Kea
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Sebezhető       |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Nestor notabilis Gould, 1856 |
||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 |
||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kea témájú médiaállományokat. |
A kea ([ˈkiː.ə]; Māori: [kɛ.a]; nestor notabilis) a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a bagolypapagáj-félék (Strigopoidea) öregcsaládjába tartozó faj; amely Új-Zéland déli szigetének erdős és alpesi régióiban honos. Körülbelül 48 cm (19 in) hosszú; többnyire olajzöld színű, szárnyai alatt ragyogó narancssárga színezettel. Nagy és keskeny, ívelt szürke-barna felső csőrrel rendelkezik. A kea a világ egyetlen alpesi papagája. Mindenevő; egyben dögevő,[1] de főként gyökerekkel, levelekkel, bogyókkal, nektárral, és rovarokkal táplálkozik. Ma már nem gyakori, de a keát egykor a juhtenyésztő közösség aggályai miatt jutalom ellenében ölték le; attól tartottak, hogy a madarak megtámadják az állatállományt, különösen a juhokat.[2] Teljes körű védelmet csak 1986-ban kapott.[3] Sebezhető faj.[4]
A kea üregekben, vagy fák gyökerei közti hasadékokban fészkel. A keák ismertek intelligenciájukról és a kíváncsiságukról; mindkettő létfontosságú a zord hegyvidéki környezetben való túléléshez. A kea képes logikai rejtvények megoldására, például tárgyak eltolására és elhúzására adott sorrendben, hogy így élelemhez jusson; illetve egy bizonyos cél elérése érdekében képes az együttműködésre.[5]
Tartalomjegyzék |
Taxonómiája és elnevezése [szerkesztés]
A keát John Gould ornitológus írta le 1856-ban.[6] A specifikus jelzője; a latin notabilis kifejezés azt jelenti "figyelemre méltó".[7] Közönséges neve a Maoriból származik, feltehetőleg a madár sivítására utal.[8] A kea kifejezés az angol nyelvben egyes és többes számban is használatos.
A Nestor nemzetségbe négy faj tartozik: az Új-zélandi kaka (Nestor Meridionalis), a Kea (N. notabilis), a kihalt Norfolki kaka (N. productus) és a kihalt Chathami kaka (N. sp.). Mind a négyről azt feltételezik, hogy egy "ős-Kākā"-ból (proto-Kākā) ered, amely Új-Zéland erdejeiben élt öt millió évvel ezelőtt.[9][10] Legközelebbi rokona a kākāpō (Strigops habroptila).[9][10][11][12] Együttesen alkotják a bagolypapagáj-féléket (Strigopoidea), egy ősi csoportot amely minden más papagájalakútól (Psittacidae) elkülönült még szétterjedésük előtt.[9][10][12][13]
A keák csoportosulását vagy összegyűlését cirkusznak nevezik.[14]
Megjelenése [szerkesztés]
A kea egy zömök testű papagáj, testhossza mintegy 48 cm (19 in); testtömege 0,8-1 kg (1,8-2,2 lb).[15] Szárnyfesztávolsága körülbelül 90 cm. Tollazata barna és sötétzöld. Csőre szürke színű, hosszú és keskenyen ívelt; kihegyesedő. A felnőtt madarak írisze sötétbarna; a viaszhártya, és a lábak szürkések. A szárny alsó részén narancssárga-halványpiros tollakkal rendelkezik. A madár fején, oldalt lévő tollak olajzöld-barna, a háton és a farok felső részén lévők narancssárga-piros színűek; a külső szárny néhány tolla tompa kék. Farka rövid és széles, kékes-zöld színű fekete heggyel. A farok csúcsán és a farok belső oldalán lévő tollak keresztirányban, sárgás-narancsos csíkozásúak.[16] A hím körülbelül 5%-kal hosszabbra nő, mint a nőstény; valamint a hím felső csőre is 12-14%-kal hosszabb, mint a nőstényé.[17] A fiatalok általában hasonlítanak felnőtt példányokra, de viaszhártyájuk (cere), és a szemük körüli rész (eyering) sárga; valamint alsó csőrük narancssárga, és lábaik szürke-sárga színűek.[16]
