg magyar tanító van!". A felvidéki magyar tanítók énekkarának története; Pestvidéki Ny., Vác, 1943
  • 1967 Hagyományaink nyomában – Lépések a demokrácia útján — a szocializmus felé. Szocialista Nevelés, 12/6
  • 2005 Magyar tanító a Kárpátok alatt

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A magyarországi lexikonok - az Uj Idők lexikona és Gulyás Pál: Magyar írók élete c. műve kivételével - egy s-sel írják a nevét. A (cseh)szlovákiai magyarok lexikonában Boross Béla, illetve Boross névalakban jelentek meg könyvei is
  2. K. Thúry György 1940 (szerk.): Nyitra - Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék. Budapest, 134.

Irodalom

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940
  • Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994
  • Új Idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936–1942