Takács Zsuzsa

Takács Zsuzsa
Takács Zsuzsa Fotó: Peti Péter
Élete
Született	1938. november 23. (73 éves) Budapest

Takács Zsuzsa (Budapest, 1938. november 23.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, tanár.

Élete

Édesapja Takács József, jogász 1944-ben Szolnok polgármestere volt, a háború után a Széchényi Könyvtár könyvtárosaként dolgozott, később az Akadémiai Könyvtár jogi tanácsadója lett. Édesanyja Rupp Irén. A család 1942-ben a Kassa melletti Jászóra költözött, majd 1943-ban visszatértek Magyarországra. Gimnáziumi tanulmányait a Veres Pálné Gimnáziumban végezte, 1957-ben érettségizett. Az Orvostudományi Egyetemre jelentkezett, ahová polgári származására hivatkozva nem vették fel. 1957–58-ban párhuzamosan a Színművészeti Főiskola és az ELTE Bölcsészkar vendéghallgatója volt. 1958-tól 1963-ig spanyol és olasz irodalmat hallgatott az ELTE-n, 1963-64-ben anyanyelvi lektorként dolgozott a havannai egyetemen. 1995-ben PhD fokozatot szerzett spanyol filológiából. 1964-2001 között spanyol szakosoknak tanított diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Olasz, spanyol, katalán, francia, angol költőket fordított. Keresztes Szent János Összes versét és válogatott prózáját 1992-ben adta ki az Európa Könyvkiadónál. Két lánya van, nekik él és a költészetnek.

Munkássága

„Két vonását emelném ki : hangjának tisztaságát s egyfajta tétovaságát, mely azonban végül sose hagyja eltéríteni magát, s épp bolyongó, kereső célba találásával, megérkezéseivel tölti be sajátos feladatát, térképezi fel a számára rendelt tájakat, másokénál talán omlékonyabb külső és belső vidékeit. – írta Takács Zsuzsa első verseiről Pilinszky János A költőnő 2008-ban, a Ménesi Gábornak adott interjúban a következőképpen fogalmazza meg ars poétikáját: „1958-ban jelent meg Pilinszky Harmadnapon című kötete, akkor én másodéves bölcsész voltam. Azt mondhatnám, hogy ez a vékony kötet teljességgel elnémított, bár egy kívülálló számára ez teljesen értelmetlen, hiszen még egyetlen sorom sem jelent meg. Önmagamhoz képest némított el ez a kötet, elolvasása után másképp gondoltam a versekre, az életre, az előttem álló jövőre. Az írás lehetősége megváltoztatta körülményeimet, átformálta a szüleimhez fűződő szoros kötődést, befolyásolt abban, ahogyan az elszakadni vágyás késztetésére házasságot kötöttem. Saját kezembe vettem a sorsom irányítását, már amennyire ezt az akkori időben nagyobb megalkuvások nélkül meg leetetett tenni. Másrészt a versírás valóságos mámora fogott el. Nem voltak nagyra törő, túlzott reményeim a lehetőségeinkkel kapcsolatosan, de annál megvesztegethetetlenebbé váltam a magam megfogalmazásaival szemben. Nem hittem többé, Pilinszkyt olvasva, hogy helytelen a világos látásra való törekvés, azaz nem akartam többé elkendőzni, megszépíteni érzéseimet, a többiekről és a magamról alkotott képet.”""

Bodor Béla kritikus így jellemzi a költőnő művészetét: „A közvélekedés szerint Takács Zsuzsa költészete pályájának első szakaszát nézve az Újhold poétikáját követte, folytatta és újította meg. Ekkoriban szinte kizárólag szabad verseket írt, de a hosszabb sorokból építkező, kissé ünnepélyes hangvételű szövegek közé ingadozó sorhosszúságú, impulzívabb darabok illeszkednek. Vagyis az előképet nem követő forma a legkevésbé sem prózai: zenél, ível és lüktet, csak éppen egyedi megalkotottsággal, tehát nem egy már eleve meglévő mintát töltve ki, mint a strófikus formák. Ezzel szemben második költői periódusában, melyet a Viszonyok könnye, a Tárgyak könnye és az Utószó anyaga alkot, kialakított egy jellegzetes, rugalmas, mégis kötött versidomot. Ez volt az az emlékezetes „pszeudo terzina”, melynek sorai egy-egy versen belül nagyjából ugyanolyan hosszúak, de nincs kötött ritmusuk, nem szigorúan adott a szótagszám (inkább gondolatritmus ez, mint metrika), és szinte soha sincsenek rímek. A Tárgyak könnyében és az Utószóban a téma mindvégig ugyanaz: egy szeretett személy – előbb beteg, majd haldokló – szenvedéseinek együttérző leírása, a szenvedő és a szenvedés szembesítése a tehetetlen részvéttel, vagyis elvesző és elvesztő viszonyának analízise, ennek a kapcsolatnak a pszichológiája és anatómiája. Ugyanakkor arra is érdemes odafigyelnünk, hogy a korábbi kötet, a Viszonyok könnye egy boldog szerelem kibontakozásáról és végéről, az azt követő gyászmunkáról szól, a másik kettővel szinte egynemű hangvételében, beszédpozícióiban. A harmadik pályaszakaszra érve a költő azonos esztétikai kulcsok szerint, változatlan élmény- és emócióanyag feldolgozásával, de megújult alapelvek alkalmazásával szerkeszt versvilágot és önreflektív könyvműveket; magabiztosan lép át műfaji határokat, majd semmivel sem kisebb magabiztossággal tér vissza újra az elhagyott területre, a vallomásos énbeszédként konstituálódó, aránylag rövid versek világába, fantázia-játékai, álom-jelenetei révén újítva meg pályakezdő költészetének poétikai eljárásait." Novelláskötében A megtévesztő külsejű vendég-ben önéletrajzi motívumokat fedezhet fel az olvasó.

