A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A második széria
2004 őszétől 2005 tavaszáig tartott. A második széria 1,2 milliárd forint bevételt hozott a csatornának. A nyertes nem kívánt élni a felkínált lehetőséggel, hogy a Universal adja ki az albumát, és egy kisebb méretű, ám nagyobb művészi szabadságot kínáló lemezkiadóhoz, a Tom Tom Recordshoz szerződött. A Universal pillanatokon belül piacra dobta a nyertesnek a műsorban elhangzott dalait tartalmazó CD válogatását. Mindkét albumból több mint húszezer példány kelt el a megjelenés évében.
A második széria végső sorrendje
Molnár Ferenc „Caramel”
Palcsó Tamás (vigaszágról)
Tóth Gabi
Torres Dániel
Gál Csaba „Boogie”
Bartók Eszter
Bálint Ádám
Pál Tamás (vigaszágról)
Bella Levente
Kovács Tímea
Pflum Orsolya
Kósa Ivett
A második széria vigaszágasai
Összesített eredmények
#
Döntősök
1. döntő
2. döntő
3. döntő.
4. döntő
5. döntő
6. döntő
7. döntő
8. döntő.
9. döntő
10. döntő
Finálé
1
Molnár Ferenc "Caramel"
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Utolsó kettő
Továbbjutott
Győztes
2
Palcsó Tamás
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Második helyezett
3
Tóth Gabi
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Utolsó kettő
Továbbjutott
Továbbjutott
Utolsó kettő
Továbbjutott
Kiesett
Harmadik helyezett
4.
Torres Dániel
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Kiesett
Kiesett a kilencedik döntőben
5.
Gál Csaba "Boogie"
Továbbjutott
Továbbjutott
Utolsó kettő
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Utolsó kettő
Kiesett
Kiesett a nyolcadik döntőben
6.
Bartók Eszter
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Utolsó kettő
Továbbjutott
Utolsó kettő
Kiesett
Kiesett a hetedik döntőben
7.
Bálint Ádám
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Kiesett
Kiesett a hatodik döntőben
8.
Pál Tamás
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Továbbjutott
Kiesett
Kiesett az ötödik döntőben
9.
Bella Levente
Továbbjutott
Utolsó kettő
Továbbjutott
Kiesett
Kiesett a negyedik döntőben
10.
Kovács Tímea
Továbbjutott
Továbbjutott
Kiesett
Kiesett a harmadik döntőben
11.
Pflum Orsi
Utolsó kettő
Kiesett
Kiesett a második döntőben
12.
Kósa Ivett
Kiesett
Kiesett az első döntőben
1. döntő
Bartók Eszter
India.Arie – Can I Walk With You
Továbbjutott
Bálint Ádám
Tarkan – Sikidim
Továbbjutott
Bella Levente
Huey Lewis & News – Power of Love
Továbbjutott
Gál Csaba "Boogie"
Otis Redding – Hard To Handle
Továbbjutott
Kovács Tímea
Evanescence – My Immortal
Továbbjutott
Molnár Ferenc "Caramel"
Michael Jackson – Leave Me Alone
Továbbjutott
Palcsó Tamás
Barry Manilow – Mandy
Továbbjutott
Pál Tamás
Counting Crows – Big Yellow Taxi
Továbbjutott
Torres Dániel
Green Day – Basket Case
Továbbjutott
Tóth Gabriella
Guns N' Roses – Knockin' On Heaven's Door
Továbbjutott
Pflum Orsolya
Anastacia – I'm Outta Love
Utolsó kettő
Kósa Ivett
Diana King – I Say A Little Prayer
Kiesett
2. döntő - Madonna/George Michael hét
Bartók Eszter
Madonna – What It Feel Like For A Girl
Továbbjutott
Bálint Ádám
George Michael – Father Figure
Továbbjutott
Gál Csaba "Boogie"
George Michael – Something To Save
Továbbjutott
Kovács Tímea
Madonna – Secret
Továbbjutott
Molnár Ferenc "Caramel"
George Michael – As
Továbbjutott
Palcsó Tamás
George Michael – Freedom
Továbbjutott
Pál Tamás
George Michael – Outside
Továbbjutott
Torres Dániel
George Michael – Killer
Továbbjutott
Tóth Gabriella
