Szerkesztő:Szilas/Magyarország Szent Koronája (könyv)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Az Magyarország Szent Koronája Csomor Lajos 1986-ban megjelent műve, amelyben először a nagyközönség elé tárta a Szent Koronával kapcsolatos, a magyarországi főáramlati tudományos kutatás eredményeitől markánsan eltérő elméleteit. Ezeket azokra a vizsgálatokra alapozta, amiket aranyműves kollégáival, Lantos Bélával, Ludvig Rezsővel és Poór Magdolnával közösen végzett 1983 márciusában a koronán.

Csomor Lajosnak ez a műve – nem utolsósorban azért, mert Morvai Ferenc, a Petőfi-kutatásairól is elhíresült kazángyáros költségén a kötetet Magyarország minden 1987-ben érettségizett diákjához eljuttatták – széles körben ismertté, és azóta is hivatkozási alappá vált az alternatív elméletek hívei számára, bár sok kérdésben az ő álláspontjaik is eltérnek egymástól.

A könyv fő megállapításai szerint a korona egységes egészként készült, része volt annak a kincsnek, amit Nagy Károly raboltatott el az avaroktól, és készítői a magyarok elődei, a keresztény avarok voltak. II. Szilveszter pápa és III. Ottó német-római császár ezt a koronát szolgáltatta vissza I. István magyar király „nyomatékos kérésére” i. sz. 1000-ben.

A könyv kiadásának körülményei[szerkesztés]

Csomor Lajos és társai, Lantos Béla, Ludvig Rezső és Poór Magdolna engedélyt kapott Köpeczi Béla művelődésügyi minisztertől a korona helyszíni vizsgálatára a Magyar Nemzeti Múzeumban. (A vizsgálat szemrevételezéssel történt, a korona fizikai anyagvizsgálatára még senki nem kapott engedélyt a modern korban.) A csoport arra a megállapításra jutott, hogy szerintük a korona egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Ezt az MTA Művészettörténeti Bizottsága tudománytalan álláspontnak minősítette.

Csomor Lajos ezután egyedül folytatta kutatásait, mert társai attól már elzárkóztak.[1] Ennek eredményeit kötetben foglalta össze, de annak kiadását az MSZMP Központi Bizottsága 1985-ben először megakadályozta, majd mégis lehetővé tette. Végül 1986-ban a vajai Vay Ádám Múzeum Baráti Köre támogatásával jelent meg. Hamarosan három kiadásra is sor került, és végül Morvai Ferenc támogatásával 1987-ben Magyarország minden végzős középiskolása ingyen megkapta.

A könyv szerkezete[szerkesztés]

Politikai következtetései[szerkesztés]

Előszó, utószó[szerkesztés]

Tipográfia[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Csomor96 12. oldal

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Szent Korona