Művek

Takács Zsuzsa dedikál az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2010. június.

• Némajáték, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, (1970).
• A búcsúzás részletei, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, (1977).
• Tükörfolyosó, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, (1983).
• Eltékozolt esélyem, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, (1986).
• Rejtjeles tábori lap, Móra könyvkiadó, Budapest, (1987).
• Sötét és fény kora, Magvető könyvkiadó, Budapest, (1989).
• Viszonyok könnye, Jelenkor, Pécs, (1992).
• Tárgyak könnye, Jelenkor, Pécs, (1994).
• Utószó, Jelenkor, Pécs, (1996).
• A bűnök számbavétele, Jelenkor, Pécs, (1998).
• A letakart óra, Magvető könyvkiadó, Budapest, (2001).
• A trójai faló szépsége, Magvető könyvkiadó, Budapest, (2001).
• Üdvözlégy, utazás!, Magvető könyvkiadó, Budapest, (2004).
• A megtévesztő külsejű vendég, Magvető könyvkiadó, Budapest, (2007).

Publikációk

• Július, halálom, születésed, Új írás, 1970./ 1.
• Jászol melletti éjjelek, Új írás 1972./ 9.
• Hónapok, várakozás, Új írás 1972./ 2.
• Ha megérkezett, Új írás 1972./ 9.
• Az emlékezés előttről, Új írás, 1970. /7.
• Előszó, Új írás, 1973./12.
• Versek, Jelenkor, 2002./11
• Ha láttál, tudod, hogyan élek, Jelenkor, 2004./1, Ménesi Gábor beszélgetése Takács Zsuzsával.
• Versek, Jelenkor, 2004./1

On-line művek

• Ragyogó trón, versek, 2000, 2000/7-8
• Foszló kötél, Liget, 2004/5
• Versek (A látogató, A karácsonyi vendég, A virágok példája), Alföld, 2000
• Kétes kimenetel, Alföld, 1999/4
• Találkozások (részlet), Liget, 2003/1

Kritikák

• Székely Magda: A szabad vers új hullámában, Élet és Irodalom, 1971/12
• Lengyel Balázs: Második kötetes költők (3 költő) Élet és irodalom, 1971/12
• Tandori Dezső: „…De hiszen felnőtt! hát vigasztalan” Új Írás, 1984/6
• Rónai László: Eltékozolt esélyem, Jelenkor, 1987. 7/8
• Rapai Ágnes: Beavatás, Könyvvilág, 1989/5
• Schein Gábor: Takács Zsuzsa: Viszonyok könnye, Vigilia, 1992. okt.
• Báthori Csaba: Rítus és szabadság, Holmi, 1993. augusztus
• Bodor Béla: A múlás-jelenség, Élet és Irodalom, 2001. 6. 15.
• Kertész Irén: Baljós ketyegés, (Takács Zsuzsa: A letakart óra), Mancs, 2001/48
• Lator László: Ki írja, hogy csinálja?, (Takács Zsuzsa: A letakart óra), Jelenkor, 2002/11.
• Dérczi Péter: A bátor szív, (Takács Zsuzsa: Üdvözlégy, utazás), Élet és Irodalom, 48. évf. 44.

Díjak, kitüntetések

• Graves-díj, (1984).
• József Attila-díj, (1988).
• Déry Tibor-díj, (1989).
• Forintos-díj, (1993).
• A Spanyol Királyság érdemkeresztje, (1997), polgári tagozat.
• Weöres Sándor-díj, (Soros), (1997).
• Radnóti-díj, (1998), életműdíj.
• Szinnyei Júlia-emlékdíj, (1998).
• Weöres Sándor-díj, (1998).
• Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj, (2003).
• Alföld-díj, (2005).
• Kossuth-díj, (2007).

Források

• Takács Zsuzsa hivatalos oldala