Madonna – Like A Prayer
Továbbjutott
Bella Levente
George Michael – Outside
Utolsó kettő
Pflum Orsolya
Madonna – Express Yourself
Kiesett
3. döntő
Bartók Eszter
Stacie Orrico - Stuck
Továbbjutott
Bálint Ádám
Enrique Iglesias – Not In Love
Továbbjutott
Bella Levente
Robbie Williams - Eternity
Továbbjutott
Molnár Ferenc "Caramel"
Usher - U Remind Me
Továbbjutott
Palcsó Tamás
Keane - Everybody's Changing
Továbbjutott
Pál Tamás
Green Day - Boulevard Of Broken Dreams
Továbbjutott
Torres Dániel
Limp Bizkit - Behind Blue Eyes
Továbbjutott
Tóth Gabriella
Christina Aguilera - Beautiful
Továbbjutott
Gál Csaba "Boogie"
Maroon 5 - This Love
Utolsó kettő
Kovács Tímea
The Corrs - Summer Sunshine
Kiesett
4 . döntő
Gál Csaba Boogie
Jamiroquai Deeper Underground
Továbbjutott
Bálint Ádám
Rómeó És Júlia Lehetsz Király
Továbbjutott
Bella Levente
Aerosmith Miss A Thing
Kiesett
Tóth Gabriella
Jocelyn Brown Új Csillag Gyúlt
Továbbjutott
Molnár Ferenc Caramel
Bayz ll Men End Of The Road
Továbbjutott
Bartók Eszter
Phil Gollins Against All Odds
Utolsó kettő
Palcsó Tamás
Limahi Neverending Story
Továbbjutott
Torres Dániél
Tito and Tarantula After Dark
Továbbjutott
Pál Tamás
Sunset Boulevard Musical Sunset Boulevard
Továbbjutott
5. döntő Magyar Dalok LGT
Pál Tamás
LGT Fiú
Kiesett
Torres Dániel
LGT Mindenki Másképp Csinálja
Továbbjutott
Palcsó Tamás
LGT Álomarcú Lány
Továbbjutott
Tóth Gabriella
LGT Nem Adom Fel
Utolsó kettő
Bálint Ádám
LGT Ő Még Csak Most Tizennégy
Továbbjutott
Molnár Ferenc Caramel
LGT Egy Elfelejtet Szó
Továbbjutott
Bartók Eszter
LGT A Kicsi A Nagy Az Artúr és Az Lndián
Továbbjutott
Gál Csaba Boogie
LGT Az Utolsó Szerelmes Dal
Továbbjutott
6. döntő
Bálint Ádám
Eric Carmen All By Myself
Kiesett
Gál Csaba Boogie
Temptations Papa Was A Rolling Stone
Továbbjutott
Palcsó Tamás
The Drifters Kissin In The Back Row Of The Movies
Továbbjutott
Tóth Gabriella
Aretha Franklin Respect
Továbbjutott
Torres Dániel
Steve Miller Band The Joker
Továbbjutott
Bartók Eszter
Jackson 5 Blame It On The Boogie
Utolsó Kettő
Molnár Ferenc Caramel
Earth Wind and fire September
Továbbjutott
7. döntő Duettek
Sztárvetég Mujahid Zoltán és Schmidt Barbara Whenever You Call
Gál Csaba Boogie és Kandceh Evelyne
Ákos és Tunyogi Orsi 7 Másodperc
Továbbjutott
Palcsó Tamás és Oláh Ibolya
Eros Ramazotti and Tina Turner Cose Della Vita
Továbbjutott
Bartók Eszter és Nagy Edmond
Tom Jones And The Cardigans Burning Down The House
Kiesett
Torres Dániel és Galambos Dorina
Nick Cave and Kylie Minogue Wild Roses
Utolsó Kettő
Molnár Ferenc Caramel és Gáspár László
Babyface and Scevie Wonder How Come How Long
Továbbjutott
Tóth Gabriella és Tóth Vera
Mariah Carey And Whitney Houston When You Believe
Továbbjutott
Második
Gál Csaba Boogie és Tóth Gabriella
Aracha Franklin and George Michael I Knew You
Torres Dániel és Palcsó Tamás
Paul Young And Zucchero Senza Una Donna
Bartók Eszter és Molnár Ferenc Caramel
Ugyanúgy Soul
8. döntő
Tóth Gabriella
Taco Puttin On The Ritz
Utolsó Kettő
Torres Dániel
Frank Sinatra I've Got Under My Skin
Továbbjutott
Molnár Ferenc Caramel
Frank Sinatra It's All Right With Me
Továbbjutott
Palcsó Tamás
Bicska Maxi Mack The Knife
Továbbjutott
Gál Csaba Boogie
Silje Nergaard Every Time We Say Goodbye
Kiesett
Második
Molnár Ferenc Caramel
Aswad Shine
Gál Csaba Boogie
Jimmy Somerville To Love Somebody
Tóth Gabriella
Diana King Shy Guy
Torres Dániel
Buju Banton Mighty Dread
Palcsó Tamás
