Orbán Balázs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Orbán Balázs
Orbán Balázs fényképe az 1860-as évekből
Orbán Balázs fényképe az 1860-as évekből
Született 1829. február 3.
Lengyelfalva
Elhunyt 1890. április 19. (61 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása író, néprajzi gyűjtő
Fontosabb munkái A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Orbán Balázs témájú médiaállományokat.

Báró lengyelfalvi Orbán Balázs (Lengyelfalva, 1829. február 3.Budapest, 1890. április 19.) író, néprajzi gyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1887).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Székelyudvarhely mellett, Lengyelfalván született, régi udvarhelyszéki székely családban. Apja, Orbán János, a francia háborúk katonatisztje, anyja, Knechtel Eugénia Orbán Balázs emlékiratai szerint félig felvidéki magyar, félig isztambuli olasz (vagy görög) családból származott.

Iskoláit Székelyudvarhelyen végezte, előbb a katolikus, majd - mivel ott ógörögöt, matematikát és történelmet is tanulhatott - a református gimnáziumban, de már 1846 tavaszán elhagyta szülőföldjét. Családjával Konstantinápolyba utazott, a velencei származású - valószínűleg a muzulmánok által megmérgezett - nagymama, Foresti Mária örökségének átvételére. Hosszas pereskedés után is csak töredékét kapta meg a mesés vagyonnak, így kitanulta az órásmesterséget.[1] Felhasználva a megmaradt lehetőséget, beutazta a Közel-Keletet. Eljutott Egyiptomba, ahol megmászta a piramisokat, a Szentföldön bejárta a bibliai helyeket, erdélyi magyar és román „beduinnal” találkozott, akik a besorozás elől szöktek meg, bejárta Kis-Ázsiát, tanulmányozta az antik görög kultúra emlékeit, csodálattal írt a görög nép szabadságharcáról. Keleti élményeit később hat kötetben jelentette meg Keleti utazás címmel. Az itt látottak hatására erősen antiklerikális nézeteket tett magáévá, melyeknek több művében is hangot adott.

Orbanbalazs.jpg
A Vasárnapi Ujság, 1890/17. számában

Egy nyugati lapból, Athénban szerzett tudomást a magyar forradalomról. A török fővárosból egy szabadcsapattal indult haza, azonban Vidinben kapta a hírt a szabadságharc bukásáról. Ezután a magyar emigránsokat segítette szállással és munkahellyel. További élete meghatározó élménye volt, hogy Kossuth környezetébe került. Nem térhetett haza, a császári hatóságok ellenségnek tartották. Londonba utazott, ahol Petőfi barátjával, Teleki Sándorral barátkozott össze. Nagy hatással volt rá a Jersey, majd Guernsey szigetén emigrációban élő Victor Hugo, akinek az volt a véleménye róla, hogy „kétszáz Orbán Balázzsal meg tudnám dönteni III. Napóleon császárságát”.[2]

Csak 1859-ben térhetett haza. Az abszolutizmus éveit, az enyhülés időszakát arra használta fel, hogy bejárta a Székelyföldet. Eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett. Munkája eredményeként 1868-1873 között hat kötetben kiadta főművét, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból címen.

1872-től élete végéig tagja volt a magyar Országgyűlésnek, 1848-as, függetlenségi programmal az ellenzékhez tartozott. Parlamenti beszédeit is hat kötetben adta ki. Közben az általa kiépített Szejkefürdőn dolgozott: történelmi tanulmányokat írt, sok újságcikket közölt az ellenzéki lapokban.

Élete kalandos, romantikus, mintha egy Jókai-hős lenne. De ez a regény nem íródott meg, habár Jókai, székely tárgyú regényei alaptörténetét tőle hallotta először. Ugyanakkor küzdelmes életének voltak árnyoldalai is. Székelyek buktatták ki egy választáskor, nem mindig értették meg a „Csont bárót”. Késői elismerésként csak 1888-ban lett az Akadémia levelező tagja. Utód nélkül halt meg.

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külön szócikk tárgyalja részletesen a témát Orbán Balázs emlékezete címmel.

Orbán Balázs síremléke

Egyetlen örökösének magyar, közelebbről a székely népét teszi, de hagyatéka fölött hosszas per keletkezik. Temetésén határozzák el, hogy szobrot érdemel, de erre is egy bő évszázadot, 1995-ig kellett várni. Végrendelete szerint Szejkefürdőn temették el. Sírja elé székelykapu-sort állítottak, amelyből az utolsó kapu az övé volt.

Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen iskola, utóbbiban egy fotósklub is viseli nevét. Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa 2011-ben létrehozta az Orbán Balázs-díjat, amelyet olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.[3]

Orbán Balázs-barlang a neve a Vargyas-szoros Természetvédelmi Területet egyik barlangjának.[4]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Orbán Balázs családfája[5]
br. Orbán Balázs
(Lengyelfalva, 1829. febr. 3–
Budapest, 1890. ápr. 19.)
író, néprajzi gyűjtő
Apja:
br. lengyelfalvi Orbán János
(Kassamindszent, 1779–
Lengyelfalva, 1871. aug. 24.)
huszárezredes
Apai nagyapja:
br. Orbán Pál
(1751–1829)
őrnagy
Apai nagyapai dédapja:
br. Orbán Elek
(Lengyelfalva, 1703–
Harasztos, 1753)
főkirálybiró
Apai nagyapai dédanyja:
bencenci Olasz Krisztina
Apai nagyanyja:
gr. cserneki és tarkői
Dessewffy Klára
Apai nagyanyai dédapja:
gr. Dessewffy István
alispán
Apai nagyanyai dédanyja:
gecsei Olasz Júlia
Anyja:
Knechtel Eugénia
(Konstantinápoly, 1810–
Szejkefürdő, 1883. dec. 12.)
Anyai nagyapja:
Knechtel János
bányaszakértő
Anyai nagyapai dédapja:
n.a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n.a.
Anyai nagyanyja:
Foresti Mária
Anyai nagyanyai dédapja:
n.a.
Anyai nagyanyai dédanyja:
n.a.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Balogh Péter: Székely életek. (Hozzáférés: 2015. április 19.)
  2. Mikó Imre: Orbán Balázs a Székelyföld szerelmese,. Korunk, 1968. július. (Hozzáférés: 2015. április 19.)
  3. Átadták az Orbán Balázs-díjakat. (Hozzáférés: 2012. április 9.)
  4. Vargyas-szoros Természetvédelmi Területet honlapja. (Hozzáférés: 2012. április 9.)
  5. Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája K–O, Tellér Kiadó, Budapest, 1993, 416–418. o. ISBN 963-817-800-0

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]