Az 1801. augusztus 1-jei ütközet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az 1801. augusztus 1-jei ütközet
A USS Enterprise lövései kifordítják a helyéről a Tripoli hátsó árbócát
A USS Enterprise lövései kifordítják a helyéről a Tripoli hátsó árbócát

Konfliktus Első berber háború
Időpont 1801. augusztus 1.
Helyszín Földközi-tenger (Tripoli és Málta között)
Eredmény Amerikai győzelem
Szemben álló felek
Egyesült Államok Tripoli vilajet (Oszmán Birodalom)
Parancsnokok
Andrew Sterett Raisz Mahomet Rousz[1]
Szemben álló erők
USS Enterprise (szkúner)
legénység: 90 fő
Tripoli (polakka)
legénység: 80 fő[2]
Veszteségek
Nem volt A Tripoli harcképtelenné vált
30 halott
30 sebesült
Térkép
Az 1801. augusztus 1-jei ütközet (Líbia)
Az 1801. augusztus 1-jei ütközet
Az 1801. augusztus 1-jei ütközet
Pozíció Líbia térképén
é. sz. 32° 52′ 34″, k. h. 13° 11′ 15″Koordináták: é. sz. 32° 52′ 34″, k. h. 13° 11′ 15″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Az 1801. augusztus 1-jei ütközet témájú médiaállományokat.

Az 1801. augusztus 1-jei tengeri ütközet az első amerikai győzelmet hozó csata volt az első berber háború során. Nem messze a mai Líbia partjaitól, a Földközi-tengeren vívta egymással az amerikai USS Enterprise szkúner és a Tripoli, az azonos nevű oszmán vilajet polakkája.

Az Enterprise a földközi-tengeri különítmény tagjaként lett még a háború elején Tripoli partjaihoz vezényelve, hogy részt vegyen a vilajet blokádjában. A hajó nemrégen vált el a többiektől, és éppen Málta felé tartott, hogy ott utánpótlást vegyen fel a flottának, amikor belefutott a Tripoliba. Három órás makacs közdelem után a Tripoli végül alulmaradt, és az amerikaiak elfogták.

Az Enterprise kapitánya, Andrew Sterett azonban nem volt felhatalmazva a hajó elfoglalására, így végül elengedte azt, majd folytatta útját Máltára, hogy az utánpótlással együtt a győzelem hírét is magával vigye. A csata mindkét oldalon nagy hatással volt a morálra, de nem bizonyult döntőnek, és a háború következő négy éve lényegi eredmény nélkül telt el.

Előzmények[szerkesztés]

A függetlenségi háború után az első amerikai kormányok sarcot fizettek a tripoli vilajetnek, hogy biztosítsák a zavartalan kereskedelmet a Földközi-tengeren. Tripoli névleg az Oszmán Birodalomhoz tartozott, de gyakorlatilag a külügyeiben is autonómiát élvezett. Az akkori gyakorlat szerint minden nem muzulmán, a Földközi-tengeren kereskedő államnak hadat üzentek, és a hajóikat megtámadták, hogy sarcot csikarjanak ki belőlük. 1801-ben a tripoliak azzal álltak elő, hogy megemelik az amerikai sarc összegét. A frissen megválasztott Jefferson-kormány azonban – különösen annak fényében, hogy Thomas Jefferson a kezdetektől ellenezte a sarcok megfizetését – ebbe nem ment bele.[3] Tripoli következésképpen hadat üzent, és flottája innentől megtámadta az amerikai kereskedőhajókat. Ennek hírére Jeffersonék korlátozott háborút hirdettek, és felhatalmazták a flottát ennek kivitelezésére. Az amerikai stratégia részeként Richard Dale alá rendeltek egy tengeri különítményt, amit Tripoli partjaihoz küldtek, hogy blokád alá vegye a vilajetet.[4]

Júliusra a flotta vízkészlete megcsappant, ezért Dale a britek máltai támaszpontjára szalasztotta a USS Enterprise-t, hogy utánpótlást hozzon, míg ő a USS President fedélzetén helyben maradt, hogy fenntartsa a blokádot. Andrew Sterett hadnagy hajója álcaként brit zászló alatt indult útnak, hogy hamarosan egy tripoli bárkába fusson: a szkúner közel húzódott, hogy üdvözölje a polakkát. Viszontválaszában a másik hajó üzente, hogy épp amerikai hajókra vadászik. Az Enterprise erre felhúzta saját zászlaját, és felkészült az ütközetre.[5]

A Tripoli és az Enterprise nagyjából egyenlő ellenfelek voltak. A 135 tonnás amerikai szkúnert 1799-ben bocsátották vízre, és először a kvázi-háború alatt szolgált. Az ütközet idején 90 fős legénysége és 12 ágyúja volt.[6] A Tripoli kétárbócos, háromszögvitorlás polakka volt, 80 fős legénységgel és 14 ágyúval; kapitánya Raisz Mahomet Rousz admirális.[7] A polakka nagyobb tűzerejét ellensúlyozta a meglepetés ereje, illetve az amerikaiak létszámfölénye és nagyobb tapasztalata az ágyúzásban. A tripoliak a csáklyázást részesítették előnyben.[1]

