Belák Sándor (biokémikus)
| Belák Sándor | |
| Született | 1886. július 17. Enying |
| Elhunyt | 1947. március 12. (60 évesen) Budapest[1] |
| Állampolgársága | magyar |
| Gyermekei | Belák Sándor |
| Foglalkozása |
|
| Sírhelye | Farkasréti temető (felszámolták)[2] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Belák Sándor (Enying, 1886. július 17. – Budapest, 1947. március 12.)[3] kísérleti kórtani kutató, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1943).
Életpályája[szerkesztés]
Belák Sándor és Pesthy Róza fia. Enyingen született 1886. július 17-én. 1908-ban tanársegéd, 1910. február 12-én avatták orvossá. 1908-tól a Tangl Ferenc vezette Általános Kórtani Intézetben dolgozott tanársegédként, majd a Gyógyszertani Intézet adjunktusa lett. 1917-ben a kísérleti gyógyszertan magántanára volt. 1921-ben kinevezést kapott a Debreceni Tisza István Tudományegyetem újonnan alakult Orvostudományi Karára a gyógyszerhatástan nyilvános rendes tanárává és a közegészségtan helyettes, majd 1927-től nyilvános rendes tanárává. 1922/23-1923/24. tanévekben ugyanitt dékáni tisztet töltött be. Rövidebb ideig a berlini Charité Klinikán is dolgozott. 1932-ben az általános kórtan nyilvános rendes és a bakteriológia megbízott tanárának hívták meg Budapestre, egyben az Általános Kórtani és Bakteriológiai Intézet igazgatójának is. Ezzel párhuzamosan 1937-től ellátta a budapesti Rheuma és Fürdőkutató Intézet igazgatói tisztét is. 1943. május 14-én az Akadémia levelező tagjává választotta.
Budapesten hunyt el hurutos tüdőgyulladás, szívszélhűdés következtében, 61 évesen, 1947. március 12-én. Felesége Schrikker Katalin volt.
Munkássága[szerkesztés]
Elnöke volt a Magyar Orvosok Rheumaegyesületének és a Magyar Hygienikusok Társaságának, valamint alelnöke volt a Nemzetközi Fürdőügyi Szövetségnek és a Magyar Meteorológiai Társaságnak.
Kutatásai érintették az alkat és az öröklött tulajdonságok, az orvosi meteorológia, a balneológia, a vérképzés bakteriológiájának területét, a kolloidkémiát, a vegetatív idegrendszer és az immunrendszer kapcsolatát, ezenkívül a biokémia módszertani alapelveivel is foglalkozott. Jelentősek az orvosmeteorológiai és balneológiai kutatásai is. Új vizeletvizsgálati módszert is kidolgozott.
1937-től két tanéven át ő látta el a budapesti Orvoskar dékáni feladatait is.
Főbb munkái[szerkesztés]
- A vizeletvizsgálat módszerei. (Budapest, 1914.)
- Kolloidkémiai vonatkozások a farmakológiában. (Orvosképzés, 1919.)
- A vegetatív idegrendszer és immunitás. (A Tisza István Tudományos Társ. munkálatai II. 1927.)
- Adatok a diftéria járványtanához. (Népegészségügy, 1932.)
- A balneotherápia elméleti vonatkozásai. (Orvosképzés, 1937.)
- Az immunitás mint vegetatív functio. (Orvosi Hetilap, 1938.)
- A rheuma kórfejlődése. (Rheumatológia Budapest, 1941.)
- Gyógyfürdők és gyógyforrások jelentősége a modern gyógyászatban. (A magyar idegenforgalom évkönyve. Budapest, 1941.)
- A rheumagyógyítás és megelőzés kórélettani kérdései. (Orvosképzés, 1941.)
- Spastikus és dilatatorikus hyperenergia. (Budapest, 1943.
- Rheuma és rheumás betegségek. (Orvosképzés, 1944.)
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
- Semmelweis Egyetem Baráti Kör [1]
