Paprika (film)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Paprika
Rendező Tinto Brass
Producer Augusto Caminito
Forgatókönyvíró Bernardino Zapponi
Tinto Brass
Főszerepben Deborah Caprioglio
Stéphane Ferrara
Martine Brochard
Stéphane Bonnet
Zene Riz Ortolani
Operatőr Silvano Ippoliti
Vágó Tinto Brass
Jelmeztervező Jost Jakob
Díszlettervező Bruno Cesari
Gyártás
Nyelv olasz
Időtartam 112 perc
Forgalmazás
Forgalmazó olasz Chance Film
Bemutató olasz 1991. február 13.
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

A Paprika 1991-ben bemutatott színes, olasz erotikus film. A műfaj elismert mesterének számító Tinto Brass alkotása tulajdonképpen John Cleland Egy örömlány emlékiratai – Fanny Hill című híres erotikus regényének az 1950-es évekbe helyezett modernizált feldolgozása, de a szerző neve nem szerepel a stáblistán. A forgatókönyv megírásában a rendező mellett részt vett Federico Fellini egyik állandó munkatársa, Bernardino Zapponi (19272000) is. A film nagy közönségsiker lett, de a kritikusoknak nem igazán tetszett. Magyarországra 2008-ig bezárólag semmilyen hivatalos forgalmazási csatornán keresztül nem jutott el: nem játszották mozikban, nem sugározta egyik tévécsatorna sem, nem jelent meg se VHS-en, se DVD-n.

A cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Madame Collette bemutatja Paprikát a többi lánynak (Martine Brochard és Deborah Caprioglio)

A velencei Mimma szenvedélyes teremtés, de a szíve aranyból van. Mikor vőlegényének, Ninónak anyagi gondjai támadnak, Mimma azzal segít rajta, amihez a legjobban ért: a szerelem művészetével. Munkát vállal Madame Collette bordélyházában, hogy keresetével megoldja Nino problémáit. A Madame az, aki a temperamentumos és tüzes teremtésnek a Paprika nevet adja, és hamar megkedveli őt, hiszen a buja idomokkal megáldott leányzó igazán szép forgalmat bonyolít le. Első kuncsaftja a jóképű tengerész, Franco, aki belehabarodik Paprikába, a lány azonban még mindig Ninónak tartogatja a szívét. A vőlegény viszont, miután menyasszonya segítségével kikeveredett a bajból, faképnél hagyja a lányt. A férfiak már csak ilyenek, hiszen hamarosan kiderül, hogy a bordélyház falain kívül Francónak is van valakije, legalábbis Paprika ezt hiszi, amikor egy nyilvános helyen meglátja a tengerészt egy másik nővel. Paprika a vonaton megismerkedik egy rámenős fiatal férfival, Roccóval. A kisstílű gengszter a lány stricije lesz: megvédi ugyan Paprikát az inzultusoktól, de ki is használja őt. Paprika munkahelyet vált: Donna Olimpia római bordélyának fő attrakciója lesz. Olimpia asszony onnan kapta a nevét, hogy valaha részt vett az egyik olimpián, és egy evezőpad segítségével még most is formában tartja magát. Paprika bájai őt sem hagyják hidegen, ám amikor a közös fürdőzés közben a lány túlzottan bizalmaskodó hangot enged meg magának, Donna Olimpia azonnal érezteti vele, hogy ki a főnök a házban. E malőrt leszámítva Paprikának igazán jó sora van az új helyén, Donna Olimpia éppúgy anyai módon gondoskodik róla, mint korábban Madame Collette. A baj azonban mégis bekövetkezik: a lány teherbe esik. Arról szó sem lehet, hogy a gyereket megtartsa, marad tehát a magzatelhajtás.