A csata[szerkesztés]

A színvallás után Sterett muskétákkal lövetett az ellenségre, amit azok ágyútűzzel viszonoztak, de a tripoli lövések nem sikerültek valami jól.[8] Az amerikai ágyúválasz megfutamodásra kényszerítette a polakkát, elszakadni azonban nem tudott az Enterprise-tól. Mivel a Tripoli sem lehagyni, sem leágyúzni nem tudta üldözőjét, taktikát váltott: közel engedte magához a szkúnert, és megpróbálta megcsáklyázni. A muskéták lőtávolságán belül érve azonban újra lőzápor fogadta a hajót, amire megint vitorlát bontottak. Menekülés közben a folytatódó ágyúzás lyukat ütött a Tripolin.[9]

A súlyos károkat szenvedett polakka felhúzta a fehér zászlót, amire az amerikaiak közel hajóztak, hogy elfogadják a megadást. Amint elég közel értek, a tripoliak felvonták saját zászlójukat, és újra csáklyázni próbáltak: az ellenséges tűzerő azonban ismét meghátrálásra kényszerítette őket. Kölcsönös ágyúzás következett, majd a Tripolin ismét feltűnt a fehér zászló. Az Enterprise tüzet szüntetve ismét közelebb ment,[10] mire a tripoliak újra csáklyázni próbáltak, amit az amerikai tűzerő újfent visszavert. Rousz aztán harmadszor is megadást színlelt, hogy ismét a közelébe csalja az amerikaiakat, de Sterett ezúttal távolságot tartott, és az ágyúkat a Tripoli merülési vonala alá irányította. (Ez a taktika az ellenfél elsüllyesztésére törekszik.) A következő ágyútűzben a Tripoli súlyos találatokat kapott, amiktől a hátsó árbóc kifordult a helyéről.[11] Mivel hajója a tengersír szélén táncolt, ő maga és legénységének nagyobb része pedig megsérült, illetve odaveszett, Rousz végül a megadás jeleként a tengerbe dobta zászlaját.[9]

Végkifejlet[szerkesztés]

Az amerikaiak teljes győzelmet arattak: emberveszteség nélkül, minimális hajókárral tudták le az ütközetet, miközben a Tripoli a végére majdnem elsüllyedt, legénységéből 30 meghalt, másik 30 pedig megsebesült.[5] Sterett azonban nem volt felhatalmazva arra, hogy elfoglalja a hajót. Hogy további útját viszont megnehezítse, mielőtt elengedte volna, még ledöntette a polakka megmaradt árbócait. Az Enterprise eztán megjárta Máltát, és meghozta a várt utánpótlást.[9]

Hazafelé araszolva a Tripoli összetalálkozott a USS Presidenttel is, amely ekkor még nem értesült a győzelemről: Rousz ekkor segítséget kért Dale-től mondván, hogy tunéziai, és egy francia 22 ágyús hajó bánt el vele.[12] Dale sejtette, hogy a hajó tripoli lehet, ezért nem adott egyebet csak egy iránytűt, hogy révbe érhessenek. Rouszra a tripoli pasa, Juszuf Karamanli kemény büntetést szabott ki: megfosztotta rangjától és szamárháton, parádézva vezettette végig a város birkabelekkel beszórt utcáin a botozóhelyre, ahol 500 ütést mértek a talpára.[13]

A vereség híre és a büntetés súlyossága lerontotta a tripoli morált, és a matróznak jelentkezők száma megcsappant.[14] Az Egyesült Államokban épp az ellenkezője történt, és a győzelem nagy publicitást kapott. A kormány a hajó legénységének egy havi jutalombért szavazott meg, Sterettnek pedig tiszti kardot adományoztak, és felterjesztették előléptetésre. A győzelem megihlette az amerikai művészeket, színházi darabok is születtek róla. A csata azonban nem volt jelentős hatással a háború kimenetelére: a blokád nem volt elég erős, és gyakorlatilag nem akadályozta a hajókat a város elérésében. A pasa hozzáállása sem változott, így a háború 1805-ig folytatódott. Dale különítményét 1802-ben Richard Morrisé váltotta fel.[15]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Whipple 1991, p. 79.
  2. Allen 1905, p. 95
  3. Allen 1905, p. 91
  4. Boot 2002, p. 13.
  5. ^ a b Fremont-Barnes 2002, p. 40.
  6. Dobbs 2005, p. 138.
  7. Smethurst 2006, p. 81.
  8. Wheelan 2003, p. xix.
  9. ^ a b c Whipple 1991, p. 80.
  10. Wheelan 2003, p. xx.
  11. Allen 1905, p. 96.
  12. Wheelan 2003, p. 118.
  13. Boot 2002, p. 14.
  14. Allen 1905, p. 97.
  15. Wheelan 2003, p. 119.

Források[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Action of 1 August 1801 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.