Bakelit (műanyag)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Leo Hendrik Baekeland a bakelit feltalálója

A bakelit a legrégebben használt valódi szintetikus műanyag. A polikondenzációs műanyagok csoportjába tartozik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve feltalálójára utal; a szó eredetileg szóvédjegy volt.

Története[szerkesztés]

Leo Hendrik Baekeland flamand vegyész 1907-ben az Amerikai Egyesült Államokban szabadalmaztatta találmányát, amelyet 1909 decemberében kapott meg.[1]

Tulajdonságai[szerkesztés]

A fenol és a formaldehid között végbemenő kondenzációs reakció hosszú láncokat képez, amely hevítve megolvad, majd formába sajtolva térhálós szerkezet alakul ki, ami már hőre nem lágyul. A polikondenzációval létrejövő anyagokat gyűjtő néven fenoplasztoknak nevezik. A bakelit polikondenzációval előállított mesterséges polimer. Kedvező fizikai tulajdonságai miatt főleg az elektronikai és elektromos ipar használja jó szigetelő képessége miatt.

„Bakelitlemez”[szerkesztés]

A hőre keményedő bakelitből soha nem készítettek hanglemezt, mert a rideg, törékeny bakelitbe nem lehet préselni semmit. Magyarországon a CD hanghordozók megjelenése után kezdték „bakelit”-nek nevezni a régi hanglemezeket a magyar műszaki és zenei szlengben. A téves szóhasználat, a metonímia okozója, hogy a régi hanglemezek anyaga is fekete és viszonylag kemény, hasonlóan a telefonkészülékek, fogantyúk anyagaként régen jól ismert bakelithez. A hanglemezeket eleinte keménygumiból, majd sellakkal borított lakklemezekből gyártották. A huszadik század harmincas éveitől kezdve a PVC korongokat kezdték el gyártani. Később hőre lágyuló termoplaszt műanyagok vették át a korábbi hanglemezek alapanyagainak helyét.[2]

Képlete[szerkesztés]

Bakelit.png

A bakelit szerkezete[szerkesztés]

3-D Structure of Bakelite.png

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. US Patent
  2. Bakelit, vagy vinyl?. bakelitkorong.hu. (Hozzáférés: 2018. június 7.)