Alárendelő összetett mondat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az alárendelő összetett mondat a mondattan egyik nagy kategóriája a mellérendelő összetett mondatok mellett. Az alárendelő mondatok két tagmondatból állnak: a főmondatból és a mellékmondatból. A mellékmondat a főmondat valamely összetevőjét fejezi ki mondat formájában. Emiatt nevezi a szakirodalom a mellékmondatot álmondatnak: funkcióját tekintve mondatrész értékű, formailag azonban mondat alakú – ez azonban sok esetben nem valósul meg így.[1]

Tartalomjegyzék

Történeti változások[szerkesztés]

A 19. század[szerkesztés]

A korszak első felében a használatukban jelentkeztek a változások. A reformkorban a rövidség eszményítése a mellékmondatos szerkezetek kerülését tette szükségessé, helyette elsősorban a főnévi igeneves vagy egyéb sűrített igeneves szerkezeteket használtak. Ugyanezt a tendenciát folytatta a főmondat hiánya is a függő beszédben. Ebben az időszakban kísérletek történtek a hogy kötőszó gyakori használatának elkerülésére is. Erre több megoldást találtak: egyrészt a mellékmondat elhagyását, másrészt a mellékmondat éléről a kötőszó elhagyását, harmadrészt a hogy kötőszó kicserélését a miképp(en), miként, miszerint kötőszavakra – ezek közül ma már csak a miszerint használatos.[2]

A főnévre vonatkozó névmások tekintetében már a 19. század elején a mai gyakorlat volt jelen, ingadozást elsősorban a nem személyre vonatkozó (a)ki alkalmazásában figyelhető meg. A beszélt nyelv hatására ekkor kezd el elterjedni az ami az amely helyett, valamint a vonatkozói határozószói mondatbevezetők (abban a házban, ahol…) a helyet, időt, módot kifejező előtagok esetében.[2]

Az időhatározói míg kötőszó a megfelelő jelentésű összetett mondatokban ellentétes, olykor megengedő értelmet kap. Ez a változás megfelel annak a folyamatnak, amely az alárendelést a mellérendelés felé viszi, valamint mutatja a időhatározás → megengedés változást, és rámutat az ellentét és a megegyezés rokonságára. A miután időhatározói kötőszó okhatározói használatának erőteljes elterjedése a szabályos időhatározás → okhatározás kognitív folyamatát jelzi.[2]

A korszak első felében használatos volt több olyan kötőszó is, amelyek mára már kikoptak a használatból. Ezek a hahogy, minkéntha, midőn kötőszavak.[2]

Terjedőben van az alárendelő kötőszók önálló tagmondatként történő használata sajátos grammatikai és stilisztikai szerepben. A legjellegzetesebb, már ma is meglévő forma, a következményes hogy ilyen alkalmazása, főleg a beszélt nyelvben.[2]

Az utalószók használatának megítélésében is változást hozott a nyelvújítás: ahol lehetett, elhagyták. Ezzel ellentétes folyamat a fokhatározói összetett mondatokban figyelhető meg, valamint az új típusú nyomatékos utalószó keletkezése (szintoly) is kivétel.[2]

A 20. század[2][szerkesztés]

A 20. század többféle módosulást eredményezett az alárendelő összetett mondatok szintjén. Ez különösen az írott nyelvi adatok vizsgálatakor érzékelhető. Ennek a változásnak a legerősebb forrása az, hogy a beszélt nyelv egyre nagyobb hatást gyakorol az írott nyelvre. Ismételten megjelent a rövidség stíluseszménye, a rövidebb közlésmódok, amelyek a gyorsabb nyelvi érintkezést teszik lehetővé. Ez változási univerzálénak tekinthető.

Ez a fajta hatásgyakorlás érdekes kettősséget hozott az alárendelő összetett mondatok szintjén: visszatérést az igeneves szerkezetek gyakori alkalmazásához, de emellett gyakoribbá váltak a redundáns és a kevésbé szabályos szerkesztésmódok. Észrevehető tendencia maradt az, hogy a szabad függő beszédben a főmondat továbbra is elhagyásra kerül.

Az alárendelés mellérendelésbe való behatolását mutatja az álcélhatározói mondatok megjelenése is. Ezek a mondatok formailag célhatározóiak, ám a lehetséges interpretációikat tekintve mellérendelő kapcsolatos vagy ellentétes viszonyokat mutatnak.