Megoszlása és élőhelye [szerkesztés]
A kea az Új-Zélandon őshonos tíz papagájfaj egyike. A többi szárazföldi fajok, az új-zélandi kaka (Nestor meridionalis), a kākāpō (Strigops habroptila), és három kākāriki faj: az ugráló papagáj (Cyanoramphus auriceps), a piroshomlokú kecskepapagáj (Cyanoramphus novaezelandiae) és a narancshomlokú papagáj (Cyanoramphus malherbi). A további új-zélandi papagájfajok a chathami kaka (N. sp.) és a chatham papagáj (Cyanoramphus forbesi), a Chatham-szigetekről; valamint az egyszínű papagáj (Cyanoramphus unicolor) és a reischek papagáj (Cyanoramphus hochstetteri), amelyek az Antipodes-szigeteken őshonosak. Egy azonosítatlan törpepapagáj is élt a Campbell-szigeten, de 1840-ben kihalt.[18]
A kea élőhelye az alföldi folyóvölgyek, a nyugati part partmenti erdejei és a Déli-sziget alpesi régiói - mint például az Artúr-szoros és az Aoraki/Mount Cook Nemzeti Park - között terül el; szoros kapcsolatban maradva a déli bükk (Nothofagus) erdőkkel az alpesi gerincen. Eltekintve az alkalmi csavargóktól, a kea nem található meg az Északi-szigeten; habár fosszilis bizonyítékok azt sugallják, hogy több mint 10 000 évvel ezelőtt élt ott egy populáció.[19]
A populáció méretét 1986-ban 1000 és 5000 példány közöttire becsülték,[20] összehasonlításképpen egy 1992-es becslés 15 000 egyeddel számolt.[21] Mindkét becslés erősen függ a megtett feltételezésektől.[21] A kea széleskörűen elterjedt, nagyrészt megközelíthetetlen területeken; ez megakadályozza a pontos becslést.[22][23]
Kapcsolata az emberekkel [szerkesztés]
A kea hírhedt vizsgálási és manipulálási vágyáról, amely a madarat kártevővé avanzsálja az állandó lakosok körében, és látnivalóvá teszi a turisták számára. "A hegyek bohóca";[24] kivizsgálja a hátizsákokat, csizmákat vagy akár autókat, gyakran okozva bennük kárt, vagy repülve el kisebb tárgyakkal.
Az emberek gyakran találkoznak vad keákkal a Déli-sziget síparadicsomaiban. A keát vonzza az élelmiszer-maradékok felkutatásának lehetősége. A kíváncsiság vezeti rá őket, hogy megcsipegessék és elvigyék a nem őrzött ruhákat, vagy szétfeszítsék az autók gumi alkatrészeit - az emberi megfigyelők szórakoztatására és bosszúságára. Gyakran írják le őket "szemtelennek". Beszámoltak egy keáról, amelyik elemelte egy skót férfi útlevelét, míg ő meglátogatta Fiordland Nemzeti Parkot.[25]
Vannak, akik úgy vélik, hogy a kea etetése hátrányos hatással van a madarak egészségére; és hogy a még kalóriadúsabb étrend miatt időt takarítanak meg, így több szabadidejük marad az autók, házak, és egyéb emberi vagyontárgyak vandalizálására.[26] Az elképzelés az, hogy minél több időt töltenek a madarak táplálékszerzéssel, annál kevesebb idejük marad ellopni az ablaktörlőket. A másik elképzelés, miszerint az emberi élelmiszer ártalmas a madarak egészségére, azon a feltételezésen alapul, hogy a keát olyan élelmiszerekkel etetik, amelyek egészségtelenek az emberre nézve, és ily módon az egyedülálló mindenevő papagájokra is.
