Molnár Erik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Molnár Erik
Született 1894. december 16.
Újvidék
Elhunyt 1966. augusztus 8. (71 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész, filozófus, közgazdász, jogász, politikus, egyetemi tanár, akadémikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Molnár Erik témájú médiaállományokat.

Molnár Erik (Újvidék, 1894. december 16.Budapest, 1966. augusztus 8.) Kossuth-díjas történész, filozófus, közgazdász, jogász és politikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1944 decembere és 1956 októbere között az összes magyar kormányban szerepet vállalt. Molnár René (18961942) ügyvéd bátyja. Írásiban a marxizmus képviselője, hozzá fűződik a hatvanas évek nemzettudattal kapcsolatos történészvitája.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családja és ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Református pedagóguscsaládba született. Édesanyja, Jeszenszky Jolán elszegényedett úri családból származott, polgári iskolai tanárnőként dolgozott. Édesapja, Molnár Aladár a Tolna vármegyei Pálfalváról elszármazott felsőkereskedelmi iskolai tanár volt. Függetlenségi eszméket vallott, ezért büntetésből Újvidékről előbb Árva vármegyébe, Alsókubinba, majd Fiumébe helyezték át. Még az első világháború előtt belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, amelynek helyi vezetője lett. A háború után mint kommunistát kiutasították, és áttoloncolták Magyarországra. Családjával Kecskeméten telepedett le.

Molnár Erik 1912-ben érettségizett a fiumei olasz gimnáziumban. Tanulmányait a Ludovika Akadémián kívánta folytatni, ám mindössze két hét után átiratkozott joghallgatónak. Bécsben, Budapesten és Rómában is tanult.

1915 végén besorozták a 20. honvéd gyalogezredbe, zászlósként került ki az orosz frontra. 1916-ban hadifogságba esett. Négy évet töltött Vlagyivosztokban egy tiszti táborban, amelynek rabjait nem dolgoztatták. Saját bevallása szerint „a hadifogság lényegében átalakító hatással volt rá”: megszabadult a „még megmaradt úri vonásoktól,” franciául tanult, és sok olvasással megalapozta általános műveltségét. Szabadulása után folytatta jogi tanulmányait, és 1922-ben jogi doktorrá avatták. Letette az ügyvédi és a bírói vizsgát is. Gyakornoki évei elteltével, 1924-ben ügyvédi irodát nyitott Kecskeméten.

A kecskeméti évtizedek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két világháború között tanított az Egyetemes Református Jogakadémián. Csatlakozott a szociáldemokraták helyi szervezetéhez, amelynek vezetését hamarosan átvette. 1928-ban – abban az évben, amikor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt színeiben a városi törvényhatósági bizottság tagja lett – öccse ösztönzésére belépett az illegális kommunista pártba is. Ekkor jelentek meg első írásai a Madzsar József-féle Társadalmi lexikonban. 1929-től tanulmányok sorát publikálta a munkásmozgalom problémáiról, az agrárkérdésről és a nagy gazdasági világválságról a 100%, a Társadalmi Szemle, a Gondolat és a kolozsvári Korunk hasábjain (leggyakrabban Jeszenszky Erik, Pálfai István vagy Szentmiklósy Lajos álnéven). 1937 után publicisztikai munkásságát háttérbe szorította történészi tevékenysége.

A „szegények ügyvédjeként” lett ismert a városban. Emigrációba kényszerült René öccse praxisának átvétele után több kommunista védelmét is ellátta kisebb jelentőségű helyi perekben. Alapvetően visszavonult életet élt, a nevesebb értelmiségiek közül csak Veres Péterrel, Losonczy Gézával, Donáth Györggyel és a szintén kecskeméti Tóth Lászlóval, Németh László Tanújának kiadójával, a város későbbi polgármesterével tartotta a kapcsolatot. Az ország német megszállásáig nem érték inzultusok. Ezután kétszer is letartóztatták, ám mielőtt Németországba deportálhatták volna, a város polgárai kiszabadították, és a szovjet csapatok bevonulásáig bújtatták. 1944. november–decemberben hat hétig Kecskemét alpolgármestere volt.

Pályafutása 1944 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Én azt gondoltam, hogy Molnár Erik, akinek nem egy írását olvastam a különböző féllegális kiadványokban, szociáldemokrata, mert az egyik hadifogoly, aki kecskeméti volt, azt mondotta, hogy az ottani szociáldemokrata ügyvédek szervezetének vezetője. Így akaratunk és a megállapodás ellenére a kommunista pártnak három hely jutott az ideiglenes kormányban.”

Rákosi Mátyás visszaemlékezése dálnoki Miklós Béla kormányának felállásáról[1]
„[A Rákosi-rendszer] Bürokratikus tompasággal, az alkotó fantázia minden nyoma nélkül vette át az óriási és nyersanyagokban gazdag Szovjetuniótól, és alkalmazta a kicsiny, nyersanyagokban szegény Magyarországra a szocialista építés módszereit. Nem ismerte fel, s ahelyett, hogy megnyerte volna, maga ellen fordította azt a hatalmas politikai erőt, amelyet a nemzeti érzés jelent, amikor a Szovjetunióval való viszonyban az ország alárendeltségét juttatta kifejezésre.”

Molnár Erik 1957. márciusi felszólalása a Táncsics Körben[2]

A Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye küldöttjeként vett részt. Haláláig tagja maradt az Országgyűlésnek (később Bács-Bodrog vármegye, majd Heves megye képviseletében). December 22-én Rákosi Mátyás javaslatára – hivatalosan pártonkívüliként – az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti minisztere lett. Ezt a posztot töltötte be Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, majd néhány hónapig Dinnyés Lajos kormányában is. 1947. szeptember 24-én a kisgazdapárti Mihályfi Ernőt váltotta a külügyminiszteri és a tájékoztatásügyi miniszteri posztokon. Utóbbi tisztségét ennek 1948. január 26-ai megszüntetéséig viselte. 1948. augusztus 5-én rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezték ki. Szeptember 10-étől 1949. szeptember 26-áigSzekfű Gyulát váltva – moszkvai nagykövet, 1948. október 13-ától 1949. szeptember 29-éig helsinki követ volt. 1948 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949 őszén előbb rendes, majd elnökségi tagjává választották. 1948 és 1956 között a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében is tevékenykedett. 1950. július 17-én – a már korábban letartóztatott – Ries Istvánt követte az igazságügy-miniszteri székben. 1952. november 14-én ismét külügyminiszter lett. 1953 júliusától 1956 októberéig a Legfelsőbb Bíróság elnökeként, majd igazságügy-miniszterként részt vett a koncepciós perek felülvizsgálatában, az elítéltek rehabilitációjában. A Rajk-per kapcsán Kádár Jánost is kihallgatta.[3]

1956 márciusában Apró Antal, Házi Árpád, Kovács István és Nógrádi Sándor mellett tagja volt annak a bizottságnak, amely az MDP KV megbízásából kivizsgálta Farkas Mihály tetteit. Július közepére elkészült jelentésük minden felelősséget Farkasra hárított az elmúlt években bekövetkezett törvénytelenségekért, és javasolta kizárását a pártból. Molnár emellett bűnvádi eljárás megindítását is szorgalmazta.[4] Ugyanebben az időszakban többször nyíltan – a Budapestre érkezett szovjet vezetők körében is – kritizálta Rákosi politikáját.

Az 1956-os forradalom után kiszorult a pártvezetésből. Tagja maradt ugyan az országgyűlésnek és az őt 1955-ben soraiba fogadott Interparlamentáris Unió magyar csoportjának (sőt, 1963-ban ennek elnöke lett), de a közvetlen politizálástól visszavonult. Ténylegesen is átvette a – hivatalosan már 1949 óta általa igazgatott – Történettudományi Intézet vezetését. 1958 után háromszor választották meg a Magyar Történelmi Társulat elnökévé. Ugyanettől az évtől az Acta Historica főszerkesztője, 1957 és 1962 között a Századok szerkesztőbizottságának elnöke volt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar őstörténet marxista megközelítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szentmiklósy Lajos néven közölt Magyar őstörténet c. munkája a téma első marxista szintézisének számított, mely tévedései és pontatlanságai ellenére évtizedekig éreztette a hatását. Egyik tévedése, hogy az 1853-elhunyt Matthias Alexander Castrénhez hasonlóan a Szaján vidékére helyezte a finnugor őshazát. Molnár Erik a magyarok honfoglalás előtti társadalmát kommunisztikus pásztortársadalomként láttatta. A szerző nomadizmussal kapcsolatos felfogása szerint a honfoglaló magyarok szabad pásztorok lehettek, míg a kalandozó hadjáratok a „pásztortársadalom válságával” voltak magyarázhatóak. Molnár néhány nézete – miszerint a nomadizmus mint gazdasági alap határozta meg a felépítményt (és hozta létre azt a politikai berendezkedést, mely „nomád feudalizmus” vagy „nomádállam” néven volt jelen a magyar historiográfiában), minden honfoglaló férfi katona is lehetett egyben, továbbá a magyar államalapításban szláv hatások mutatkozhattak – egészen a legutóbbi időkig jelen volt a történettudományban.

A magyar nemzeteszme kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„A nemzetből kizárt parasztokra a haza fogalma nem terjedt ki. Amikor II. Ulászló a nemeseket Dózsa parasztserege ellen harcba szólította, azzal hívta őket fegyverbe, hogy »bátran, erős kezekkel induljanak a haza védelmére«. A haza itt a nemesek hazája, a »feudális haza«, amelyet meg kell védeni a parasztok támadásától. Ha azonban külellenség szorította meg a nemeseket, ezek egyszeriben számon kérték a parasztoktól a haza védelmét, s felháborodtak azon, hogy nem hajlandók a feudális hazát megvédelmezni.”[5]

Molnár Erik párttagsága és marxista beállítottsága ellenére nem számított a Rákosi-korszak meghatározó történészének, ideológiai, tudománypolitikai és személyi kérdésekben elsősorban Révai József, Mód Aladár és Andics Erzsébet döntött. (A külügyi tárcának a Rákosi-kor miniszteri struktúrájában nem volt nagy súlya, nem véletlenül tekinthető Rajk László bukása kezdetének külügyminiszteri kinevezése.) Molnár Erik részben Mód Aladár történelemszemléletével szemben fejtette ki nézetét, részben az 1956-os forradalom okait és ideológiai gyökereit kereste, melyet a magyar nacionalizmusban talált meg. Mindemellett Molnárnak az 1957-ben a Tánsics Körben tartott, a Rákosi-rendszert részben bíróló és 1956-ot felkelésnek nevező előadása miatt is vezekelnie kellett.

Molnár Erik korábban is létező, de részletesebben 1960-as írásában és későbbi vitacikkeiben kifejtett nézetrendszere szerint a „feudális korban” magyar nemzettudatról nem beszélhetünk, a „nemzet” a magyar nemesség eszméje és hívószava volt, majd az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot és a kiegyezést követően szintén a földbirtokosság alkotta meg a burzsoá nemzeteszmét. Ebből látható, hogy Molnár Erikre mind Szabó Ervin utolsó, Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban című munkája, mind az urbánus és polgári radikális nézetrendszer nagymértékben hatott. Molnár emellett a függetlenségi harcok, a magyar történelem korábban egyöntetűen pozitívnak és a marxista történészek által is haladónak tartott eseményei (Rákóczi-szabadságharc, 1848) fontosságát és progresszív jellegét is tagadta. Molnár szerint a torz magyar nacionalizmus vált az 1956-os forradalom[6] kiváltó tényezőjévé, melyet a proletár internacionalizmusnak kell felváltania.

Elismerései, kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a krakkói Jagelló Egyetem is tiszteletbeli doktorai közé fogadta.

Kétszer kapta meg a Kossuth-díjat. 1948-ban mint a „dialektikus és történelmi materializmus alapján álló történettudomány kiváló tudósát” jutalmazták az ezüst fokozattal, 1963-ban az „elmúlt másfél évtizedben a társadalom- és történelemtudomány terén kifejtett munkásságáért” tüntették ki az elismerés első fokozatával. 1947-ben a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával, 1948-ban a Kossuth-érdemrend első osztályával, 1950-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend első fokozatával díjazták. 1954-ben megkapta a Magyar Népköztársaság, 1964-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét.

Értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Molnár Erik esetében el kell választanunk politikai és tudományos pályáját. Bár ellenérzései lehettek a Rákosi-rendszerrel szemben, 1944-től haláláig valamennyi kormányzatnál el tudott helyezkedni (1956 után országgyűlési képviselőként), továbbá igazságügy-miniszterként több halálos ítéletet írt alá, maga is hozzájárulva a sztálinista berendezkedéshez.[7] Másrészt a rendszer néhány esetben kifejezetten gátolta őt (az 1950-es években Mód Aladár nézeteinek középpontba állításával, majd Molnár Nemzeti-demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom? című írásának 1989-ig tartó kiadatlanságával).