Az utalószók, amelyek mély hangrendű mutató névmássá grammatizálódtak, egy sajátos helyzetben, ha a tagmondategyüttesnek elvi, általánosító tartalmú vagy affektív jellege van, és a főmondat a mellékmondat után áll, újra magas hangrendű is lehet. Ez látható a következő mondatban is: Hogy az élet nem könnyű, ezt mindannyian érezzük.

Az alárendelő mondatról[szerkesztés]

Belső szerkezete[szerkesztés]

Megegyezik az egyszerű mondatéval, azzal a kivétellel, hogy a szokásos mondatszerkezetet az alárendelő kötőszó megelőzi. Ez az alárendelő kötőszó (például a hogy) azt a célt szolgálja, hogy jelöltté tegye, hogy a mondat egy fölérendelt mondat egyik összetevője. A vonatkozó névmási kötőszó emellett az alárendelt mondat valamely bővítményi vagy módosítói elemének szerepét tölti be.[3]

Szerepe a főmondatban[szerkesztés]

A főmondatban betöltött szerepét kétféleképpen fejezhetjük ki.

A határozói mellékmondatok esetében maga a kötőszó is alkalmas arra, hogy jelölje a mellékmondat funkcióját. A mihelyt, amikor, amint kötőszavak időhatározói mellékmondatot vezetnek elő (1.). A főmondatban leírt eseménnyel, állapottal ellentétes, de azt megakadályozni nem tudó körülményt az ámbár és a noha kötőszavakkal tudjuk kifejezni (2.). A ha a főmondatban leírt esemény, állapot feltételét adja meg (3.), míg a mivel annak okát jelöli (4.).[3]

Példák:

  1. Amikor gimnáziumba járt, szerette a földrajzot.
  2. Noha nem szerette a földrajzot, mindig jó jegyet kapott belőle.
  3. Ha jó a tanár, meg tudja szerettetni a tantárgyát.
  4. Mivel nagyon jó tanára volt, szerette a földrajzot.[3]

A tartalmas kötőszókkal nem csak az alárendelő mondat határozói funkcióját tudjuk kifejezni. A főmondati fókusz- és kvantorpozíciókban teljes tagmondat számára nincs hely – ezért ilyen esetben az alárendelt mondatot egy olyan határozószói kifejezés alá kell beágyaznunk, melynek alaptagja az alárendelt mondattal azonos funkciójú névmás. A névmás fogja majd a tagmondatot képviselni a főmondat megfelelő pozíciójában.[3]

Az alárendelő összetett mondatok grammatikai szervezésében részt vevő kategóriák[4][szerkesztés]

Az alaptag[szerkesztés]

A főmondatbeli alaptag az első. Ennek kötött vagy szabad bővítményét képviseli a mellékmondat. Az alaptag szófaja mellékmondat-típusonként változhat, az alaptag és a mellékmondat viszonya megfelel a szintagmaviszonyoknak. A főbb szófaji csoportok a következők: ige, igenév, főnév, melléknév, határozószó – ritkábban a névmások is ide tartoznak.

Az utalószó[szerkesztés]

Az utalószó is részt vesz az alárendelő összetett mondatok grammatikai szerveződésében. A főmondatban egy szemantikailag üres mutató névmás vagy mutató névmási határozószó képviseli a mellékmondatot. Az utalószó téma (topik), fókusz vagy neutrális helyzetben egyaránt állhat.

Az utalószó törölhető a főmondatból, illetve rejtve is maradhat. Leggyakrabban az utalószóhiány az alanyi és a tárgyi mellékmondatok körében fordulhatnak elő. Ez összefügghet azzal, hogy a két eset specifikus: az alany és a tárgy az ige elsődleges vonzatstruktúráját alkotja. A törölhetőségre lehetőséget ad az igei alaptag határozott ragozása által létrejött grammatikai többletinformáció a tárgyi tagmondategyüttesekben, valamint az alanyiak esetében a főmondatok értékelő jellege miatt. A jelzői típusú mondatokban is jelentős az utalószóhiány, ennek más okai vannak, mint a fenti két esetben. A határozói vonzat esetében azonban sosem törölhető az utalószó.

  • Pl. tárgyi mellékmondat: Nem engedem (azt), hogy leugorj a legmagasabb trambulinról.
  • Pl. alanyi: Igaz (az), már régen láttuk egymást. Jó (az), hogy itt vagy.
  • Pl. határozói: A kisfiú számított (arra), hogy elviszik az Állatkertbe.

A kötőszó[szerkesztés]

A kötőszó is szerves eleme az alárendelő összetett mondatoknak. Ez a mellékmondatnak a főmondattól való függését mutatja. A kötőszóknak négy fő csoportja van:

  • a tartalmatlan (általános, szemantikus) hogy kötőszó;
  • a vonatkozó névmási kötőszó;
  • a vonatkozó határozószói kötőszó;
  • egyéb kötőszó: jóllehet, bár, etc.

A mellékmondat kötőszó nélkül is követheti a főmondatot, ez a kötőszóhiány tipikusan a tartalmatlan hogy kötőszós mondatokat érinti. Emellett azonban az is előfordulhat, hogy a mellékmondatot nem egy, hanem két alárendelő kötőszó vezeti be. Ez az alábbi esetekben szokott előfordulni:

  1. Szintváltó típus: a relatív főmondatba ékelődik be egy (másodlagos) mellékmondat
    • Biztos, hogy(,) ha megtehetném, megtenném
  2. Szinttartó típus: többnyire a hasonlítással kapcsolatban fordul. Két altípusa van:
    • Ellipszis: egy tagmondat kimarad, csak a kötőszó reprezentálja. Pl. Jancsi gazdája bőg, mint [ahogy az bőg,] aki megbőszült
    • A mint nem képvisel törölt mellékmondatot, hanem a párhuzamos szerkesztésű vonatkozó mondatokban amúgy is meglévő hasonlító jelentésárnyalatot teszi explicitté. Ilyenkor a két kötőszó közül bármelyik törölhető a mondat jelentésváltozása nélkül. Pl. Anna éppen olyan kedves, mint amilyen az édesanyja volt. A fenti jelenséget a példamondat kétféleképpeni átalakítása is bizonyítja: Anna éppen olyan kedves, mint az édesanyja volt. Anna éppen olyan kedves, amilyen az édesanyja volt.

A tartalmatlan hogy kötőszós mondatok nagyon fontos csoportot alkotnak az alárendelő összetett mondatok rendszerében, ugyanis jellemző, hogy a főmondatbeli alaptag által megteremtett tartalmi keretet a mellékmondat teljes egészében kitölti. Így erre a szerkezetre a tartalomkifejezés, vagyis a lényegi tartalomadás jellemző – szembeállítva a vonatkozó mondatok a mellékes (részleges) tartalomadásával.

Az utalószó és a kötőszó több mellékmondattípusban kapcsolatban állnak egymással: annyira-amennyire, annyival-amennyivel, annál-minél, azóta-mióta, etc. Ezeket a kapcsolódó párokat a hasonlító jelentésű mondatokban találhatjuk meg.

A tagmondatok sorrendje[szerkesztés]

A tagmondatok sorrendjének három alapvető előfordulási lehetősége van:

- a főmondat-mellékmondat sorrend, pl. Nagyon örülök, hogy láthatom Magát.

- a mellékmondat-főmondat sorrend, pl. Ha nagyon rossznak találja a cikket, ne fordítsa le!

- a főmondatba ékelt mellékmondat, pl. A referátum szövegét, amelyet elküldtem a tanárnak, tegnap visszakaptam.

Ezek a sorrendek jellemzők lehetnek az egyes mellékmondattípusokra, és nem függetlenek azok kialakulásától sem.

- A tartalmatlan hogy kötőszósok (vagyis a tartalomkifejtők) többnyire főmondat-mellékmondat sorrendben állnak.

- A vonatkozók mindhárom megvalósulási formát mutatják.

A tipikustól eltérő tagmondat-sorrend a grammatikai változások eredménye lehet.[5]

Az alárendelő összetett mondatok rendszere[szerkesztés]

Az alábbi táblázatban összefoglaló jelleggel láthatjuk az alárendelő összetett mondatok rendszerét a tipikus kapcsolóelem (tehát kötőszó) és a tipikus szerkesztésmód szerint.[6]

Tipikus kapcsolóelemek (kötőszó) Tipikus szerkesztésmód
hogy kötőszó és vonatkozó névmási kötőszó I. Nem bővítményt kifejtő mellékmondat

állítmányi mellékmondat

II. Kötött bővítményt kifejtő mondatok
1. alanyi mellékmondat
2. állítmányi mellékmondat
3. kötött határozói mellékmondat
speciális kötőszó 4. hasonlító határozói mellékmondat
III. Nem kötött (szabad) bővítményt kifejtő mellékmondatok
hogy kötőszó és vonatkozó névmási kötőszó 1. jelzői mellékmondat
2. célhatározói mellékmondat
vonatkozói határozó(szói) névmás

