Acsay Xavér Ferenc József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Acsay Ferenc szócikkből átirányítva)
Acsay Xavér Ferenc József
Született1854. szeptember 16.
Esztergom
Elhunyt1912. szeptember 27. (58 évesen)
Győr
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus
SablonWikidataSegítség

Acsay Xavér Ferenc József O.S.B., írói álnevén: Alvinczy István[1] (Esztergom, 1854. szeptember 16.Győr, 1912. szeptember 27.) bencés tanár.

Élete[szerkesztés]

1878-ban szentelték áldozópappá. 1881-től 1884-ig Esztergomban volt gimnáziumi tanár, majd 1894-ben Győrbe került. 1898-ig házfőnök és gimnázium igazgató volt, 1898 és 1899 között az ideiglenes nyugdíjazás évei következtek Bakonybélben, majd 1912-ig ismét házfőnök és gimnázium igazgató lett Győrött. A Magyar Nyelvőrbe írta első nyelvészeti cikkeit diák korában. Kezdő tanár korától az 1883-i középiskolai törvényhez kapcsolódóan a rendi tanárképzés foglalkoztatta. 18 évig állt a rend legnagyobb iskolája élén, kezdeményező szerepet játszott a rend oktatási szerepének, feladatkörének megújításában. Rendszeres továbbképzéseket szervezett magyar szakos rendtársai részére. Többedmagával megírta az iskola történetét, kiadta ifjúsági szentbeszédeit, feldolgozta Rónay Jácint életét, szerkesztette az iskola évkönyveit, kiadta Jacques-Bénigne Bossuet (1627–1704) francia prédikátor beszédeit két kötetben. A Kisfaludy Irodalmi Kör alapító tagja volt.

Munkássága[szerkesztés]

Folyóiratcikkek, könyvfejezetek[szerkesztés]

Kazinczy újításai. Alvinczy István néven. (Magyar Nyelvőr, 1874), A hitszónoklati képzés kérdéséhez. (Hittudományi Folyóirat, 1902), Nekrológ Jedlik Ányos István halálára. (Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium évkönyve. Bp., 1995)

Önállóan megjelent művek[szerkesztés]

  • A prózai műfajok elmélete. Budapest, 1889.
  • Jedlik Ányos István. Győr, 1895.
  • Millenniumi emléklapok. Győr, 1896.
  • A vallás fontossága a nevelés-oktatásban. Győr, 1897.
  • A győri katholikus főgimnázium története. I–II. kötet. 1626–1900. Több tanártársa közreműködésével írta. Győr, 1901.
  • Acsay Xavér Ferenc beszéde Szent Imréről. Győr, 1902.
  • Ifjúsági szentbeszédek. I–III. kötet. Győr, 1904–1912.
  • Rónay Jáczint János élete. Győr, 1906.
  • Acsay Xavér Ferenc ünnepi beszéde Szent Benedekről. Győr, 1909.

Fordítás: Jacques-Bénigne Bossuet egyházi beszédei I–II. kötet, Acsay Xavér Ferenc bevezető tanulmányával. Esztergom, 1895–1902.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Gulyás Pál: Magyar Írói Álnév Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 (515. oldal)

Források[szerkesztés]