Membranofon hangszerek

A membranofon hangszerek a kifeszített bőrfelület vagy rezgő hártya rezgése útján megszólaltatott hangszerek összefoglaló elnevezése.

Legismertebb formájuk a dob, a mirlitonok, amelyek a hangszercsalád kisebb csoportját képezik.

A mirliton fúvós hangszerekhez hasonló csövében a befújt levegő rezegteti meg a membránt. A mirliton nem hangkeltésre, csupán hangszínezésre való. Általában ismert a fésűre szorított cigarettapapír, ami ajkainkra fektetve a rádúdolt hangot zizegővé, élesebbé teszi.

Régebbi hagyománya van a nádmirlitonnak („nádduda”): arasznyi hosszú, mindkét végén nyitott nádcső, melynek egyik oldaláról, késsel óvatosan faragva, a cső kemény falát eltávolították, hogy csak az összefüggő vékony hártya maradt. A dallamot a cső végébe kell beledúdolni. Felnőttek ritkán, inkább gyermekek használják.

A membranofonok közé tartozik még a köcsögduda is mint kísérő hangszer. Ezek a népi hangszerek hólyaggal vagy bőrrel bevont, bekötött szájú, kisebb-nagyobb vödörnagyságú fa-, cserép-, fémedények (köcsögök, újabban akár nagyobb konzervdoboz is), amelyeknek feszes dobja középre arasznyi nádszál vagy pár arasznyi lószőrcsomó van erősítve. Ezt ujjal vagy kézzel húzogatva szólaltatják meg a hangszert.

Kapcsolódó szócikkek

• Magyar népi hangszerek - Bika
• Magyar népi hangszerek - Köcsögduda

Források

• Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 286. o. ISBN 963-05-1286-6   (bika címszó)
• Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 291–292. o. ISBN 963-05-1288-2   (köcsögduda címszó)
• Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 624. o. ISBN 963-05-1288-2   (mirliton hangszerek címszó)