(vonatkozó névmási határozószó

3. helyhatározói mellékmondat
4. időhatározói mellékmondat
5. számhatározói mellékmondat
6. állapothatározói mellékmondat
7. módhatározói mellékmondat
8. fokhatározói mellékmondat
speciális kötőszó 9. okhatározói mellékmondat
IV. Szemantikai többlettartalmat hordozó mellékmondatok
Mondatrészkifejtéssel párosulva Mondatrészkifejtéstől elszakadva
vegyes kötőszók 1. hasonlító 1. hasonlító
2. következményes 2. következményes
3. feltételes 3. feltételes
4. megengedő 4. megengedő

A mellékmondatok típusai[szerkesztés]

A mellékmondatok az alárendelő összetett mondatok tagmondatai. A kötőszavai és a szerkesztésének módja alapján több típust különböztetünk meg.

Nem bővítményt kifejtő mellékmondat[szerkesztés]

Állítmányi mellékmondat[7][szerkesztés]

Az állítmányi mellékmondat a főmondat névszói-(igei) állítmányának névszói részét fejezi ki. Ez a főmondatban tartalmilag üres utalószóként van jelen, tehát a mellékmondat mindig a formaszónak ad lényegi vagy mellékes tartalmat. Az állítmányi mellékmondatok így hogy kötőszósak vagy vonatkozó névmási kötőszósak is lehetnek. Az állítmány típusának megfelelően a mellékmondat lehetnek azonosítók vagy minősítők. Ez utóbbi alfajaként tartjuk számon a tulajdonító állítmányi mondatokat.

Példák:

  • A könyv azé, aki éppen olvassa.
  • A ház olyan, hogy mindjárt összedől.
  • A barátom az, aki mindig kiáll mellettem.

Kötött bővítményt kifejező mellékmondatok[szerkesztés]

Alanyi mellékmondatok[8][szerkesztés]

Az alanyt az igei állítmány vonzatának tekintjük, tehát az alanyi mellékmondat kötött szerkesztésmódú. Alapvetően két fajtájuk van:

Tartalomkifejtő hogy kötőszós

Alaptagjának, azaz a főmondati állítmány típusainak jellemzői:

Az alaptagok jellegéből következik, hogy gyakran csak a mellékmondatokokhoz tartalmához való viszonyulást fejezik ki, modális jelleggel. Nagyon gyakran a főmondatok elliptikus jellegűek.

A hogy kötőszó gyakran törlődik - különösen gyakori ez a jelenség az alanyi függő kérdésekben és a felkiáltásokban.

Az utalószó jellemzően a főnévi mutató névmás. Ellipszis esetén melléknévi mutató névmás is állhat utalószóként. Az igei jellegű főmondatokban az utalószó az úgy.

Jellemző tagmondatsorrend mindig főmondat-mellékmondat.

Példák:

  • Akkor az történt, hogy János megtalálta Juliskát.
  • Az ötlet lehet, hogy jó, a kivitelezés viszont kevésbé.
  • A kedvenc vázám kár, hogy eltörött.

Részleges tartalomátadó vonatkozó névmási kötőszós

Mivel részleges tartalmú, az alaptagjának nincsen kötöttsége. Kötőszava a főnévi vonatkozó névmás, ellipszis esetén előfordulhat melléknévi vonatkozó névmás is. Az utalószók ebben az esetben: az, azé, (redukált szerkezetben) olyan, annyi. A tagmondatsorrend ebben az esetben tetszőleges.

Példák:

  • Nem éppen udvarias, ahogyan velem társalogsz.
  • Soká lesz az még, hogy újra el tudok menni hozzátok.
  • Annyi kell, amennyi van.
  • Az érkezett meg, akit vártunk.
  • Aki szépen énekel, az menjen versenyre.

Tárgyi mellékmondatok[9][szerkesztés]

A tárgyi mellékmondat mindig kötött szerkesztésmódú, mivel vonzat. A fő- és mellékmondat jelentésviszonya alapján lehet:

Tartalomkifejtő, azaz hogy kötőszós

Az alaptagja szemantikailag jellemezhető, jelentéscsoportokba sorolható:

  • mondás, közlés igéi: tud, (meg)ért, (meg)ismer, etc.
  • érzelemmel, akarattal kapcsolatos igék: szeret, akar, kíván, etc.
  • az érzékelés, észlelés igéi: (meg)lát, (meg)hall, tapasztal, etc.
  • az általános cselekvésfogalom jelentéskörébe tartozó igék: tesz, végez, művel, etc.

