Paul Cezanne

Paul Cézanne 1861 körül

Paul Cézanne (Aix-en-Provence, 1839. január 19. – Aix-en-Provence, 1906. október 22.) francia festő, a 19. századi festészeti irányzatokat radikálisan átalakító, a modernizmust megelőlegező posztimpresszionizmus jeles alakja.

Élete

Jómódú polgári családban, egy Aix-en-Provence-i bankár gyermekeként született. A Collège Bourbon előadásait látogatva ismeretséget kötött Émile Zolával, majd megkezdte jogi tanulmányait az Aix-i Egyetemen. Ezzel párhuzamosan 1857-től órákat vett egy rajziskolában, és az apja által vásárolt Jas de Bouffan villában berendezte első műtermét (ennek falait díszítette Ingres szignójával „aláhamisított”, híres parodisztikus kompozícióival). Zola buzdítására 1861-ben Párizsba ment, ahol részt vett a Svájci Akadémia (Académie Suisse) művészeti képzésében, de néhány hónap után visszatért szülőföldjére, Provence-ba. Időközben jogi pályára lépett, de 1862 novemberében munkáját feladva ismét a fővárosba költözött. A Svájci Akadémia műtermében dolgozva ismerkedett meg Camille Pissarróval, Pierre-Auguste Renoirral, Claude Monet-val és Alfred Sisley-vel. Felvételi kérelmét a Szépművészeti Iskolába (École des beaux-arts) heves vérmérsékletére hivatkozva elutasították.

Önarckép (1875 k.)

1872-ben Pissarróval együtt az Île-de-France-i Auvers-sur-Oise-ba költözött, ahol festéssel töltötték idejüket, és ismeretséget kötöttek Vincent Van Goghgal. Az impresszionisták 1874-ben rendezték meg első, botrányosra sikeredett közös kiállításukat a fotográfus Nadal műtermében, amelyen Cézanne három festménnyel jelent meg (Egy modern Olimpia, Az akasztott ember háza, Auvers-i táj). A közönség értetlenül és elképedve fogadta Cézanne műveit, ezért csak a harmadik impresszionisták rendezte kiállításon, 1877-ben jelent meg ismét publikum előtt, ezúttal már tizenhat képével. A kritikusok többsége azonban ismét támadta művészetét, így végül 1882-ben visszatért Provence-ba. Előbb Marseille egyik kikötőnegyedében, Estaque-ban telepedett le, majd 1885-ben egy szülővárosa melletti faluba, Gardanne-ba költözött. Itt kezdte festeni a később közel nyolcvan képet magában foglaló Montagne Sainte-Victoire-ciklust.

Önarckép (1895 k.)

1869-ben ismerkedett meg Hortense Fiquet-vel, akitől egy fiúgyermeke született. Kapcsolatát Cézanne végi titkolta édesapja elől, és csak annak halála után, 1886-ban vette feleségül Hortense-t. Bár anyagi helyzete bizonytalan volt, apja halálával számottevő vagyont örökölt, ami biztosította számára a szabad alkotás lehetőségét.

1890-ben már a Húszakkal közösen állították ki műveit Brüsszelben, de Cézanne első személyes tárlatát csak 1895-ben rendezte meg a műkereskedő Ambroise Vollard, miután megvásárolta közel kétszáz festményét. A nagyközönség ugyan továbbra is hűvösen fogadta műveit, ezzel párhuzamosan viszont kivívta magának a művészvilág megbecsülését. Nevét hamarosan szárnyára kapta a világhír, képei sikereket arattak. 1901-ben Aix peremén felépíttette nagy műtermét, a Les Lauves-t. 1904-ben a Salon d’Autumne egy egész termet szentelt Cézanne képeinek.

Sikereit nem élvezhette sokáig, életének hatvannyolcadik évében tüdőgyulladásban halt meg.

Munkássága

Az akasztott ember háza (1873)

Ifjúkori művészetére nagy hatással voltak Eugène Delacroix és Gustave Courbet művei; rajzai és festményei ekkor váltak kifejezőbbé, de a később védjegyévé váló szenvedélyes, elnagyolt ecsetkezelés, ugyanakkor a határozott, kemény megjelenítés már ekkor jellemezték munkáit (Kék váza, 1857; Tannhäuser-nyitány, 1866–1867; Reggeli a szabadban, 1869 k.).

Montagne Sainte-Victoire (1891)

Kártyázók (1895)

Nagy fürdőzők (1900–1905)

Az 1870-es évektől impresszionista kortársai hatottak művészetére, színei könnyedebbek és érzékletesebbek lettek, de a cézanne-i szigort ezek ellenére is érvényesíteni tudta képein. Auvers-i és provence-i tájképein a meleg színek és a hideg árnyékok tónusváltakozása ötvöződik helyenként az impresszionistákra jellemző fényárral (A marseille-i öböl, 1885).

Az „aix-i remete”-ként is emlegetett Cézanne ábrázolásmódja az 1880-as évek második felére érte el művészi csúcspontját, ekkor készültek legismertebb képei (A komód, 1887; Húshagyókedd, 1888; Kártyázók-ciklus, 1892–1895; Nagy fürdőzők-ciklus, befejezetlen, 1898–1906).

Bár színkezelése az impresszionistákéval rokonítja művészetét, képszerkesztési elveiket azonban elvetette: a körülvevő valóság nem oldódik fel a színkavalkádban, sőt, annak ellenére a témát, a teret alkotó formák és tömegek geometrikus szigorral jelennek meg kevéssé részletező képein. Ezzel a látványszerkesztési elvvel Cézanne döntő hatást gyakorolt a 20. századi fauve-ok festőcsoportjára, az expresszionistákra és a kubistákra.

Irodalom

• Peter H. Feist: Paul Cézanne. Budapest: Képzőművészeti Alap. 1964.
• Henri Perruchot: Cézanne élete. Budapest: Gondolat. 1969.
• Hugh McLeave: A festő és a hegy. Cézanne élete. Budapest: Gondolat. 1986. ISBN 963 281 625 0
• Alfonso Gatto: Cézanne festői életműve. Budapest: Corvina. 1994. ISBN 963 13 3082 6
• Diana Vowles: Cézanne és a posztimpresszionizmus. Budapest: Kossuth. 1995. ISBN 963 09 3762 X
• Ulrike Becks-Malorny: Paul Cézanne (1839–1906) a modernizmus előfutára. Budapest: Vince. 2005. ISBN 3 8228 4063 7

Külső hivatkozások

• Paul Cézanne festményei - TerminArtors.com

A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Cezanne témájú médiaállományokat.