Alexis Jenni

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Alexis Jenni
Alexis Jenni 2011 novemberében L’art français de la guerre című regényét dedikálja egy lyoni könyvesboltban
Alexis Jenni 2011 novemberében L’art français de la guerre című regényét dedikálja egy lyoni könyvesboltban
Élete
Született 1963 (56 éves)
 Franciaország
Lyon
Nemzetiség francia
Kitüntetései
  • Művészetek és Irodalom Érdemrendjének lovagja
  • Goncourt-díj (2011)
A Wikimédia Commons tartalmaz Alexis Jenni témájú médiaállományokat.

Alexis Jenni (ejtsd: aleksi ʒeni) (Lyon, 1963 –) francia író, aki Lyon egyik középiskolájában biológiatanárként dolgozik. Tanári munkája mellett amolyan „vasárnapi íróként” öt évig írta 2011-ben megjelent első regényét, a L’art français de la guerre-t (A háború francia művészete), amely elnyerte a legértékesebb francia irodalmi díjként számon tartott Goncourt-díjat.[1]

Élete[szerkesztés]

Alexis Jenni 1963-ban született Lyonban. Gyermek- és ifjúkorát egy Ain megyei kisvárosban, Belley-ben töltötte, ott járt elemi és középiskolába is. Szülei is a helyi gimnáziumban dolgoztak: apja némettanárként, anyja pedig könyvtárosként.

Alexis később biológiatanári diplomát szerzett, s – a ma használt francia terminológiával – ’élet- és földtudományt’ tanít a lyoni Lycée Saint-Marc nevű gimnáziumban.

Lyonban él feleségével és három fiával.

Műve és művészete[szerkesztés]

A Lart français de la guerre első kiadása

Jenni klasszikus francia nyelven, a narráció klasszikus szabályai szerint megírt könyvében korunk bonyolult erkölcsi-filozófiai problémáit, az erőszak - bármely erőszak - alkalmazásának pusztító hatását mutatja be. A mesterien megszerkesztett, váltakozva regény- és kommentárfejezetekre oszló mű első fejezete napjainkban, a 21. század elején játszódik, s a kommentár-részek mindig visszatérnek a jelenhez, de a regényfejezetek az „elfelejtett húszéves háborúról” szólnak, azaz arról a húszéves időszakról, amely a második világháború alatti francia ellenállástól az indokínai piszkos háborún át az algériai piszkos háború befejezéséig, 1962-ig tartott.

A 600 oldalas mű úgy tiltakozik az erőszak minden formája ellen, hogy bemutatja: az ellenállási mozgalomban, a vietnámi háborúban, majd Algériában ugyanazok a franciák harcoltak... Azt sugallja, hogy aki egyszer embert öl, az menthetetlenül gyilkossá válik, akkor is, ha ezt kezdetben "jó cél érdekében" (a német megszállók kárára) tette: "A végén már csak egyetlen dologra voltak képesek, arra, hogy öljenek. /.../ Végső elkeseredésükben megöltek mindenkit, akivel találkoztak. Mit értek el vele: gyalázatot, zűrzavart, a maguk és mások pusztulását. Az idő folyamát kavicsdobálással nem lehet visszafordítani; lassítani sem lehet. De ők ezt nem tudták megérteni."[2]

Jegyzetek és források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az 1903-ban alapított és évente egy írót, illetve művet jutalmazó díj kitüntetettjei természetesen nem mind bizonyultak „halhatatlannak”, de a ma már száznál is több között megtaláljuk Henri Barbusse-t (1916), Georges Duhamelt (1918), Marcel Proustot (1919), André Malraux-t (1933), Henri Troyat-t (1938), Elsa Triolet-t (1944), Robert Merle-t (1949), Simone de Beauvoirt (1954), Romain Garyt (1956), majd még egyszer, Émile Ajar álnéven ugyanőt (1975), Roger Vailland-t (1957), Jean Cau-t (1961), Michel Tournier-t (1970), Patrick Modianót (1978), Marguerite Duras-t (1984) és Andreï Makine-t (1995) is.
  2. L'art français de la guerre, p. 598

Források[szerkesztés]

  • Alexis Jenni remporte le Goncourt – Libération, 2.11.2011.
  • Grégoire Leménager: Quand Jenni rencontre Defalvard – Le Nouvel Observateur, 22.09.2011.
  • Littérature : Alexis Jenni, Belleysan, et peut-être lauréat du prochain Prix Goncourt - Le Progrès, 31.10.2011.