Paprika dolgozik (Deborah Caprioglio)

Paprika később véletlenül újra összeakad Francóval: szerelmes órákat töltenek együtt, de aztán megint el kell válniuk. A lány egyéb megoldás híján újra egy bordélyban köt ki, ahol az ő munkájában is furcsának mondható kalandok esnek meg vele. Egy idős kliense például elismeréssel hódol ugyan a bájainak, ám a szerelmi szolgáltatásokat inkább egy fiatalembertől várja, és ebben a műintézményben a (jól fizető) vendég kívánsága parancs. Egy másik ügyfél pedig valójában egy férfinek öltözött nő, egy újságíró, aki a prostituáltakról készül cikket írni. Paprika úgy gondolja, a tapasztalatok a legbeszédesebbek, ezért a legjobb tudása szerint részesíti örömökben az újságírónőt is. Hősnőnk kitartó és önfeláldozó munkája a szerelem világában nem marad jutalom nélkül: mivel Bastiano grófot is olyan élvezetekhez juttatta, amilyeneket a férfi nem is remélt volna, a régivágású arisztokrata feleségül veszi Paprikát, már csak azért is, hogy borsot törjön sznob családtagjai orra alá, akik az örökség reményében a halálát várják. A derék Bastiano nemsoká valóban jobblétre szenderül, és az immár vagyonos Paprika végre tényleg azé a férfié lehet, akivel kölcsönösen szeretik egymást: Francóé. Amikor azonban az állam elrendeli a nyilvánosházak bezárását, Paprika utoljára ellátogat Madame Collette intézményébe, hogy a maga temperamentumos módján búcsút vegyen attól a helytől, ahol rendhagyó karrierje elkezdődött, és ahol megismerkedett Francóval…

Háttér-információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Donna Olimpia megfürdeti Paprikát (Luciana Cirenei és Deborah Caprioglio)

A filmmel Tinto Brass az 1940-es, 1950-es évek legendás olasz bordélyainak világát kívánta felidézni. A forgatókönyvvel állítólag már 1986-ban elkészült, de a megvalósítás késlekedett, mert nem találta meg a megfelelő színésznőt a főszerepre. Választása végül a Snackbár Budapest (1988) című filmje egyik szereplőjére, Loredana Romitóra esett. A Paprika azonban mégsem a szexis Loredanával készült el, mivel a rendező egy újságban meglátta a különc német filmsztár, Klaus Kinski volt barátnője, Deborah Caprioglio fotóját. Úgy érezte, az érzéki szépség lenne a valóban ideális Paprika. A fotós adta meg Deborah telefonszámát, és az ifjú hölgy – állítólag nem azonnal – igent mondott a felkérésre. Tinto Brass többször nyilatkozta,[1] hogy filmjeinek fontosabb női szereplőit a fenekük alapján válogatja, mert „az nem tud hazudni”. Hogy jól szokott-e választani, arról a nézők is többnyire meggyőződhetnek, mert számos Brass-film jellegzetes beállítása az egymás mellett látható sok csupasz női hátsó, melyeket a kamera gondosan és alaposan végigpásztáz. (Paprikának hatalmas mellei mellett terebélyes feneke az egyik fő vonzereje, és a filmben Bastiano gróf is a csupasz női hátsók alapján választja ki a számára legmegfelelőbb örömlányt, a hősnőt.) A „meredek” epizódokról – van belőlük bőven – a pályakezdő színésznő később az effajta filmek női szereplőitől megszokott módon nyilatkozott, mondván, hogy bizonyos jelenetek természetesen nehézséget okoztak neki, de tisztában volt azzal, hogy számára ez csupán munka.[2]

A szereplők közül többen más alkalommal is dolgoztak a rendezővel. Martine Brochard például A kukkolóban (1994) is játszott. Luciana Cirenei szerepelt még a Mirandában (1985), az Erotikus fantáziákban (1987), a Snackbár Budapestben (1988) és a Cosi fan tuttéban (1992). Eolo Capritti ugyancsak több más Brass-filmben játszott kisebb szerepeket: Caligula (1979), Felvétel! (1980) A kulcs (1983), Erotikus fantáziák. A csúcstartó azonban egy férfi, a rendező jó barátja, a spagettiwesternekben feltűnt Osiride Pevarello, aki összesen 10 Tinto Brass-filmben játszott. John Steiner 3 Brass-filmben formált meg fontos szerepeket: Salon Kitty (1976), Caligula, Felvétel!. A Paprika forgatása után visszavonult a szakmából.

A zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tinto Brass kedvelt fogása, hogy a zenei motívumok által is összekapcsolja a filmjeit. Az elsőként A kulcsban (1983) felcsendült bolondos polka a következő egy évtizeden keresztül a rendező mindegyik filmjében felhangzott: a Paprikában is hallható. Az Erotikus fantáziákból három, a Mirandából kettő, a Snackbár Budapestből pedig egy zenei motívum került át a Paprikába. Az egyik erotikus jelenet alatt Édith Piaf egyik sanzonja, a Mon manège a moi hallható. Renato Carosone három dalt ad elő a filmben: Ciribirin, La pansé, Pianofortissimo. Leo Ferré énekli a Jolie mome című szerzeményt. Egyéb zenei tételek: Tu m’aimes dis cheri, La plus bath de javas, L’amore é un pizzicor. A Paprika eredeti kísérőzenéjét Riz Ortolani komponálta.

A fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rocco és Paprika (Stéphane Ferrara és Deborah Caprioglio)

A Paprika nagy siker volt a közönség körében, nem csak Olaszországban. Állítólag egyébként Itáliában nemcsak a férfiak, hanem a nők is tetszéssel fogadták Brass filmjét. Mindenesetre a nőegyletek kikérték maguknak az egészet, a vallási szervezetek is tiltakoztak, a kritikusok pedig zömmel epébe mártott tollal cikkeztek. A kifogások lényege nagyjából ugyanaz volt, mint a rendező számos más alkotása esetében, vagyis hogy Tinto Brass lealacsonyítja a női nemet, a férfiak élvezeti tárgyaként ábrázolja a nőket, a történet erkölcstelen, az egész film lényegében művészetnek álcázott szimpla szoftpornó. A rendező mindezt természetesen egészen másként látja, szerinte filmjeivel elsősorban ahhoz járul hozzá, hogy az emberek nemüktől függetlenül megszabaduljanak a gátlásaiktól és a rengeteg szexuális tabu nyomasztó hatása alól.[3] Bernardino Zapponi eredeti forgatókönyve alapján a trash-filmek olasz kismestere, Joe d’Amato 1995-ben remake-et forgatott a filmből a magyar Erica Bella főszereplésével, ugyancsak Paprika címmel. Zapponi egyébként részt vett Brass következő alkotása, a Cosi fan tutte forgatókönyvének megírásában is: az újabb közös filmben a Claudia Koll által megformált hősnőt az anális örömökbe vezetik be környezetének készséges férfijai.

Főszereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boldog együttlét Francóval (Deborah Caprioglio és Stéphane Bonnet)
  • Deborah Caprioglio (Mimma / Paprika)
  • Stéphane Ferrara (Rocco)
  • Martine Brochard (Madame Collette)
  • Stéphane Bonnet (Franco)
  • Rossana Gavinel (Gina)
  • Renzo Rinaldi (Bastiano gróf)
  • Nina Soldano (újságíró)
  • Clara Algranti (Sciura Angelina)
  • Luciana Cirenei (Donna Olimpia)
  • John Steiner (Ascanio herceg)
  • Valentine Demy (Beba)
  • Luigi Laezza (Nino)
  • Riccardo Garrone (Zio)
  • Paul Muller (Milvio)
  • Osiride Pevarello (Remo)
  • Elisabeth Kaza
  • Domiziano Arcangeli (Gualtiero Rosasco, Bastiano gróf fia)
  • Eolo Capritti

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ilyen nyilatkozatok hallhatók tőle például a filmjeinek DVD-kiadásain található extrák között.
  2. „In Paprika haben mich manche Szenen scharf gemacht. Aber ich vermische nie Job und Privatleben.” In: Video Plus 1992/6, 33. oldal
  3. „Úgy gondolom, hogy csak azok az emberek közelíthetik meg a teljes szabadságot, azt az utópisztikus elképzelést, hogy az egyik ember nem tarthatja rabszolgájának a másik embert, ha sikerül a saját szexuálfóbikus kötöttségeiket leküzdeniük, és saját magukat felszabadítaniuk a tabuk és gátlások alól. Így találhatnak rá a harmóniára és a tiszteletre.” Kuczogi Szilvia fordítása a L’Europeo cikke alapján. In: Filmvilág 1994/11, 64. oldal

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]