Szerkesztővita:Samat/A hídépítés története

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Narvalo 10 évvel ezelőtt

Szia!

ezt nem teszed ki élesbe? – Batman666 vita 2009. július 9., 13:37 (CEST)Válasz

Csak ha készen lesz ;) Samat üzenetrögzítő 2009. július 9., 18:13 (CEST)Válasz

Szia! Látom beleástad magad a témában. Lenne egy-két kérdésem, mint laikus. Hogyan alapozták a hidakat az ókorban, kora középkorban a több méter mély folyókban? Szárazság idején építették az alapot, lemerültek? Pl. Traianus hídját a mély Dunában hogyan alapozták?Narvalo vita 2014. február 11., 23:03 (CET)Válasz
Egészen pontosan nem tudom, és időszakról időszakra változott is. A római időkből részletesebb leírásokkal rendelkezünk (de én csak néhány részletét ismerem, nem vagyok szakértő bennük), előtte és utána (egész a késő középkorig) viszont hosszú ideig elég hiányosak az ismereteink. A kérdés egyébként nagyon jó, hiszen a vizeket áthidaló hidaknál az alapozás, alépítmények megoldása volt a legnehezebb feladat, különösen nagyobb folyók esetén. Ezt sokszor elkerülték úgy, hogy pontonhidat építettek, azaz úszó testeket (sokszor egyszerűen hajókat, csónakokat) kötöttek össze, rögzítettek és fektettek rájuk járófelületet. Ezekkel az volt a baj, hogy a nagyobb folyamokon árvízkor és jégzajláskor el kellett bontani, különben elvitte magával. Visszatérve a kérdésre :) A könnyebb, kisebb hidaknál egyszerűen facölöpöket vertek le, amikre a híd felszerkezetét rögzítették, építették. Nagyobb folyami hidaknál azonban ez nem volt elegendő (részben éppen az árvizek és a jégzajlás miatt), így ott kőpillérekre építették a vagy fa- vagy kő felszerkezetet, Traianus hídja is ilyen (kőpillérekre épített faszerkezet) volt (a rómaiak és a kora középkori hídépítők is leggyakrabban kör alakú íveket használtak a nagyobb nyílások áthidalására). A rómaiak előnyben voltak, mert ismerték a cementhabarcsot és a beton (elődjét), ami víz alatt is megkötött. A pillérek építését természetesen a legalacsonyabb vízállásnál próbálták megoldani, ekkor facölöpöket vertek le és ezekből jászolgátat építettek, majd ezen belül építették fel a kőpilléreket. A Római Birodalom bukása után a beton elkészítésének ismerete feledésbe merült, és a később a kőfalazathoz használt mészhabarcs idővel kimosódott, több híd pusztult el emiatt. A regensburgi Duna-hídnál az elegyengetett kavicstalajra favázat helyeztek, erre kövekből síkalapot építettek, és a kőpillért erre építették rá. A velencei Rialto hídnál cölöprácsra építették a kőfalazatot. A víz alatt is megszilárduló cement előállításával a 18. század elejétől kísérleteztek, és a 19. század közepére sikerült a mai értelemben vett cementet előállítani. A pillér munkaterének víztelenítésére ekkortól már szivattyúkat is használtak. A légnyomásos keszonkamra segítségével való építést először Amerikában, a St. Loiuis-i Mississippi-hídnál és a New York-i Brooklyn hídnál alkalmazták: utóbbinál egy hatalmas túlnyomásos kamrában bányászták egyre lejjebb és lejjebb a süllyeszthető kamrát, amíg az alapozási mélységet el nem érték. Igen veszélyes volt, sok munkás halála mellett Washington Roebling is itt sérült meg. Az elkészült pilléreket rendszerint kőszórással védték (ma is) a kimosás ellen. Később, egy tengerbe épített hídnál alkalmaztak olyan megoldás is, hogy egy héjat előre legyártottak, a helyszínre úsztatták, a helyére állították, kiszivattyúzták a vizet a belsejéből, az alját betonnal kiöntötték, majd erre ráépítették (a héjon belül) a pilléreket. Ehhez hasonló megoldást később többször is alkalmaztak. Samat üzenetrögzítő 2014. február 12., 20:50 (CET)Válasz
Hogy ne csak saját kútfőből írjak, beírtam a Google-ba a kérdésedet, és első helyen ezt találtam a Lánchíd építéséről. Idézve belőle egy elterjedt megoldást: „A helyszíni munka legkényesebb része az alaptestek elkészítése volt, amit jászolgát építésével oldottak meg. A jászolgát egy árvízvédelmi karókkal biztosított, két pallósor közében döngölt földdel kitöltött ideiglenes védmű. A pillérek és a hídfők kijelölt helyét hármas cölöpsorral vették körül. A cölöpsorok közül kikotorták a kavicsot és a közöket vízzáró agyaggal töltötték ki. Az így nyert hatalmas felépítmény belsejéből kiszivattyúzták a vizet, és nyílt munkagödörben leástak a teherbíró talajig. Mindez több ezer cölöp leverését igényelte, nagy részük ma is ott nyugszik a Duna fenekén. A víz sodra ellen kőhányás, az uszadék okozta rongálások ellen jégtörők védték az építményt.” Samat üzenetrögzítő 2014. február 12., 20:55 (CET)Válasz
Köszönöm a választ, közben én is megtaláltam a jászolgát (https://de.wikipedia.org/wiki/Kofferdamm_%28Wasserbau%29) témakört (nincs magyar wiki-lap!). Mindenesetre lenyűgöző, hogy 2000 éve ezt a technikát alkalmazták hídépítésre.Narvalo vita 2014. február 13., 19:34 (CET)Válasz