Tanulmányi kirándulás (Így jártam anyátokkal)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Turokaci (vitalap | szerkesztései) 2020. május 9., 16:58-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Tanulmányi kirándulás
Így jártam anyátokkal
7. évad, 5. epizód
Eredeti címField Trip
ÍróJamie Rhonemeier
RendezőPamela Fryman
Gyártási szám7ALH05
Első sugárzás2011. október 10.
Első sugárzás Magyarországon2012. október 22.
Kronológia
ElőzőA Stinson-rakétaválság
KövetkezőRejtély kontra tények
Az Így jártam anyátokkal epizódjainak listája

1973. május 25. előtt született (azaz A Jedi visszatér bemutatójakor pont 10 éves volt), az utálja az ewokokat, és ebből a következtetéséből tévesen azt állapítja meg, hogy Nora 37 éves, ami rendkívül frusztrálja. Ted elindul az osztályával, de Barney hozzájuk csapódik. Mindannyian felmennek a lakásra, ahol rajtakapják Kevint és Robint. Ted gyorsan megszavaztatja az osztályát, akik szerint fura az exterapeutával randizni. Barney felfedezi, hogy a csoportban vannak fiatalok, idősek, sőt egy hozzájuk csapódott német turistacsoport is, így ez már egy kontrollcsoport, akikkel el lehet dönteni régóta vitás kérdéseket, ha megszavaztatják őket.

Marshall dühöng, mert Garrison Cootes elfogadta, hogy 24 ezer dolláros kártérítés ellenében elállnak a pertől a gyógyszergyárral szemben, ami egy egész tavat szennyez el. Megmondja neki, hogy ha a cég nem áll ki a környezetért, akkor majd ő igen, a születendő gyermeke érdekében is. Egy prezentációt készít, amit be is mutat, de nem sül el túl jól, és ezért be kell próbálkoznia a halas stand up műsorával. Ekkor megérkezik Garrison Cootes és közli, hogy 24 ezer dollár nem elég, és hogy "háborúba mennek".

A záró jelenetben Kevin és Robin úgy rendezik a kapcsolatukat, hogy Robin azt mondja: ő már feltárta a sebezhető oldalát, most Kevinen a sor. Ezután a bárban Barney és Ted Robert Sean Leonard nevén vitatkoznak.

Kontinuitás

  • Barney ismét a 83-ast, a kedvenc számát használja, amikor azt mondja, hogy a 18 évesek 83 százalékának szüksége van szexleckékre.
  • Marshall ismét grafikonokat és diagramokat használ, ami egy időben teljesen a mániája volt. ("Közbelépés")
  • Marshall ismét a halas stand up műsorát használja.
  • Ted a "Befejezetlen" című részben fedte fel, hogy az a vágya, hogy legalább egyetlen diákját inspirálja.
  • A GNB székház építése az "Elfogadom a kihívást" című epizódban kezdődött.
  • Robin és Kevin abban a kávézóban randiznak, ahol Barney és Nora is "A meztelen igazság" című epizódban.
  • "A pucér pasi" című részben Robin már megemlítette, most pedig Ted, hogy a lakásban rossz a térerő.

Jövőbeli visszautalások

  • A Gruber Gyógyszergyár elleni perre végül a "12 tüzes asszony" című részben kerül sor.

Érdekességek

  • Ted diákjai csak 18 évesek, mégis lemehetnek a MacLaren's Bárba, ahol 21 év a belépési korhatár.
  • Lily azt mondja Marshallnak, hogy délután 4 órakor orvosi vizsgálatra kell mennie. Aztán amikor az osztály lent van a bárban, megemlítik, hogy délután 4 óra van, és Lily és Marshall is ott vannak lent, tehát nem ment el az orvoshoz. Ennek ellenére Marshall később megmutatja a főnökének az akkor készült ultrahangfelvételt.
  • Jövőbeli Ted szerint Marshall és Garrison Cootes később tényleg megmentették a világot. Ez tényszerűen nem igaz, mert az "Úton Róma felé" című részben Cootes a Coloradóban található bunkerébe húzódott vissza, amikor a cége tönkrement, Marshall pedig Rómába indult Lilyvel. Azt mindenesetre nem tudjuk, hogy azután, amikor Marshallt kinevezték bírónak, nem hozta-e őket újra össze a sors és nem hoztak létre valami fontosat.
  • A GNB épületét a Muttnik Construction építi. Minden epizód végén látható Muttnik, a Bays & Thomas kabalakutyája.

Vendégszereplők

Zene

  • Little Sur – A Retrospective Bliss
  • Yub Nub (Ewok Celebration Song)

Források