Aranyosarcú kakadu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Aranyosarcú kakadu
Gelbwangenkakadu 8559.jpg
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Család: Kakadufélék (Cacatuidae)
Alcsalád: Valódi kakaduformák (Cacatuinae)
Nem: Cacatua
Alnem: Cacatua
Faj: C. sulphurea
Tudományos név
Cacatua sulphurea
(Gmelin, 1788)
Elterjedés
Cacatua sulphurea range map.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Aranyosarcú kakadu témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Aranyosarcú kakadu témájú médiaállományokat és Aranyosarcú kakadu témájú kategóriát.

Az aranyosarcú kakadu vagy kis sárgabóbitás kakadu (Cacatua sulphurea) a madarak osztályának a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjéhez és a kakadufélék (Cacatuidae) családjához tartozó faj.

Elterjedése, élőhelye[szerkesztés]

Indonézia szigetein honos: a Kis-Szunda-szigeteken (Balitól keletre Timor szigetéig (itt a sziget keleti politikailag önálló felén, Kelet-Timoron is él), Celebeszen és a szomszédos szigeteken, valamint a Jávai-tengeren található Masalembu-szigeteken. Mára több helyen nagyon megritkult, egyes helyekről ki is halt.

Jelenleg a Szumba szigetén élő narancsbóbitás alfajból él a legtöbb egyed; nagyjából 3200 madár. Ez a populáció sem egységes, hanem több mint 30 kisebb erdőfoltra tagolt.

Az alapfaj legnagyobb populációja Komodo szigetén van, ahol nagyjából 500 egyed élhet. Itt elsősorban a híres komodói varánusz túlélése céljából létrehozott nemzeti parkban jutnak részleges védelemhez, mivel ott tilos a favágás és a sok turista miatt a park védelmét fokozták, az illegális befogást sokkal inkább visszaszorították, mint Indonézia más részein.

Kisebb populációi élnek még jelenleg is Celebesz, Buton, Moyo és Timor szigetén is.

A kisebb szigeteken élő madarak sorsa sok esetben teljesen bizonytalan, a Cacatua sulphurea abbotti alfajból Masakambing szigetén 2008-ban már csak 10 egyedet találtak. Nagyon valószínű, hogy ez az alfaj a 21. században ki fog halni.

Ázsia délkeleti részén többfelé nagy tenyésztelepeken szaporítják; ezekről sok madár szökik el.

Szingapúrban az elvadult populáció szerencsésen egyre nő, bár ezen madarak nem alfajtiszták. Néhány száz egyedből álló félvad populációja van Hongkongban is.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés]

A törzsváltozat testhossza 33–34 centiméter, testtömege 308-380 g. Alapszíne fehér, fültájékán élénksárga folttal. Bóbitája élénk citromsárga. Nyakán kétoldalt és a hasán a tollak töve sárgás, miként evező- és farktollainak alsó felületén a belső zászlók többsége is. Szemgyűrűje krémfehér, a hím írisze fekete.

Lába és csőre is fekete.

A tojó valamivel kisebb, mint a hím. A csőre rövidebb, írisze vörösesbarna, bóbitája rövidebb (Romhányi).

Arcrészé sárga
Narancsbóbitás kakadu

Alfajai[szerkesztés]

Az alfajok kinézete kevéssé tér el; megkülönböztetésük (a narancsbóbitás kakadu kivételével) nehéz.

  • Cacatua sulphurea sulphurea – Celebesz és Buton szigete
  • Cacatua sulphurea parvulaTimor kakadu; Timor szigete (Kelet-Timor is)
  • Cacatua sulphurea abbotti – Masakambing szigete, a Masalembu-szigetek közül, kritikusan megritkult alfaj
  • Cacatua sulphurea citrinocristatanarancsbóbitás kakadu, a törzsváltozatnál valamivel nagyobb, kb. 35 cm-es (Romhányi). Alapszíne sárgásabb, mint a többi alfajé, pofafoltja és bóbitája narancsszínű. Szumba szigetén él. Könnyen szelídíthető, nagyon barátságos.

Korábban több alfaját is elismerték, ilyen volt például a Celebesz környékén található Djampea, Alor és Pantar szigeteken élő Cacatua sulphurea djampeana és a Balin, Lombokon, Sumbawán, Floresen és néhány kisebb szigeten honos Cacatua sulphurea occidentalis. Ezeket mára beolvasztották az alapfajba.

Életmódja[szerkesztés]

Trópusi esőerdőkben él párban vagy kisebb csoportban. Ahol több az ennivaló, nagyobb csapat is összeverődhet.

Félénk természetű. Táplálékért olykor a falvak kertjeibe is bemerészkedhet, de ilyenkor is nagyon óvatos. 3–4 éves korára válik ivaréretté.

Szaporodása[szerkesztés]

Az őszi hónapokban faüregekben költ, mindig vízközelben. Előtte az udvarló hím körülugrálja a tojót, és bóbitáját mozgatva hosszasan hajbókol előtte. Párzás után a tojó megcsipkedi a hím bóbitáját (Romhányi).

Fészekalja 2-3, kivételesen 5 tojásból is állhat. A fészkelési idő 60–70 nap, ebből a kotlás 24–25 nap. A hím a költésben és az etetésben is részt vesz. A kirepült fiókákat a szülők sokáig még odún kívül is etetik.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]

Aranyosarcú kakadu a Kuala Lumpur-i Madárparkban

Eredetileg elég gyakori fajnak számított őshazájában, de állományai a 20. század második felében nagyon megritkultak. Sok populációja teljesen összeomlott, lokálisan többfelé kihalt.

A ritkulás fő oka a díszmadár-kereskedelmi célú illegális befogás. Az egyedszám csökkenéséhez az erdőirtás is hozzájárult.

Tartása[szerkesztés]

Háziasítását a bennszülöttek kezdték el: a fészkekből kiszedett fiókákat otthon felnevelték és házi kedvencnek tartották.

Kedvelt kalitkamadár, megritkulásához is részeben a nagy arányú illegális vadbefogás járult hozzá. Hosszú életű, szívós. Hamar szelídül; állandóan izgő-mozgó bóbitája mulatságos látványt kelt. Hangja nem olyan erős, mint nagyobb testű rokonaié. A tisztaságra kényes. Különösen a narancsbóbitás alfaj értelmes és tanulékony.

A magányosan tartott madárnak kb. 1 m³ hely kell, hogy jól érezze magát — párnak a háromszorosa kell. Nem könnyű összeillő párt találni, és a párkapcsolat gyakran ezután sem harmonikus. A fészekodú optimális mérete 50 cm * 40 cm * 60 cm.

Ha ketrecben vagy röpdében tartjuk, ügyelni kell arra, hogy a 2 mm-nél vékonyabb drótokat el tudja csípni. Ülőfáját is gyakran szétrágja. Szeret a földön kapirgálni (Romhányi).

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]