Gubacsatkafélék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gubacsatkafélék
Hársgubacsatka (Eriophyes tiliae)
Hársgubacsatka (Eriophyes tiliae)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Pókszabásúak (Arachnida)
Alosztály: Atkák (Acari)
Öregrend: Valódi atkák (Acariformes)
Rend: Bársonyatka-alakúak (Trombidiformes)
Alrend: Elöllégnyílásos atkák (Prostigmata)
Alrendág: Eleutherengona
Öregcsalád: Gubacsatkaszerűek (Eriophyoidea)
Család: Gubacsatkafélék (Eriophyidae)
Nalepa, 1898
Alcsaládok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Gubacsatkafélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gubacsatkafélék témájú kategóriát.

A gubacsatkafélék (Eriophyidae) a pókszabásúak (Arachnida) osztályában a bársonyatka-alakúak (Trombidiformes) rendjének egyik legnépesebb családja több mint 2000 fajjal.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parányi (0,08–0,32 mm-es) állatok, mindössze két pár lábbal; az atkákra általában jellemző négy lábpárból kettő nyom nélkül visszafejlődött. Átlagos testhosszuk 0,14 mm. Testük hengeres, féregszerűen megnyúlt. Az Eriophyoidea öregcsalád más családjaitól a két, hátsó helyzetű dorzális serte és a rövid, törés nélküli chelicerák alapján különböztethetjük meg őket.

Fejtoruk gyakorlatilag összeolvadt a potrohhal: a két rész határa a hasoldalon elmosódott, csak a hátoldalon válik el jól láthatóan a fejtor hátpajzsa a gyűrűzött potrohtól. A hátpajzs rajzolata gyakran fajkarakterisztikus.

Lábaik a fejtor alsó részéből nőnek ki. Az első csípőik közötti, vonalszerű bemélyedés a sternális vonal.

A fejtor elején nő az ormányszerű, többé-kevésbé megnyúlt rostrum, ami:

  • az alsó részükön összenőtt felső állkapcsokból és
  • az azokat körülvevő állkapcsi tapogatókból áll.

A vékony, hajlott, tüskeszerű csáprágók a maxillák felső részén kialakult, vályúszerű mélyedésben foglalnak helyet. A száj a maxillák tövénél egy kis kiemelkedésen nyílik.

Potrohukat vékony, rugalmas, dudorokkal vagy tüskékkel díszített kitinréteg borítja. A gyűrűk függetlenek a belső szervek elhelyezkedésétől; csak szilárdító funkciójuk van és az izmok tapadási helyei.

Ivarszervük a potroh hasoldalának elején, szinte közvetlenül a második lábpár mögött van. A nőstény külső ivarszerve egy erősen változó méretű nyílás, amit alsó és felső fedőlemez borít. (A felső fedőlemezt gyakran egyszerűen „fedőlemeznek” nevezik.) A hím külső ivarszerve kitinlécekkel szegélyezett, ív alakú vagy tompaszögű hasadék, amiből az ivarszerv (az ivarvezeték csőszerű nyúlványa) csak párosodáskor emelkedik ki.

A potroh végét egy pár félkör alakú faroklemez borítja. Az anális nyílás a faroklemezek között foglal helyet. Mivel mind a négy láb a test elején van, a potrohot a faroklemezek előtt még hasoldali serték is támasztják; a fajok jórészt a különböző serték és karmok alapján határozhatók meg. A hátpajzson legfeljebb két, a hasoldalon legfeljebb hat pár serte nőhet; a hátoldali serték nem ritkán teljesen hiányoznak.

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényi nedvekkel táplálkozó kártevők, amik a fajra jellemző elváltozásokat okoznak gazdanövényeiken. Egyes fajaik a károsítás nyomán képződött gubacsokban élnek, más részük szabadon, a levelek fonákán.

Főleg váltivarúak, bár egyes fajok hímjei rendkívül ritkák, akár teljesen hiányozhatnak is. A tavasszal és nyáron élő váltivarú nemzedék szaporulatából részben hozzá hasonló, váltivarú (protogín) nemzedéket kel ki, időnként azonban a lerakott petékből úgynevezett áttelelő nemzedék fejlődik. Ennek a kizárólag nőstényekből álló (deutogín) nemzedéknek a külső megjelenése is eltér a másik generáció nőstényeiétől. Az áttelelő nőstények tavasszal szűznemzéssel szaporodva újabb váltivarú nemzedéknek adnak életet. A petékből kikelő kis atkák mindössze két fejlődési szakaszon (nimfa 1. és 2.) mennek át, majd ivaréretté válnak.

  • a nimfa 1. stádiumban még nincsenek genitális sertéik;
  • a nimfa 2. stádiumban genitális sertéik már vannak, de külső ivarszervük még nincs.

A nimfa alakoknak nincsenek a lárva alakokra jellemző szerveik, és életmódjuk sem különbözik az imágókétól. Kisebbek, mint az imágók, a lábaik rövidebbek, és ízeik sem határolódnak el élesen.

Kifejlett alakban gazdanövényeiken telelnek át, majd április végén a rügypikkelyek alól a kibomlott levelekre vándorolnak, és elkezdik a növények sejtnedveit szívogatni. Ha tömegesen elszaporodnak, nagy károkat okozhatnak. Mivel szabad szemmel nem láthatók, ezért a gazdák sokszor vírusbetegségre gyanakszanak.

A legtöbb faj (mindössze 1-2 kivétellel) gazdanövényspecialista; azaz legfeljebb az egy családba tartozó növények közül válogathat. Kényszerítő körülmények hatására (például ha elfújja őket a szél) más növényre is átkerülhetnek, ott azonban hamarosan elpusztulnak. A gubacsatkák többsége évelő növényeken (főleg fák és bokrok levelein) élősködik, de vannak olyan fajok is, amelyek fűfélékre vagy gyomnövényekre szakosodtak, néhány fajuk pedig páfrányokon, illetve zsurlókon él.

Ismertebb nemek, fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medence növényzetét komolyabban az atkák két családja: a takácsatkáké és a gubacsatkáké károsítja. Ismertebb, kártevő gubacsatkák:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]