Keleti magyarok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Keleti magyarok alatt a magyar nép kialakulása során vándorló magyar törzsektől elszakadt magyar néprészeket értjük. A 13. században Julianus barát még talált olyan magyarokat keleten Magna Hungaria területén, akiknek beszédét megértette, a tatárjárás után ilyeneket már nem találtak. Esetleges utódaikat nevük és helynevek alapján, valamint néprajzi, genetikai vizsgálatokkal máig keresik a kutatók.

A Volga-Káma-menti magyarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magna Hungaria a régebben feltételezett magyar őshaza latin neve. Létezéséről Julianus barát tudósított 1236-ban. Őt megerősítette Plano Carpini is.

Kaukázusi magyarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kaukázusi Magyarország a magyarok nyugat felé vándorlása során az egyik hosszabban feltételezhető szállásterületük volt a Kaukázus északi előterében, ahol valószínűleg a száraz kazah sztyeppén korábban élt lovas nomadizmusuk után a csapadékosabb környezetben letelepedettebb, ún. félnomadizmusra tértek át, ami kiterjedt földművelést, az állattartásban pedig marhatartást és disznótartást is jelentett. Mindezt a magyar nyelv illető jövevényszavai alapján csuvasos jellegű, ogur török – ogurok, bolgár-törökök, kazárok – környezetben tették. A fémművességgel is itt ismerkedhettek meg mélyebben, amiről a magyar nyelv kaukázusi jövevényszavai – réz, vas – tanúskodnak. [1]

Romantikus őstörténészek a magyarság itteni szállásterületét kiterjesztették Kummagyaria – azaz a Kuma folyó mentén élő magyarok országa – néven egy a 14. századig fennálló második – vagy harmadik, hiszen a baskír-bolgár Magna Hungaria északon a Volga mentén is túlélhetett a feltevés szerint – erős Nagymagyarország víziójává, amely mögött valószínűleg helyben maradt néptöredékek emlékeinek felnagyítása, illetve valós adatok bizonyíthatatlan interpolációja (fantázia) áll. [2]

Közép-ázsiai magyarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Benkő Mihály napjainkban, keleti útjai során rátalált az ún. kipcsak-magyarok utódaira:

„1991-től kezdve a honfoglalás kori magyar temetkezési szokások mai napig élő néprajzi emlékeit kutattam Belső-Ázsiában. Évente elutaztam az északnyugat-mongóliai Bayan-Ölgij megyébe, a Mongol Altaj hegyeibe, a mongóliai kazakok közé. Számomra is váratlan volt, hogy honfoglalásunk 1100-ik évfordulójának évében, 1996-ban tudomást szereztem arról, hogy a mongóliai kazakok között, de Kazakhsztánban is, napjainkig fennmaradtak mazsarnak, vagyis magyarnak mondott családok, nemzetségek ezeket Julianus barát magyarjai utódainak tekinthetjük.”[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]