Ugrás a tartalomhoz

Kicsi gesztenye klub

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen 79.172.238.196 (vitalap) 2019. december 6., 23:44-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.

A Kicsi gesztenye klub 2016-ban indult magyar gyártású, vegyes technikájú tévéfilmsorozat, amelyben számítógéppel animált díszletek, élő és számítógéppel animált szereplők láthatóak. Műfaját tekintve zenés filmsorozat. A gyerekműsort Fige Attila rendezte, a producere Dobrády Ákos. Magyarországon 2016. március 20-ától a Minimax tűzte műsorára.

Ismertető

A producer, Dobrády Ákos (ex-TNT) a következőt mondta el a műsorról:

Eredetileg a "Kicsi gesztenye" egy gyerekdalnak indult, amit felkérésre írtam, de addig jutottam, hogy “barna a szeme”. Végül a TNT lemezén jelent meg, felnőtt dalként továbbírva. Ennek a dalnak köszönhetően szólítanak az utcán 12 éve kicsi gesztenyének. Ezt megelégeltem, és úgy döntöttem, keltsük ezt a karaktert végre életre, és kezdjenek el arra fókuszálni az emberek.[1]

A műsor a 3-7 éves korosztályt célozza meg, főszerepben Lizával, a 10 éves kislánnyal és barátaival, akik a négy fő elemet képviselik a mesében. Liza az, aki Kicsi Gesztenye (a föld), Lufipofi (a levegő), Napsugár (a tűz) és Olly, a rák (a víz) segítője, iránymutatója. Az ő vezetésével a komoly döntések előtt álló csapat mindig szerencsésen megtalálja a megfelelő utat.

A különálló történetek tanító jellegűek, például, hogy ne gyújtsanak tüzet a nappali közepén, vagy ha valakinek születésnapja van, akkor őt kell ünnepelni és nem magunkat sajnálni, amiért épp nem mi vagyunk a figyelem középpontjában.

Szereplők

  • Liza – A mese főszereplője, teljes nevén Vincze Liza, Vincze Ottó válogatott labdarúgó unokahúga és egyben keresztlánya.
  • Kicsi Gesztenye – A föld megtestesítője.
  • Lufipofi – A levegő megtestesítője.
  • Napsugár – A tűz megtestesítője.
  • Olly, a rák – A víz megtestesítője.

Epizódok

  1. A gyertyafény
  2. A buborék
  3. A varázsmagok
  4. Az eső
  5. A csillagpor
  6. Különös lábnyomok
  7. A napszakok
  8. A fogorvos
  9. A zenebona
  10. A hőlégballon
  11. A farmon
  12. A mosakodás

Gyártás

Jegyzetek

  1. Dobrády Ákos berobbant a gyerekbizniszbe. Bummm, 2016. március 11. [2016. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 14.)

Források

További információk