Megváltás

A megváltás (latin redemptio, görög apolytrosis, apolütrószisz) a vallásokban használt fogalom, így a kereszténységben és a judaizmusban is.

Jelentése: megvásárlás, kiváltás. Az Újszövetségben használt görög szó arra utal, hogy Isten kiváltja, kiszabadítja népét.

Isten az embert természetfölötti állapotra emelve akarta végcéljára vezetni a földön; de az ember ősbűne folytán ezen eredeti állapotából mélyebben esett a természeti állapotnál. Ezután megváltót ígért neki Isten, aki az idők teljében megjelent Jézus Krisztus személyében, aki mivel embereket jött megváltani, nem angyali vagy szellemi testet vett fel, hanem Szűz Máriából valóságos emberi testet vett föl, egyesült benne az Isten és ember, volt emberi teste, lelke egy isteni személyben. Emberi testben szenvedett, de mivel ez a természet személyes hiposztatikai egység által volt kapcsolva a Szentháromság második személyéhez, a Krisztus által mint egy isteni személy által végrehajtott tények s így szenvedése és halála is végtelen érdemű, ilyen végtelen elégtétel s érdem volt szükséges a M.-ra. A bűn által ugyanis az ember Istent, a Teremtőt a teremtmény után helyezte, őt legfőbb méltatlansággal, sértéssel bántotta meg, azért a bűn súlya és a büntetés is végtelen, nem ugyan önmagában, hanem azon végtelen lény tekintetében, kire irányul; hisz a méltatlanság és sértés s így a bűn is annál nagyobb, minél nagyobb a megsértett személy méltósága. Ámde Isten fölsége végtelen; végtelen tiszteletet, engedelmességet érdemel, tehát a méltatlanság és sérelem is, mellyel a bűnös vétke által illeti, a kellő tiszteletet megtagadva a megsértett végtelen Fölség iránt, végtelen. Az ész szava szerint is az isteni parancsot büntetlenül megsérteni nem lehet, Isten levén annak szerzője és legszentebb igazságos szentesítője, akinek szentséges igazsága kívánja, hogy az értelmi szabad akaratú ember törvényét tisztelje, megtartsa: áthágását közömbösen nem nézheti, mint végrehajtó a bűnöst kárhoztatja, s bünteti; a bűnt büntetlenül nem hagyhatja s meg nem bocsáthatja, ha csak az okozott sértésnek megfelelő v. más egyenértékű büntetés kiállása által az a méltatlanság mintegy pótolva, s a megsértett tisztelet helyre állítva s igy az isteni szentségnek s igazságnak vagyis az isteni törvény sérthetetlen tekintélyének nincs elég téve. Azért nehogy a bűn miatt, ami által az emberi nem fejében Ádámban istentől elszakadtunk, s más egyesek által elkövetett bűnök miatt a megérdemelt örök büntetést ne kelljen szenvednünk, hanem bűneinktől szabaduljunk, szükséges volt oly elégtétel, amit ugyan az ember, aki vétkezett, rójon le, de egyúttal végtelen értékű legyen a bűn végtelen súlya megbocsátására s így végtelen érdemű személy által nyújtasson. Mert az elégtételnek, mint minden egyéb ténynek, külső értéke, amely a belsőhöz járul, nem becsültetik önmaga természetéből, amitől a műnek csupán a belső értéke függ, hanem az eleget tevő személynek állapotától s amint a sérelem nagysága a sértett személy méltóságához arányos, úgy az elégtétel értéke is az eleget tevő személy méltóságától függ. Ez úgy történhetett csak, hogy Jézus Krisztus megtestesült, értünk szenvedett, meghalt; aki mindkét természetet, Isten is s emberit, magába foglalta; emberi természetében nemcsak a szabadon elvállalt szenvedés és halál által bűneinkért a büntetést kiállhatta, hanem szenvedése mint a mi nemünk igaz tagjának s fejének szenvedése, a mi szenvedésünk, az isteni természetnél fogva pedig szenvedésének s halálának végtelen érdemet tulajdonított. A megváltás mind a bűntől s ennek büntetésétől való megszabadítás, mind pedig megszenteltetés lévén: világos, hogy üdvözítőnk nemcsak eleget tett értünk, hanem érdemelt is, vagyis isteni kegyelmet is szerzett s viszont nemcsak érdemelt, hanem eleget is tett, mivel sem az isteni malaszt nem adható elégtéttel nélkül, sem pedig a bűn s büntetés elengedése nem lehetséges elégtéttel nélkül.

Jegyzetek és források

• Pallas