Somogyi Péter

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Somogyi Péter (Szentendre, 1950. február 27.) magyar biológus, neurobiológus, a biológiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső, később levelező és rendes tagja. A központi idegrendszer és az agy szerkezetének, illetve neuronhálózatának nemzetközileg elismert kutatója. Az 1980-as években az egyik legidézettebb magyar kutatója volt. 1985-től az oxfordi Anatómiai és Neuropharmakológiai Intézet társigazgatója, 1998-tól igazgatója. 1996-tól az Oxfordi Egyetem professzora.

[szerkesztés] Életpályája

1970-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakán, ahol 1975-ben szerzett diplomát, majd egy évvel később egyetemi doktori címet. Diplomájának megszerzése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Anatómiai Intézetében tudományos főmunkatársként dolgozott. Itt központi idegrendszeri kutatásokban vett részt. 1977 és 1979 között az Oxfordi Egyetem Wellcome Trust ösztöndíjával kutatott. 1983-ban a Flinders Egyetem oktatója és kutatója lett az Ausztrál Orvosi Kutatások Tanácsa ösztöndíjával. Itt 1985-ig dolgozott. Ezt követően visszatért Oxfordba, ahol a Nagy-Britannia Orvosi Kutatások Tanács hívta meg az Anatómiai és Neuropharmakológiai Intézet társigazgatójának, valamint tudományos vezetőjének. 1998-ban az intézet igazgatója lett. Ezenkívül 1996 óta az egyetemen a neurobiológia professzora.

1987-ben védte meg a biológiai tudomány akadémiai doktori értekezését. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, de erről egy évvel később lemondott. Az akadémia 2004-ben ismét felvette tagjai közé, immár levelező tagként. 2013-ban rendes tag lett. 2000-ben a londoni Királyi Társaság felvette tagjai sorába. Ezenkívül 2006-tól a Leopoldina Akadémia, 2009-től az Európai Akadémia (Academia Europaea) tagja. 1978-tól a Neuroscience, 1987-től a Journal of Chemical Neuroanatomy, 1989-től az Experimental Brain Research, 1990-től pedig a Celebral Cortex című tudományos folyóiratok szerkesztőbizottságának tagja, valamint 1987 és 1989 között a Journal of Neuroctyology szerkesztőbizottságában is részt vett.

[szerkesztés] Díjai, elismerései

  • Lenhossék-díj (1982)
  • Charles Judson Herrick-díj (1984, Amerikai Anatómusok Társasága)
  • Krieg Cortical Discoverer Díj (1991, Cajal Club)
  • Yngve Zotterman-díj (1995, Svéd Élettani Társaság)
  • Feldberg-díj (2009)
  • Sanford L. Palay-díj (2010, Cajal Club)
  • The Brain Prize (2011. március 4. Koppenhága)

[szerkesztés] Források