Az alaptag jelentéséből több szerkesztési sajátosság is következhet:

  • A kommunikáció során sokszor használt főmondatok elkopnak, a tényleges mondanivalójukat a mellékmondat hordozza. Pl. Tudod, nemrég olvastam a Harry Potter sorozatot.
  • A 'közlés' jelentésmozzanatát tartalmazó alaptagok tárgyi mellékmondata ún. függő idézet. Pl. Nelli azt mondta, hogy holnap az esti vonattal érkezik Velencére.

A kötőszóval kapcsolatos jelenségek közül a legfontosabb a hogy kötőszó hiánya a mellékmondat élén. Az utalószó pedig tipikusan a főnévi mutató névmás tárgyragos alakja lesz. A tagmondatsorrendre főként a főmondat-mellékmondat sorrend jellemző, de az ellenkezője is előfordulhat.

Részleges tartalomadó, azaz vonatkozó névmási kötőszós

Alaptagja minden tárgyas ige lehet szemantikai megkötöttség nélkül. Kötőszava a vonatkozó névmás, míg az utalószava a főnévi mutató névmás. A tagmondatok sorrendje itt nem kötött: gyakran állhat a főmondat hátul.

Példák:

  • Amire kértél, szívesen megteszem.
  • Nem szeretem azt, ahogy Laci az apjával viselkedik.
  • Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Kötött határozói mellékmondat[10][szerkesztés]

Egy határozói összetevőt fejez ki mellékmondat formájában. A mellékmondati bővítménynek a szintagmabelihez képest vannak eltérő vonásai:

  • nem minden vonzatos határozó fejezhető ki hogy kötőszós vagy vonatkozó névmási kötőszós mellékmondattal, pl. sötétben van
  • a mondatrésszel megvalósuló bővítménynek mindig van alaki kitevője, pl. reménykedik a szerencséjében

A főmondat-mellékmondat konstrukciójában az utalószó feladata, hogy megmutassa a vonzat alakját, pl. Megelégszik azzal, hogy kevés a fizetése. Ezért ha az utalószó rejtve marad, akkor a vonzat alaki kitevője szintén rejtve van.

Hasonlító határozói mellékmondat[11][szerkesztés]

Két cselekvést, tulajdonságot, mennyiséget egyenlőtlenül hasonlítunk össze. Alaptagja a középfokú melléknév, középfokú határozó, valamint egyes határozatlan névmások (más, egyéb). A kötőszói gyakran hiányoznak a főmondatból, ahogy gyakran az utalószók is rejtettek a mellékmondatban. A tagmondatsorrendje mindig főmondat-mellékmondat, ez sosem cserélhető fel.

Példák:

  • A méz egészségesebb, mint a cukor.
  • Péter két centiméterrel nagyobb, mint Pál.

Nem kötött (szabad) bővítményt kifejtő mellékmondatok[szerkesztés]

Jelzői mellékmondat[12][szerkesztés]

Ebben az esetben a főmondatnak egy jelzői jellegű összetevőjét fejti ki mellékmondat alakjában. Típusai a jelzős szintagmának megfelelőek: minőség-, mennyiség- és birtokos jelzői mellékmondatok léteznek.

A jelzői és értelmező jelzői mondatok fő- és mellékmondata között többféle jelentésviszony lehetséges

Részleges tartalomadó: vonatkozó névmási kötőszós

Ez a tipikus megvalósulási formája. Az ezzel bevezetett mellékmondat további kétféle módon kapcsolódhatnak az alaptagjukhoz: korlátozva vagy nem korlátozva az alaptag jelentését. A korlátozó mondatok esetében a mellékmondat lekorlátozza, szűkíti a főmondatbeli alaptag jelentéskörét - ezt a korlátozást a főmondatban az utalószó jelölheti. A nem korlátozó mellékmondatok esetében a főmondatbeli alaptag eleve korlátozott, a mellékmondatnak ezt már nem kell leszűkítenie.

Tartalomkifejtő: hogy kötőszós

Ezek a tagmondategyüttesek ritkábbak.

Minőségjelzői mellékmondat[szerkesztés]

Alaptagja lexikai vagy grammatikai főnév lehet., ez megjelenhet mind a két tagmondatban. Kötőszavuk lehet a hogy, illetve vonatkozó névmás is. Jellemző utalószavai az olyan, az, akkora, afféle. A tagmondatsorrendje főleg főmondat-mellékmondat, de gyakran beékelődhet a főmondatba az alaptagja után.

Mennyiségjelzői mellékmondat[szerkesztés]

Ez a típus csak részleges tartalmat fejt ki. Grammatikailag problémátlan. Korrelatív kötőszó és utalószó miatt gyakran hasonlító is lehet.

Birtokos jelzői mellékmondat[szerkesztés]

Tartalomkifejtő és részleges tartalomadó is lehet. Szerkesztésmódjuk kötött. Kötőszavuk a hogy, valamint a vonatkozó névmás. Az utalószavuk főnévi mutató névmás.

Célhatározói mellékmondat[13][szerkesztés]

A főmondatbeli alaptagja ige vagy igenév, ehhez kapcsolódó összetevőt fejt ki. Egy részük kötött szerkesztésmódú, különösen a valamire való törekvést jelentő igékhez kapcsolódó mellékmondatok. A kötőszava a hogy vagy vonatkozó névmás, az utalószavai pedig az azért, avégett, avégre, de gyakran törlődik. Az ilyen mellékmondatok függő idézeteket is tartalmazhatnak. A tagmondatsorrendje jellemzően főmondat-mellékmondat, bár van példa az ellenkezőjére is.

Helyhatározói mellékmondat[14][szerkesztés]

Az alaptagja ige (igenév), a mellékmondat ehhez kapcsolódó összetevőt fejez ki. A helyet kifejező mellékmondatokra jellemző az irányhármasság. Az egész tagmondategyüttes irányulását a főmondat szabja meg. Az ilyen mellékmondatok utalószava mutató névmási határozószó, kötőszavuk pedig vonatkozó névmási határozószó. A tagmondatsorrendjére az jellemző, hogy a mellékmondat elől és hátul álló helyzete egyaránt előfordulhat.

Időhatározói mellékmondat[15][szerkesztés]

A főmondatbeli alaptagja ige vagy igenév, néha állítmányi szerepű melléknévhez főnévhez is kapcsolódhat az időhatározói mellékmondat. Ezek a mellékmondatok tartam-, előzmény- és véghatározóra különülnek el. Az időviszonyok az időhatározói mellékmondatokban a következőképpen alakulnak:

  • Egyidejűség: a mellékmondat cselekvésének ideje egészben vagy részben egy időben zajlik a főmondatéval.
  • Előidejűség: a mellékmondat cselekvése megelőzi a főmondat cselekvését.
  • Utóidejűség: a főmondat cselekvése megelőzi a mellékmondat cselekvését.

Számhatározói mellékmondat[16][szerkesztés]

Alaptagja ige vagy igenév lehet. Kötőszava mennyiséget jelölő vonatkozó, illetve határozatlan névmás, utalószava pedig az annyiszor. Nagyon erős a kötőszó-utalószó korreláció, így a tagmondategyüttes közvetítés nélkül válhat hasonlító jellegűvé. A tagmondatsorrend nagyon gyakran mellékmondat-főmondat.

Állapothatározói mellékmondat[17][szerkesztés]

Kettős kötődésű: szintaktikailag a főmondat igei állítmányához kapcsolódó összetevőt fejti ki, alaptagja emiatt ige (igenév); emellett olyan személynek, dolognak az állapotát nevezi meg, amely a főmondatban egy névszói mondatrésszel, alannyal, tárggyal, ritkábban határozóval van kifejezve. A szűkebb értelemben vett állapothatározói mellékmondat belső-, külső-, valamint számállapotot nevez meg.

Utalószavai lehetnek: úgy, anélkül, ahelyett, amellett, azzal kapcsolatban. A kötőszavai pedig a hogy, ahogy, amint. Az állapothatározói mellékmondatnál a tagmondatsorrendek közül mint a három eset előfordulhat.

Módhatározói mellékmonda[18][szerkesztés]

A főmondat igéjéhez (igenevéhez) kapcsolódó, a cselekvés módját megnevező összetevőt fejti ki ez a mellékmondatfajta. A tagmondategyüttes utalószavai az úgy, akképpen (akként), aszerint, anélkül; a kötőszavai pedig a hogy, ahogy, amint szavak lehetnek. Az utalószó mindig fókuszban áll, és csak ritkán marad rejtve.

Fokhatározói mellékmondat[19][szerkesztés]

Ez az egyike azoknak a szabad bővítményeknek, amelyek a legtöbb szófajhoz kapcsolódhatnak, a fokhatározói mellékmondat alaptagja emiatt lehet ige (igenév), melléknév, valamint határozószó is.

