Mucsi Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mucsi Sándor
File- Mucsi Sándor.JPG
Mucsi Sándor
Életrajzi adatok
Született magyar 1919-1946 Szeged
1926. február 21.
Elhunyt magyar Budapest
2006. június 1. (80 évesen)
Pályafutása
Aktív évek 1945-2006
Híres szerepei Sancho Panza
Ámos Hart
Mordcha kocsmáros

Mucsi Sándor (Szeged, 1926. február 21.Budapest, 2006. június 1.) színész, magánénekes (tenor). Számos vidéki teátrumban játszott, majd három évtizeden át a Fővárosi Operettszínház tagja volt.

Tartalomjegyzék

Életpályája [szerkesztés]

Szegeden született, Hódmezővásárhelyen nevelkedett. Színészi diplomáját a Színház és Filmművészeti Főiskolán szerezte. Első színészi szerződését 1945. augusztus 1-jén írta alá, amikor a Hódmezővásárhelyi Színjátszó Társulathoz szerződött. 1948-1949-ben a békéscsabai Békés Megyei Jókai Színházban, majd hat éven át a Kecskeméti Katona József Színházban játszott.

Kecskeméten számos operett - köztük a János vitéz (Kacsóh Pongrác), A mosoly országa (Lehár Ferenc), a Csárdáskirálynő (Kálmán Imre), a Három a kislány (Franz Schubert), A denevér (Johann Strauss), a Gül baba (Huszka Jenő), a Szerelmi bájital (Gaetano Donizetti), az Orfeusz (Jacques Offenbach), a Leányvásár (Jacobi Viktor), a Luxemburg grófja (Lehár Ferenc) és a Bajadér (Kálmán Imre) - főszerepét játszotta. A színházzal járták a falvakat is, sokszor a teherautó platóján tartották az előadásokat.

1956-ban szülővárosa teátrumába, a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett, ahol egy évtizeden át lépett fel. Szinte valamennyi nagy operett bonvivánját eljátszotta, de számos operában is énekelt. Néhány ezek közül: Turandot (Giacomo Puccini), Fidelio (Ludwig van Beethoven), Varázsfuvola (Wolfgang Amadeus Mozart), Rigoletto (Giuseppe Verdi), Bohémélet (Giacomo Puccini), Három narancs szerelmese (Szergej Szergejevics Prokofjev), Lakmé (Léo Delibes), Pillangókisasszony (Giacomo Puccini). Ebben az időszakban, 1957-ben készült a Bástyasétány 77. (Eisemann Mihály-Dalos László) című rádiójáték, amelynek egyik főszereplője volt.

1966-1968-ben a Miskolci Nemzeti Színház, majd 1969-től két éven át a Szolnoki Szigligeti Színház művésze volt. 1972-ben Budapestre, a Fővárosi Operettszínházba szerződött, amelynek társulatához 2003-ig tartozott. Egyik kiemelkedő szerepe Sancho Panza volt Darvas Iván mellett a La Mancha lovagjában (Mitch Leigh). Hálás szerepe volt Ámos Hart a Chicagóban (Kander-Ebb), illetve Mordcha kocsmáros a Hegedűs a háztetőn című darabban (Stein-Bock-Harnick), amelynek főszereplője a hódmezővásárhelyi diáktárs, Bessenyei Ferenc volt.

Az 1990-es években a Fővárosi Operettszínház társulatával tíz szezonban lépett fel a müncheni a Deutsches Theaterben. Számos országban vendégszerepelt, köztük Hollandiában, Olaszországban, Finnországban, Svájcban, Ausztriában, Oroszországban, Görögországban, Franciaországban, Kazahsztánban, Szlovéniában. Ötször volt különböző operettekkel az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. A Csárdáskirálynővel Japánban és Kolumbiában is fellépett. Pályafutása végén tagja volt több magántársulatnak. Összesen 61 évet töltött a színpadon.

Hosszú pályafutása alatt olyan színészekkel játszott együtt, mint Somlay Artúr, Gobbi Hilda, Ajtay Andor, Domján Edit, Sárdy János, Lorán Lenke, Darvas Iván, Rátonyi Róbert, Németh Marika, Honthy Hanna, Feleki Kamill, Medgyesi Mária.

Források [szerkesztés]

Külső hivatkozások [szerkesztés]

Multimédia [szerkesztés]