Membranofon hangszerek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Burumbátor (vitalap | szerkesztései) 2020. június 2., 12:52-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Visszaállítottam a lap korábbi változatát 2A02:AB88:2840:E180:68D1:E73D:71AE:B30B (vita) szerkesztéséről 89.132.194.169 szerkesztésére)

A membranofon hangszerek a kifeszített bőrfelület vagy rezgő hártya rezgése útján megszólaltatott hangszerek összefoglaló elnevezése.

Legismertebb formájuk a dob, a mirlitonok, amelyek a hangszercsalád kisebb csoportját képezik.

A mirliton fúvós hangszerekhez hasonló csövében a befújt levegő rezegteti meg a membránt. A mirliton nem hangkeltésre, csupán hangszínezésre való. Általában ismert a fésűre szorított cigarettapapír, ami ajkainkra fektetve a rádúdolt hangot zizegővé, élesebbé teszi.

Régebbi hagyománya van a nádmirlitonnak („nádduda”): arasznyi hosszú, mindkét végén nyitott nádcső, melynek egyik oldaláról, késsel óvatosan faragva, a cső kemény falát eltávolították, hogy csak az összefüggő vékony hártya maradt. A dallamot a cső végébe kell beledúdolni. Felnőttek ritkán, inkább gyermekek használják.

A membranofonok közé tartozik még a köcsögduda is mint kísérő hangszer. Ezek a népi hangszerek hólyaggal vagy bőrrel bevont, bekötött szájú, kisebb-nagyobb vödörnagyságú fa-, cserép-, fémedények (köcsögök, újabban akár nagyobb konzervdoboz is), amelyeknek feszes dobja középre arasznyi nádszál vagy pár arasznyi lószőrcsomó van erősítve. Ezt ujjal vagy kézzel húzogatva szólaltatják meg a hangszert.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap