Armand Salacrou
| Armand Salacrou | |
 | |
| Született | 1899. augusztus 9.[1][2][3][4][5] Rouen[6] |
| Elhunyt | 1989. november 23. (90 évesen)[2][3][4][5][7] Le Havre |
| Állampolgársága | francia |
| Gyermekei | két gyermek |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Armand Camille Salacrou (Rouen, 1899. augusztus 9. – Le Havre, 1989. november 23.) francia drámaíró.
Élete[szerkesztés]
Rouenban született, de gyermekkorának nagy részét Le Havre-ban töltötte. 1917-ben Párizsha. költözött. Első munkái a szürrealisták hatását mutatják be.
Egy nyereséges reklámcég tulajdonosa volt, de azt eladta, hogy idejét színdarabírással tölthesse. Charles Dullin bátorítására sokféle stílusban írt, és az 1930-as évek közepétől drámáival nagy sikert aratott. Későbbi munkáit általában az egzisztencialistákéhoz sorolják. Az 1920-as években kacérkodott a kommunizmussal is, és Boulevard Durand című darabjában bírálta a kapitalizmust.[8] Franciaország náci megszállása idején részt vett az ellenállásban, ebben átélt tapasztalatait a A gyűlölet éjszakája című drámájában.írta meg.[9]
Tagja volt az Académie Goncourt-nak, és szülővárosában egy könyvtár is róla van elnevezve.
Színdarabjai[szerkesztés]
- 1923 : Magasin d'accessoires, Histoire de cirque, Le Casseur d'assiettes, Les Trente Tombes de Judas
- 1924 : La Boule de Verre
- 1925 : Le Pont de l'Europe
- 1925 : Tour à terre
- 1927 : Patchouli, ou Les Désordres de l'amour
- 1929 : Atlas-Hôtel, Les Frénétiques
- 1931 : La Vie en Rose
- 1933 : Une femme libre, Poof
- 1935 : L'Inconnue d'Arras
- 1936 : Un homme comme les autres
- 1937 : La terre est ronde
- 1939 : Histoire de rire
- 1941 : La Marguerite
- 1944 : Les Fiancés du Havre
- 1945 : Le Soldat et la sorcière
- 1946 : Les Nuits de la colère (A gyűlölet éjszakája)
- 1946 : L'Archipel Lenoir, ou Il ne faut pas toucher aux choses inutiles, Pourquoi pas moi?
- 1950 : Dieu le savait, ou la Vie n'est pas sérieuse
- 1952 : Sens Interdit, ou Les Âges de la Vie
- 1953 : Les Invités du Bon Dieu
- 1953 : Une femme trop honnête, ou Tout est dans la façon de le dire
- 1954 : Le Miroir
- 1959 : Boulevard Durand
- 1964 : Comme les Chardons
- 1966 : La Rue Noire
Bibliográfia[szerkesztés]
- J. van den Esch. Armand Salacrou, a l'angoisse dramaturgja. Párizs, 1947
- David Looseley. Elkötelezettség keresése: Armand Salacrou Színháza. Exeteri Egyetem, 1985
- Juris Silenieks. Témák és drámai formák Armand Salacrou darabjaiban. Nebraska Egyetem, Lincoln, 1967
- Fiorenza di Franco. Le theâtre de Salacrou. Gallimard, Párizs, 1970
- Annie Ubersfeld. Armand Salacrou. Seghers, Párizs, 1970
- Philippe Bébon. Salacrou. Éditions universitaires, Párizs, 1971
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Internet Broadway Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Enciclopédia Itaú Cultural (portugál nyelven). Itaú Cultural. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Салакру Арман, 2015. szeptember 28.
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Coward, David. A History of French Literature: From Chanson de geste to Cinema. John Wiley & Sons, 359–360. o. (2008. április 26.)
- ↑ Freeman, Ted. Theatres of War: French Committed Theatre from the Second World War to the Cold War. University of Exeter Press, 37–38. o. (1998. április 26.)
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Armand Salacrou című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.