Bob Marley Could You Be Loved
9. döntő
Torres Dániel
Marilyn Manson Sweet Dreams
Kiesett
Tóth Gabriella
Guns'N'Roses Paradise City
Továbbjutott
Molnár Ferenc Caramel
The Kinks Girl You Re Really Got Me
Utolsó Kettő
Palcsó Tamás
Queen Too Much Love Will Kill You
Továbbjutott
Második
Molnár Ferenc Caramel
Deák Bill Gyula A Felszarvazottak Balladája
Palcsó Tamás
Taurus Zöld Csillag
Torres Dániel
Tankcsapda Mennyország Tourist
Tóth Gabriella
Pokolgép Gép Induló
10. döntő - Whitney Houstson/Elvis Presley Stevie Wonder
Palcsó Tamás
Whitney Houstson The Greatest Love Of All
Továbbjutott
Molnár Ferenc Caramel
Whitney Houstson My Love Is Your Love
Továbbjutott
Tóth Gabriella
Whitney Houstson One Moment In Time
Kiesett
Második
Tóth Gabriella
Elvis Presley Jailhouse Rock
Palcsó Tamás
Elvis Presley Return To Sender
Molnár Ferenc Caramel
Elvis Presley Hound Dog
Hamadik
Tóth Gabriella
Stevie Wonder Happy Birthday
Molnár Ferenc Caramel
Stevie Wonder Sir Duke
Palcsó Tamás
Stevie Wonder You Are The Sunshine Of My Life
Finálé
Molnár Ferenc Caramel
Simply Red Sunrise
Palcsó Tamás
You Don't Love Me
Második
Molnár Ferenc Caramel
Demjén Ferenc Jégszív
Molnár Ferenc Caramel
Szállok Dallal
Kiesetek
Bella levente
LGT Embertelen Dal
Kóvács Timea
Vanessa Williams Colors Of The Wind
Pflum Orsolya
Joss Stone You Had Me
Kósa Ivett
Madonna You Must Love Me
Gál Csaba Boogie
U2 Mysterious Ways
Bartók Eszter
It's De Lovely
Pál Tamás
Tom Jones It's Not Unusual
Torres Dániel
Bob Marley Stir It Up
Tóth Gabriella
Seal Kiss From A Rose
Duettek
Pál Tamás
Don't Let The Sun
Bálint Ádám
Bella Levente
Dancing In The Streets
Gál Csaba Boogie
Tóth Gabriella
When You Believe
Tóth Veronika
Galambos Dorina
Wild Roses
Torres Dániel
Oláh Ibolya
Cose Della Vita
Palcsó Tamás
Ex
Pély Barna
Végső Vallomás
Pál Tamás
Bella Levente
Bálint Ádám
Torres Daniel
Palcsó Tamás
Gál Csaba Boogie
Presser Gábor
Ringasd el Magad
Pál Tamás
Bella Levente
Bálint Ádám
Torres Daniel
Palcsó Tamás
Gál Csaba Boogie
Tóth Gabriella
Bartók Eszter
Kóvács Timea
Pflum Orsolya
Kósa Ivett
Soma
Venus
Tóth Gabriella
Pflum Orsolya
Bartók Eszter
Kóvács Timea
Kósa Ivett
Molnár Ferenc Caramel
Jégszív
Palcsó Tamás
Molnár Ferenc Caramel és Palcsó Tamás
Ebony and Ivory
Epizód
Vetítés
Teljes Lakosság
Arány (%)
Heti heyezés
For.
Casting I.
2004 Október 20
1,344 millió
35,5
-
(1)
Casting II.
2004 Október 27
1,693 millió
39,4
2.
(2)
Casting III.
2004 November 3
1,781 Millió
37,4
-
(3)
Casting IV.
2004 November 10
1,475 Millió
38,1
-
(4)
Casting V.
2004 November 17
1,028 millió
22,3
15.
(5)
Casting VI.
2004 November 24
1,085 millió
22,8
-
(6)
Középdöntő I.
2004 December 1
1,812 millió
40,6
2.
(7)
Középdöntő II.
2004 December 8
1,193 millió
24,1
-
(8)
Középdöntő III.
2004 December 15
1,271 Millió
26,3
-
(9)
Élő músorok
Döntő I.
2005 Február 25
1,469 millió
30,7
-
(10)
Döntő II.
2005 Március 4
1,658 millió
33.7
-
(11)
Döntő III.
2005 Március 12
1,657 millió
34,2
-
(12)
Döntő IV.
2005 Március 19
1,881 millió
45
-
(13)
Döntő V.
2005 Március 26
2,191 millió
48,9
2.
(14)
Döntő VI.
2005 Április 2
2,13 millió
48.2
-
(15)
Döntő VII.
2005 Április 9
2,019 millió
49
-
(16)
Döntő VIII.
2005 Április 16
1,96 millió
46,7
-
(17)
Döntő IX.
2005 Április 17
2,07 Millió
48,5
-
(18)
Döntő X.
2005 Április 23
1,971 millió
46,2
-
(19)
Finálé
2005 Április 30
1,950 millió
45.7
-
(20)
Évadok Műsorvezetők
Zsűri
Győztesek Nevesebb versenyzők Kapcsolódó szócikkek