Márkus Erzsébet
Márkus Erzsébet | |
Született | 1969. augusztus 23. (54 éves) Sopron |
Állampolgársága | magyar[1] |
Foglalkozása | súlyemelő |
Kitüntetései | Lóránt Gyula-díj (2010) |
Magassága | 167 cm |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szerzett érmek | |||||||||||||
|
Márkus Erzsébet (Sopron, 1969. augusztus 23. –) olimpiai ezüstérmes magyar súlyemelő, edző és nemzetközi bíró.
Pályafutása
Súlyemelőként
Átlagos magasságú (167 cm), arányos testi felépítésű (70 kg), erős izomzata biztosította, hogy eredményes súlyemelő lehessen. A súlyemelést 1986-ban Körmenden kezdte. Első sportegyesülete – kis kitérővel – a Haladás VSE. Súlycsoportja a 69 kg. Nevelőedzője Oszkó István, vezetőedzője Antalovits Ferenc. Pályafutása során 16 világversenyen indult, s mindössze kettőről nem hozott érmet. 2001-ben indult az utolsó versenyen.
Kiemelkedő eredményei
Olimpia
Ausztrália egyik nagyvárosa Sydney adott otthont a XXVII., a 2000. évi nyári olimpiai játékok első női súlyemelő tornájának, ahol megszerezte a magyar női súlyemelés első összetett ezüstérmét (242,5 kg), csak testsúllyal szorult a második helyre. Szakításban 112,5 kg-mal világcsúcsot ért el, lökésben 130 kg-ot érte el. Összetettben országos csúcsjavítást hajtott végre.
Görögország fővárosában, Athénban rendezték a XXVIII., a 2004. évi nyári olimpiai játékok súlyemelő tornát, ahol a magyar női válogatott segítőjeként kapott szerepet.
Világbajnokság
Világbajnokságokon egy aranyat, három ezüstöt és két bronzot szerzett.
- 1999-ben Görögországban Athénban összetettben bronzérmes.
Európa-bajnokság
Európa-bajnoki mérlege: hét arany, hat ezüst és hét bronz.
Országos bajnokság
Kilencszeres magyar bajnok.
Sportvezetőként
Jelenleg is a Haladásban, de már edzőként dolgozik, fiatalokkal foglalkozik.
Sikerei, díjai
2000-ben az év sportolója szavazáson a nők versengésében Kovács Ágnes úszó, Nagy Tímea vívó mögött a harmadik helyen végzett.
Jegyzetek
- ↑ sports-reference.com (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. január 20.)