Molnár Erik egyes nézetei, főként a magyar őstörténethez és középkorhoz kapcsolódó megállapításai manapság nem állják meg a helyüket, néhány korai munkája nem több a korábbi szakirodalom kivonatolásánál, míg 1950-es évekbeli írásainál elsők között vetette fel a komplex módszer szükségességét.[8] A nemzettudattal kapcsolódó fejtegetései hívták életre az 1960-as évek történészvitáját, mely kihatott többek között Szűcs Jenő hasonló tárgyú munkásságára is. Molnár Eriknek a nemzetfogalomhoz és nacionalizmushoz fűződő elképzelései hosszú távúnak bizonyultak: a szocialista országok többségének burkolt vagy nyíltan alkalmazott nacionalizmusával szemben a Kádár-kor Magyarországának ideológiáját az internacionalizmus és a magyar nacionalizmussal szembeni harc jellemezte.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életéről 1971-ben Ránki György tett közzé kismonográfiát. Grantner Jenő által készített mellszobra a kecskeméti Katona József parkban állt 1968 és 1992 között. Egykori lakhelye, a Nagykőrösi utca 29. falán tábla őrizte emlékét 1977-től 1991-ig. 1972 és 1992 között az ő nevét viselte a mai Arany János Általános Iskola. A város Szeleifalu nevű részén utcát neveztek el róla. Budapest XI. kerületében, Kelenföldön a mai Badacsonyi utca viselte nevét 1970-től 1991-ig; ugyanitt avatták fel 1985-ben Pálfy Gusztáv Molnár-emléktábláját.

A Magyar Történelmi Társulat 1967 és 1986 között osztotta ki a róla elnevezett emlékérmet.[9]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monográfiák, tanulmánygyűjtemények, önállóan megjelent tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A magyar agrárkérdéshez (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1937)
  • Dialektika (Jeszenszky Erik néven; Budapest, 1941)
  • Magyar őstörténet (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1942)
  • A feudalizmus kialakulása Magyarországon (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1942)
  • Az árpádkori társadalom. A gazdasági alap (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1943)
  • Az árpádkori társadalom. A felépítmény (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1943)
  • Dialektika. Tanulmányok (Budapest, 1945)
  • Szent István (Budapest, 1945)
  • A magyar társadalom története az őskortól az Árpádkorig (Budapest, 1945, 1949)
  • A zsidókérdés Magyarországon (Budapest, 1946)
  • Demokratikus egészségpolitika (Budapest, 1946)
  • A szocializmus történetéből (Budapest, 1947)
  • A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig (Budapest, 1949)
  • A történelmi materializmus ideológiai előzményei (Budapest, 1952)
  • A feudalizmus kialakulása Magyarországon. Az Árpádok kora (Budapest, 1952)
  • A magyar nép őstörténete (Budapest, 1953, 1954)
  • A történelmi materializmus filozófiai alapproblémái (Budapest, 1955, 1961)
  • A marxista filozófia és népi demokráciánk kérdései (Budapest, 1956)
  • A jelenkori kapitalizmus néhány gazdasági problémája (Budapest, 1959)
  • Dialektikus materializmus és társadalomtudomány (Budapest, 1962)
  • A marxizmus szövetségi politikája 1848–1889 (Budapest, 1967)
  • Válogatott tanulmányok (Szerk.: Ránki György; Budapest, 1969)

Egyetemi jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A magyar társadalom a X–XII. században. 1949/50. tanév II. félévi előadások jegyzete (Budapest, 1950)
  • Magyar történet a XIII–XIV. században. 2. évesek számára (Budapest, 1950)

Szerkesztett kötetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyarország története 1–2. (Budapest, 1964, 1967)

Cikkek, tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben. Századok, 1960. 1–3. sz. 45–58. o.
  • A nemzeti kérdés. Magyar Tudomány, 1960. 10. sz. 571–587. o.
  • Ideológiai kérdések a feudalizmusban. A nemzeti kérdéshez. A „haza” fogalma a feudalizmus korszakában. Történelmi Szemle, 1961. 3. sz. 261–278. o.
  • Történetszemléletünk nacionalista maradványairól. Új Írás, 1962. 11. sz. 1236–1243. o.
  • Válasz a nacionalizmus kérdésében írt vitacikkekre. Új Írás, 1963. 7. sz. 848–855. o., 8. sz. 984–989. o., 9. sz. 1111–1115. o., Történelmi Szemle, 1963. 2. sz. 238–259. o.
  • A hazafias-nemzeti ideológiáról. Kritika, 1963. 4. sz. 21–29. o.
  • Molnár Erik kiadatlan tanulmánya: Nemzeti-demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom? Kiadta: Hajdu Tibor. Társadalmi Szemle, 1989. 4. sz. 47–54. o.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940–1956 1. Szerk.: Feitl István – Gellériné Lázár Márta – Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág. 138. o.
  2. Molnár Erik kiadatlan tanulmánya: Nemzeti-demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom? Kiadta: Hajdu Tibor. Társadalmi Szemle, 1989. 4. sz. 49–50. o.
  3. Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája. Századok, 2008. 6. sz. 1499. o.
  4. Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940–1956 2. Szerk.: Feitl István – Gellériné Lázár Márta – Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág. 1081. o.
  5. Molnár Erik: A nemzeti kérdés. In: Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról. Szerk.: Pach Zsigmond Pál. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1965. 19. o.
  6. A Kádár-rendszer szóhasználatában és Molnár Magyar Tudományban megjelent vitaindító cikkében következetesen ellenforradalom.
  7. Őze Sándor: A Molnár Erik-vita és a Mohács-szindróma. In: Variációk. Ünnepi tanulmányok M. Kiss Sándor tiszteletére. Szerk.: Ötvös István. 2004. 380. o.
  8. A magyarországi finnugor régészet kialakulása, ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet.
  9. A Molnár Erik-emlékéremmel kitüntetettek listája a Magyar Történelmi Társulat honlapján

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Monográfiák, adattárak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Botos JánosGyarmati GyörgyKorom MihályZinner Tibor: Magyar hétköznapok Rákosi Mátyás két emigrációja között 1945–1956. Budapest, 1988, Minerva.
  • Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1987. Budapest, 1987, Akadémiai.
  • Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 2000, Csokonai.
  • Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest, 2007, Osiris.
  • Kossuth-díjasok és állami díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
  • Ránki György: Molnár Erik. Budapest, 1971, Akadémiai.
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000, Osiris.

Tanulmányok, tanulmánygyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdei Ferenc: Molnár Erik 1894–1966. Magyar Tudomány, 1966. 11. sz. 701–703. o.
  • Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája. Századok, 2008. 6. sz. 1483–1536. o.
  • Pach Zsigmond Pál: Molnár Erik társadalomtörténet-írásáról. Századok, 1967. 6. sz. 1119–1125. o.
  • Pamlényi Ervin: Molnár Erik történetírásáról. Századok, 1964. 5–6. sz. 931–942. o.
  • Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról. Szerk.: Pach Zsigmond Pál. Budapest, 1965, Kossuth.

Visszaemlékezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött 1–2. Szerk.: Antal László. Budapest, 1990, Európa – História.
  • Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940–1956 1–2. Szerk.: Feitl István – Gellériné Lázár Márta – Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág.
  • Szász Béla: Minden kényszer nélkül. Egy műper története. Szerk.: Antal László. Budapest, 1989, Európa – História.

Lexikonok, életrajzgyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az 1945. évi Nemzetgyűlés almanachja 1945–1947. Főszerk.: Vida István. Budapest, 1999, Magyar Országgyűlés. 374–377. o.
  • Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. [2004], Sprinter. 85. o.
  • Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944–1945. Főszerk.: Vida István. Budapest, 1994, Magyar Országgyűlés. 291–293. o.
  • Közgazdasági kislexikon. Budapest, 1972, Kossuth. 246. o.
  • Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum.
  • Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk.: Bárány Lászlóné. Budapest, 2001, Magyar Nagylexikon. 236. o. ISBN 963-9257-09-5
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 888–889. o.
  • Révai új lexikona XIV. (Mah–Nel). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2004, Babits. 615–616. o. ISBN 963-955-616-5
  • Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk.: Markó László. Budapest, 2002, Magyar Könyvklub. 814–815. o. ISBN 963-547-891-0
Elődje:
Somogyi Ödön/Jankó Péter
A legfelsőbb bíróság elnöke
1953–1954
Utódja:
Domokos József