Ez a mellékmondattípus a kötőszó-utalószó magas korrelatív kapcsolódása nélkül fejez ki hasonlítást - de a hasonlító határozóval ellentétben itt egyenlően történik meg a hasonlítás. Ez a művelet alapfokon és középfokon egyaránt működik.

Az utalószók és a kötőszók szabályos korrelációban állnak egymással: úgy-ahogy, annyira-amennyire, annyival-amennyivel, annál-minél. A tagmondatsorrend is rendszerint mellékmondat-főmondat. A mellékmondatok teljes szerkezetűek, nem hiányosak.

A következményes fokhatározói mellékmondat utalószavai az úgy, annyira, úgyannyira, olyannyira; kötőszava a hogy. A tagmondatsorrend pedig főmondat-mellékmondat.

Okhatározói mellékmondat[20][szerkesztés]

Igéhez (igenévhez) kapcsolódó összetevőt fejez ki, ezek lehetnek az alaptagjai. Az okhatározói mellékmondat az oksági viszonyú mondatok egy tágabb csoportjába tartozik. Az ok-okozati/okozati-ok viszony más mondattípusokban is kifejezésre juthat - nem csak alárendelő, de mellékrendelő szinten is.

Akkor lesz alárendelő az oksági szerkezet, ha

  • ok-okozat (mellékmondat-főmondat) sorrendű, pl. Mivel zuhog az eső, hazamegyünk.
  • okozat ok (főmondat-mellékmondat) sorrendű, de a főmondatban utalószó van, pl. Zuhog az eső, tehát hazamegyünk.

Az utalószavai az azért, amiatt; kötőszavai a mert, mivel, minthogy, merthogy, mivelhogy, amiért. A kötőszóhasználata többnyire megoszlik aszerint, hogy elől vagy hátul álló tagmondatban használjuk.

A tagmondategyüttesek egy része kötött szerkezetű, ezeket a kötött határozói mondatokhoz számítjuk.

Szemantikailag többlettartalmat hordozó mellékmondatok[szerkesztés]

A sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok mondatrészkifejezéssel párosulva[szerkesztés]

Hasonlító mellékmondat[21][szerkesztés]

A mondatrészkifejezés, amelyre ráépült elsősorban az igéhez kapcsolódó állapot/mód/fokhatározás. Az elsődlegesen, veleszületetten hasonlító mondatok akcidenciafogalmakat kifejtő párhuzamos szerkezetű vonatkozó mondatok. Ezek a hasonlító mint kötőszó nélkül is képesek kifejezni a hasonlítást.

Az ilyen típusú mondatok univerzális kötőszava a mint, ezt kombinálódhat további vonatkozó névmási és határozószói kötőszóval.

Következményes mellékmondat[22][szerkesztés]

A főmondatban megnevezett fogalomnak, cselekvésnek, esetleg az egész mondat tartalmának következményét fejezi ki. Kötőszava a hogy, időhatározós mellékmondatokban a míg.

Feltételes mellékmondat[23][szerkesztés]

Azt a feltételt nevezi meg, amelynek be kell következnie ahhoz, hogy a főmondatban foglaltak megvalósulhassanak. A mellékmondat és a főmondat között oksági viszony van: a mellékmondat okot, a főmondat okozatot tartalmaz. A feltételesség genetikusan az időhatározással függ össze. A feltételesség a szubsztanciafogalomnak kifejezéséhez kötődik.

Kötőszavai: ha, hogyha, amennyiben.

Megengedő mellékmondat[24][szerkesztés]

A megengedés komplex jelentéskategória, amely több tényezőt foglal magába: ellentétet, ráhagyást, feltételezést és fonák oksági viszonyt.

Kötőszókészlete igen változatos. Ennek a heterogén eredet az oka: az ellentétes mellérendelésnek, az időhatározói mondatoknak, a feltételes mondatoknak, valamint egyes devalválódott főmondatoknak egyarát szerepük van a létrejöttében - ezt tükrözi a sokrétű kötőszókészlet.

Kötőszavai: pedig (mindig a tagmondat élén); bár; ámbár; bárha; habár; noha; azért; azért, hogy...; jóllehet; ugyan; holott; ha... is; annak ellenére; annak dacára, hogy...; valamint; emellett még az akár-, és bár- előtagú általános névmások.

Sajátos jelentéstartalmú mondatok a mondatrészkifejtéstől elszakadva[szerkesztés]

Hasonlító mellékmondat[25][szerkesztés]

Két típusa szakadt el a mondatrészkifejtéstől és a tulajdonképpeni hasonlító funkciótól - ezeket nyomatékosító hasonlító mondatoknak szokás nevezni.

  1. Olyan mellékmondatok, amelyek a főmondatukat rendszerint megelőzve a cselekvést egy hasonló vagy ellentétes eset felemlítésével nyomatékosítják. Ezek a tagmondategyüttesek mellérendelő értékűek, át is alakíthatók mellérendeléssé. Pl. Vannak szép köntösbe bújtatott ostobaságok, mint ahogy vannak igen jól öltözött ostobák.
  2. Azok az álhasonlító mellékmondatok, amelyek a beszélőnek vagy valamely más személynek a véleményét fejezi ki, vagy valamilyen közös tudati tartalékra utalnak. Grammatikai szempontból el is hagyhatók, inkább csak kommunikatív értékűek. Pl. Mint látom, nem vagy túl boldog.
Következményes mellékmondat[26][szerkesztés]

Két csoportra szakadt azáltal, hogy a tagmondatok közötti szintaktikai függés meglazult és előtérbe került a következményességben is fellelhető ok-okozati viszony.

  1. Eredetileg mondatrészkifejtő következményes mondatoknak a csoportja, amelyben a hátravetett, a tagmondathatárra került úgy utalószó és a hogy kötőszó a következtető mellérendelés valamilyen kötőszavával cserélhető fel. Pl. Akarsz kerékpártúrára menni? Először hozd rendbe a biciklidet!
  2. Egyes kérdőmondatok, utáni következményes mellékmondatok magyarázó jellegűvé válnak. Pl. Mit vétett az a szegény, hogy ennyit kell szenvednie?
Feltételes mellékmondat[27][szerkesztés]

Viszonylag sok típusa függetlenedett a mondatrészkifejtéstől:

  1. A beszélő nem nyilvánít véleményt arról, hogy a feltétel bekövetkezhet-e. A mellékmondat állítmánya ilyenkor kijelentő módú. Pl. Ha sikerül, mindenki számára van remény.
  2. A beszélő bizonytalan a feltétel és a következmény megvalósulásában. A tagmondatok állítmánya többnyire feltételes mód jelen idejű. Pl. Ha te is ott lennél, jobban mennének a dolgok.
  3. A beszélő tudja, hogy a feltétel és a következménye nem valósulhat meg, bekövetkeztük irreális. A tagmondatok állítmánya rendszerint feltételes mód múlt idejű. Pl. Ha nem építettek volna atomerőműveket, nem lettek volna atombalesetek.
  4. A beszélő a feltételt tényként fogadja el, és ezzel mintegy nyomósítja a főmondatban foglaltakat. A mellékmondat állítmánya kijelentő módú, a főmondatok rendszerint kérdő mondatok. Pl. Ha előre láttad a nehézségeket, miért nem igyekeztél jobban?
  5. A mellékmondatok modális jellegűek, csupán vélekedést fejeznek ki a főmondatbeli esemény lehetséges voltát illetően, vagy udvariassági formulák. Pl. Ha lehet, adjatok hírt magatokról!
  6. A feltételes viszony mellérendelő tagmondategyüttes, esetleg két külön mondat formájában fejeződik ki. Ezek a kötőszó nélküli feltételes mondatok. Pl. Semmi gondom nem volna, csak lenne már itt a nyári szünet!
  7. A főmondatukat vesztett, önállósult feltételes mellékmondatok az óhajtó mondatok egyik típusát alkotják. Pl. Ó, ha itt lehetnél.
A megengedő mellékmondatok[28][szerkesztés]

Ezt köti a legkevesebb szál a mondatrészkifejtéshez. Ez a típus a sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok közül szemantikailag és szintaktikailag is a legbonyolultabb csoport. A megengedés többnyire fonák okságot fejez ki, és mint ilyen tagja egy oksági viszonyt különféle grammatikai formákban megvalósulható csoportnak.

Szokatlanul nagy számú és heterogén a kötőszókészlete: ám; ámbár; habár; bárha; ha; ha... is; holott; jóllehet; pedig; azért; hogy; annak ellenére; annak dacára, hogy; noha; ugyan; akár; bár-, akár- előtagú általános névmások; hiába; ám. Ezek nem egyformán kötőszó jellegűek, vannak csak nyomatékosító, ráhagyó jelentésűek, pl. az ugyan és az ám. Bár a formából az következne, hogy bármely kötőszó bevezethet elől vagy hátul álló tagmondatot, ez ebben az esetben nincs így. Például a pedig és a holott csak főmondat-mellékmondat sorrendben használható.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]