Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Regasterios/Jelfy Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Jelfy Gyula (született: Jekler) (Arad, 1863. december 14.[1]Budapest, 1945. március 5.)[2] magyar fotográfus és újságíró, az első magyar fotóriporter.

Életpályája[szerkesztés]

1863-ban született Aradon, de 1882-ben már budapesti fényképészsegédként fizetett elő a Veress Ferenc által Kolozsváron kiadott Fényképészeti Lapokra.[3] Részt vett az 1885. március 26-án Budapesten létrejött Fényképész Ifjak Önképző- és Segélyegyletének megalapításában, amely fő céljául a tagok elméleti képzését tűzte ki, de nevéhez híven segélyezést is vállalt.[4][5] Hét éven át titkára volt az 1891-ben létrejött Hunnia Magyar Bicycle Klubnak, amely tevékeny részt vállalt a Magyar Kerékpáros Szövetség 1894-es megalakulásában.[6] Posztjától 1899 elején vált meg.[7] Döntésében szerepet játszhatott, hogy az 1890-es évek második felében komoly anyagi gondokkal küzdött, mivel hitelezői többször perbe fogták, ingóságait, köztük fotós felszerelését árverésre bocsájtották.[8][9][10][11]

1900-ban lett a népszerű Vasárnapi Ujság című hetilap munkatársa, legalábbis akkor jelent meg az első fényképe a folyóiratban, de nemcsak fotósként, hanem újságíróként is dolgozott a lapnak.[12][13]

Családja[szerkesztés]

Apja Jekler János vendéglős volt,[1] aki 1868-ban Jelfire változtatta a nevét, hat kiskorú gyermekének (János, Ida, Ferenc, Gyula, Matild és József) nevével együtt.[14] Anyját Stipetics Juliannának hívták.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Házassága bejegyezve a kecskeméti akv. 302/1904. folyószáma alatt. familysearch.org, 1924. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  2. Halálesete bejegyezve a Budapest VII. kerületi halotti akv. 6201/1945. folyószáma alatt. familysearch.org, 1924. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  3. Kincses Károly (1990. október 1.). „Magyar fényképészek A-tól Z-ig – Jelfy Gyula”. Fotó 37 (10), 455–459. o. (Hozzáférés: 2019. november 22.)  
  4. (1885. május) „Budapesti levelek IV.”. Fényképészeti Lapok, Kolozsvár IV (5), 98–100. o. (Hozzáférés: 2019. november 22.)  
  5. Fiatal fényképészek önképző egyesülete”, Ország-Világ, 1885. március 21., 197. oldal (Hozzáférés: 2019. november 22.) 
  6. Jelfy Gyula. „A Hunnia és a M. K. Sz.”, Sport-Világ, 1896. szeptember 20., 1. oldal (Hozzáférés: 2020. január 30.) 
  7. Reich Izsó. „A Hunnia Magyar Bicycle Club – Titkári jelentés”, Sport-Világ, 1899. január 29., 2-3. oldal (Hozzáférés: 2020. január 10.) 
  8. Árverés”, Budapesti Közlöny, 1896. október 20. (Hozzáférés: 2020. január 30.) 
  9. Árverés”, Budapesti Közlöny, 1896. december 12. (Hozzáférés: 2020. január 30.) 
  10. Árverés”, Budapesti Közlöny, 1897. június 15. (Hozzáférés: 2020. január 30.) 
  11. Árverés”, Budapesti Közlöny, 1898. január 18. (Hozzáférés: 2020. január 30.) 
  12. Tomsics Emőke (2007. november 1.). „Jelfy Gyula szenzációs Budapestje”. Budapest (11), 26–29. o. (Hozzáférés: 2020. január 30.)  
  13. (1914. szeptember 6.) „Jelfy Gyula”. Vasárnapi Ujság 61 (36), 698. o. (Hozzáférés: 2020. január 30.)  
  14. Hivatalos rész”, Budapesti Közlöny, 1868. június 9., 1655. oldal (Hozzáférés: 2019. november 22.)