M·CORE

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2018. szeptember 5., 18:03-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta9))

Az M·CORE egy kis fogyasztású, RISC-alapú mikrovezérlő architektúra, a Motorola (most Freescale) fejlesztésében, amelyet beágyazott rendszerek alkalmazásaiban való felhasználásra terveztek. Bevezetése 1997 végén történt. Az architektúra a 32 bites belső adatutat 16 bites utasításokkal kombinálja,[1] és négyfokozatú utasítás-futószalagot tartalmaz. A kezdeti megvalósítások 0,36 mikronos eljárással készültek, és 50 MHz-es órajelen futottak.

Az M·CORE processzorok[2] felépítésükben a Princeton- avagy Neumann-architektúrát követik, amelyben a program és az adatsín közös, és az adatmemóriában elhelyezett utasítások végrehajtása megengedett. A Motorola tervezői az M·CORE processzorokat alacsony fogyasztású és nagy kódsűrűségű processzoroknak tervezték.[3]

Jegyzetek

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a M·CORE című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek