Tervezett elavulás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tervezett elavulás elmélete szerint az 1920-as évektől kezdődően a gazdasági növekedés fenntartása érdekében különféle cégek a korábbi minél tartósabb termékek helyett kevésbé tartós, hamarabb elromló, ezért hamarabb lecserélendő termékeket kezdtek tervezni, gyártani, árulni. A jelenségben érintett termékek vagy technikailag mennek tönkre idő előtt, vagy a divat és reklám miatt igen hamar elavultnak, túlhaladottnak tűnnek/azzá válnak, és a termék tulajdonosát arra ösztönzik, hogy cserélje le őket. A jelenséget kevesen vizsgálták, kevés információ van arról, hogy mennyire általános jelenség, egy-egy esetről lehet tudni. A villanykörte-összeesküvés című film szerint például a harisnyanadrágok eredetileg sokkal strapabíróbb anyagból készültek, de egy vezetői döntés nyomán a terméket újratervezték, és ez a gyengébb változat került forgalomba. Egy másik esetben egy nyomtatóba a gyártó egy olyan alkatrészt épített, amely egy bizonyos oldalszám kinyomtatása után blokkolja a termék működését. Sok esetben egy termék javításának költségei olyan nagyok, hogy ez a felhasználó számára nem éri meg.[1][2][3][4] Az angol Wikipédia (egyetlen, nem angol nyelvű forrásra hivatkozva) A villanykörte-összeesküvést az összeesküvés-elméletek között tartja számon.

Tervezett elavulás és fenntarthatóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tervezett elavulás ellentmondása, hogy míg a gazdasági növekedést serkenti,[5] munkahelyeket tart fenn, addig szociális szinten a változó divat elvárásai miatt vagy beépített technikai időkorlátok miatt új, felesleges költséget jelent a társadalom számára mind az új termékek megvásárlása, mind a keletkező hulladék semlegesítése, tárolása, környezeti és egészségügyi problémái miatt.[6]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]