Tábori György
Tábori György, vagy nemzetközileg ismert nevén George Tabori (Budapest, 1914. május 24. – Berlin, 2007. július 23.) magyar író, műfordító és színrendező volt, a 20. századi világszínház meghatározó alakja, Tábori Kornél fia. Műfordítóként a Tábory György névváltozatot is használta.
Tartalomjegyzék |
Élete[szerkesztés]
Fiatalon költözött az európai színházi főváros Berlinbe, de 1935-ben zsidó származása miatt el kellett hagynia az országot. Londonban a BBC-nek dolgozott és brit állampolgárságot szerzett. 1947-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol Brecht és Max Frisch műveket fordított és forgatókönyveket írt. Ő írta például Alfred Hitchcock 1953-ban forgatott I Confess című filmjének forgatókönyvét).
Az 1950-es és 1960-as években több darabját állították sikerrel színpadra New Yorkban, az elsőt, (Menekülés Egyiptomba) 1952-ben a Music Boxban, Elia Kazan rendezésében. Saját művein kívül színpadi kollázsokat állított össze más szerzők, például Brecht műveiből. Személyesen ismerte Brechtet és Thomas Mannt.
1966-tól feleségével, Viveca Lindforsal öttagú színjátszó csoportot vezetett The Strolling Players néven.[forrás?] 1971-ben visszatért Németországba. Életének ebben az utolsó korszakában főképp színházi területen dolgozott, főleg Berlinben, Münchenben, Brémában és Bécsben. 1989-től jórészt Ausztriában élt, de élete utolsó időszakát Berlinben töltötte. 1987-ben alapította és 1990-ig vezette a bécsi "Der Kreis" színtársulatot. Utolsó éveiben szinte háziszerzője volt a Brecht alapította Berliner Ensemble-nak, több darabját állították színre.
Bátyja volt Tábori Pál magyar író, újságíró.
Díjai[szerkesztés]
- 1976 – a Német Kritikusok Szövetségének díja
- 1981 – a Berlini Művészeti Nagydíj és a Mannheimi Filmfesztivál Nagydíja
- 1984 – a Mülheimi Drámaíró Díj
- 1988 – Berliner Theaterpreis
- 1991 – Peter Weiss díj
- 1992 – Büchner-díj (a nem anyanyelvi németek közül elsőként kapta meg)
Fontosabb rendezései[szerkesztés]
- Strindberg: Júlia kisasszony
- Shakespeare: A velencei kalmár, Lear király, Hamlet, Othello
- Beckett: Godot-ra várva
- Eörsi István: Kihallgatás
Fontosabb művei[szerkesztés]
- 1952 – Menekülés Egyiptomba
- 1953 – A császár ruhái
- 1958 – Bruhaha
- 1960 – Brecht, Brecht (kollázs)
- 1968 – The Niggerlovers); Kannibálok
- 1969 – Pinkville
- 1972 – Bohócok
- 1975 – Sigmund öröme
- 1977 – Az éhezőművész (Kafka nyomán)
- 1983 – Jubileum
- 1987 – Mein Kampf
- 1990 – Babilonian Blues.
Emlékezete[szerkesztés]
2010. május 26-án emléktáblát avatott szülőháza, a Krúdy utca 16. homlokzatán a Magyar Színházi Társaság és a Fővárosi Önkormányzat (az emléktábla Varga Mátyás alkotása). Bécsben és Berlinben hasonló emléktáblák felavatására készülnek.

