Rados Móric
Rados Móric | |
Született | Rosenzveig Mór 1888. október 18. Abony |
Elhunyt | 1976 (87-88 évesen)[1] Izrael |
Állampolgársága | |
Foglalkozása |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Rados Móric, 1912-ig Rosenzveig[2] (Abony, 1888. október 18.[3] – ?) közgazdasági író, szerkesztő.
Életútja
Rosenzveig Jakab hitközségi szolga és Friedman Janka fia. Budapesten végezte tanulmányait, majd az ottani Új Hírek és Új Szó című napilapok munkatársa. 1912-14 között az Abony című „társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap” szerkesztője. 1919 körül költözött Kolozsvárra, itt részt vett az Új Kelet című zsidó politikai lap beindításában. 1921-ben megalapította a Radio Reclama România részvénytársaságot, amelynek vezérigazgatója lett. Gazdasági és pénzügyi információszerzéssel, reklámmal, könyv- és lapkiadással foglalkoztak. A cég keretében létesítették 1920-ban a Cultura könyvnyomdát, amely 1940-ig működött, s amely reklámanyagon kívül több közgazdasági kiadványt és lapot jelentetett meg. A Minerva nyomdától átvette a világháború előtti Erdélyi Közgazdaság, majd 1920-tól Közgazdaság című pénzügyi, kereskedelmi és ipari hetilapot s azt Erdélyi Közgazdaság-Rumänischer Lloyd kettős címmel jelentette meg magyar és német nyelven Boronkay Béla, majd Ioan Petruca szerkesztésében. 1926 decemberétől aztán elmaradt a magyar cím és szöveg. A hirdetéseket kivéve német nyelvűvé vált lap 1940-ben szűnt meg. Ennek társkiadványa volt a magyar és román nyelvű Consum című közgazdasági hetilap (1921-1940); ezt Gheorghe Petruca szerkesztette, 1938-40-ben Rados volt az igazgató-adminisztrátora. A cég kiadásában Consum könyvtár címmel pénzügyi-gazdasági füzetsorozatot is megjelentettek magyar, román és német nyelven.
A két hetilap közös vállalkozásában jelent meg Rados Móric és Székely János szerkesztésében 1923-ban és 1924-ben a Közgazdasági évkönyv (Erdély gazdasági lexikonja) két kötetét. Ezek magyar nyelven közlik mindazokat a Romániában érvényes jogi, pénzügyi, kereskedelmi, biztosítási, adóügyi tudnivalókat, törvényeket és rendeleteket, amelyeket a hatalomváltozás után a gazdasági életben dolgozóknak ismerniük kellett. Rados Móric részt vett a zsidó közéletben is. A Világ című napilap 1948. június 25-én megjelent egyik cikke alapján a háborút követően feleségével Izraelbe ment.[4]
Jegyzetek
- ↑ Új Kelet (magyar nyelven)
- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 39272/1912. Forrás: MNL-OL 30803. mikrofilm 345. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1912. év 43. oldal 22. sor
- ↑ Születési bejegyzése az abonyi izraelita hitközség születési akv. 24/1888. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 6.)
- ↑ Egy budapesti gépmester tragikus halála Jeruzsálemben (1948. június 25.) Világ, 919. szám
Források
- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés IV. (N–R). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2002. ISBN 973-26-0698-3
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929. 730. o. Online elérés