Levélatkaformák
 | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Phyllocoptes populi kártétele a levél színén
| ||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Nemzetségek | ||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Levélatkaformák témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Levélatkaformák témájú kategóriát. |
A levélatkaformák (Phyllocoptinae) a pókszabásúak (Arachnida) osztályában a bársonyatka-alakúak (Trombidiformes) rendjébe tartozó gubacsatkafélék (Eriophyidae) családjának az egyik legnépesebb alcsaládja több mint 2000 fajjal.
Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]
Parányi (0,07–0,3 mm-es) állatok, ezért szabad szemmel csak kártételük látható. A többi gubacsatkaszerűhöz hasonlóan mindössze két pár lábuk van; testük hengeres, féregszerűen megnyúlt. Szájszervük szúrószervvé módosult.
Szervezetük annyira leegyszerűsödött, hogy légző-, keringető- és kiválasztó szerveik sincsenek. Vékony kültakarójukon át, kezdetleges tracheákkal lélegzenek; testfolyadékukat, a hemolimfát csupán testük mozgatásával keringetik. A valódi gubacsatkáktól (Eriophyinae) eltérően egyes hátoldali gyűrűik szélesebb gyűrűkké olvadtak össze. Az ilyen, szélesebb hátoldali félgyűrűk a tergitek, alattuk a keskenyebb hasoldali félgyűrűk a ventritek.
Egyes fajok téli és nyári alakjuk apró kiemelkedéseinek számát és formáját változtatva a párologtatásukat is szabályozzák. Rövid lábaik testük elején nőnek, ezért testük aránytalanul nagy hátsó részét hasoldali sertéikkel támasztják alá. A levélszőrökön lábfejük „tollas karmaival” és faroksertéikkel tornázzák át magukat.
Életmódjuk[szerkesztés]
A többi gubacsatkaszerűhöz hasonlóan növényi nedvekkel táplálkozó kártevők. Tökéletesen alkalmazkodtak a különféle élőhelyek adottságaihoz, olyannyira, hogy legtöbbjük egy-egy gazdanövényre (illetve néhány, közeli rokon fajra) szakosodott.
Kizárólag fás szárú növények levelein élnek. Egyes fajok a levél színét, mások a fonákát szívogatják, és ha sokan vannak, ellephetik a levéllemez mindkét oldalát is. Ha túlszaporodnak, a megtámadott levelek apróbbak maradnak, barnára színeződnek, majd a levéllemez begörbül, illetve összecsavarodik, a hajtás kevesebbet nő, a lomb korán lehullás.
Rügyekben (rendszerint a rügypikkelyek alatt), ritkábban a kéreg repedéseiben telelnek át.
A hímek gomba alakú spermatoforákat helyeznek el a levelekre, és a nőstények lapátot formázó, öblös ivari fedőlapjukkal préselik ki ezekből a spermát. Az ivaros szaporodás mellett előfordul köztük a szűznemzés is – olyannyira, hogy sok faj nőstényei rendszerint hímek nélkül hozzák létre utódaikat.
Legfőbb természetes ellenségeik a ragadozó atkák.
Rendszertani felosztásuk[szerkesztés]
Az alcsaládot öt nemzetségre tagoljuk:
- Acaricalini nemzetség 7 nemmel:
- Anthocoptini nemzetség 11 nemmel:
- Calacarini nemzetség 2 nemmel:
- Phyllocoptini nemzetség 20 nemmel:
- Tegonotini nemzetség 5 nemmel:
Források[szerkesztés]
- Sulinet: A levélatkák láthatatlan világa
- Kertészeti lexikon: Levélatkák
- Magyarország állatvilága – Fauna Hungariae. XVIII. kötet, Arachnoideae. 15. füzet. Farkas Henrik, 1966: Gubacsatkák. Fauna Hung. 81. Akadémiai Kiadó, Budapest. 164 p.