Meg kell jegyezni azonban, hogy a pótlólagos szabadidő, ami a táplálékszerzés idejének csökkenéséből ered, igen nehezen megállapítható. Természetesen nem vizsgálták, és nem bizonyították be. A különböző emberi élelmiszerek feltételezett tápértéke még emberek esetén sem bizonyított, és még kevésbé bizonyított a mindenevő papagáj esetében. A kea gyomortartalmának vagy az emberi etetések élettartam korrelált gyakoriságának hosszú távú vizsgálata, illetve más egészségügyi intézkedés lenne az első szükséges lépés annak érdekében, hogy a kiegészítő táplálékforrás állítólagos káros hatására vonatkozó állításokat lehessen tenni. Az egyes, általában a madarak etetésére használt élelmiszerekre vonatkozó feltételezések teljesen spekulatívak. Ha bármilyen kea mortalitás, az élelmiszer-hiányt mutatná ki; akkor a kea étrendjének kiegészítése emberi táplálékkal, még előnyösnek is bizonyulhat eme rendkívül veszélyeztetett faj túléléséhez. Az a tény, hogy síterepek kea populációja növekedni látszik, azt jelezheti, hogy ezek az intelligens madarak hisznek az emberi táplálék hasznosságában, a túlélésük érdekében. A madarak emberekkel szembeni természetesen bizakodó magatartása közrejátszó tényezőként merült fel, számos közelmúltbeli, népszerű turisztikai helyen történt eseménykor, amikor a keát szándékosan ölték meg.[27][28]
Élettartama [szerkesztés]
A halandóság magas a fiatal keák körében, kevesebb, mint 40%-uk éli túl az első évet.[29] Egy vad, serdülő kea medián élettartama a becslések szerint 5 év; amely becslést az Artúr-szoroshoz egymást követő évszakokban visszatérő keák arányára, és a környező területekre történő kivándorlás lehetővé tételére alapoztak. A helyi populáció mintegy 10%-a fogja várhatóan meghaladni a 20 éves életkort.[21] A legöregebb ismert, fogságban tartott kea 2008-ban 50 éves volt.[29]
Szaporodása [szerkesztés]
Legalább egy megfigyelő számolt be arról, hogy a kea poligám, egy hím több nőstényhez csatlakozik. Ugyanez a forrás azt is megjegyezi, hogy a nőstények többségben vannak.[30]
A keák szociálisak, és akár 13 madárból álló csoportokban is élhetnek.[31] Az elszigetelt példányok rosszul viselik a fogságot, de jól reagálnak a tükörképeikre.[32]
Egy vizsgálatban, a fészkelőhelyek előfordulási gyakorisága 1 per 4,4 km².[23] Költőhelyeik leggyakrabban dél bükk (Nothofagus) erdőkben, meredek hegyoldalakon található. A fészkelőhelyek 1600 méterrel a tengerszint feletti, vagy még magasabban helyezkednek, ezzel a kea egyike azon kevés papagájfajnak a világon, amely rendszeresen tölt időt a fahatár felett. A fészek helyek általában a talajon, nagy bükkfák kőhasadékaiban, vagy gyökerek közt ásott üregekben, odúkban található. Ezekben 1 és 6 méter közti hosszúságú alagút vezet el egy nagyobb kamrába, amely zuzmókkal, mohákkal, páfrányokkal és rothadó fával van berendezve. A kea az ivarérettséget legkorábban 3 éves korában éri el. A költési időszak júliusban kezdődik és januárig eltart.[33] Fészekalja 2-5 fehér tojásból áll, melyeken 21 napig kotlik. A fiatal keák 13-14 hét - más forrás szerint 94 nap - vagy ennél hosszabb idő után repülnek ki.[34]
Étrendje [szerkesztés]
A kea mindenevő, több mint negyven növényfajjal, bogár lárvával, más szárnyasokkal (beleértve a vészmadár fiókát) és emlősökkel (beleértve a juhot és nyulat) táplálkozik.[5][31] Azt is megfigyelték, hogy betöri a vészmadár fészkét, és elfogyasztja a fiókákat, miután meghallja őket a fészkükben.[35] A kea előnyére fordította az emberi szemetet és "ételajándékot".[36] Fogságban, a madár kedveli a vajat, diót, almát, sárgarépát, szőlőt, mangót, fügét, kenyeret, tejtermékeket, a darált húst és a tésztát is.
.jpg)
Volt egy hosszú ideje tartó vita arról, hogy a juh prédája-e a keának. Egy évtizeden belül, hogy a juhtenyésztők a magas országba költöztek, az 1860-as évek közepén szokatlan sebeket észleltek a juhok oldalán, vagy a karajnál. Habár néhányan azt feltételezték, hogy ennek oka egy új betegség volt; a gyanú árnyéka csakhamar a keára esett. James MacDonald, a Wanaka Station főpásztora szemtanúja volt annak, hogy egy kea 1868-ban megtámadott egy juhot; ehhez hasonló beszámolók széles körben elterjedtek voltak.[1] A tudományos közösség kiemelkedő tagjai elfogadták, hogy a kea birkára támad; és Alfred Wallace 1889-es darwinizmusról szóló könyvében (Darwinism) hivatkozott is erre, mint a viselkedésbeli változások jó példája. A támadások számottevő anekdotikus bizonyítékai ellenére,[1][37] mások továbbra sem voltak meggyőződve erről; különösen a későbbi években. Például 1962-ben, az állat specialista J.R. Jackson arra a következtetésre jutott, hogy bár a madár megtámadhat beteg vagy sérült juhot - különösen akkor, ha összetévesztette őket elhullott példányokkal - nem volt jelentős ragadozó.[38] Azonban 1993-ban videóra vették egy éjszakai támadását,[5] amely igazolja, hogy legalább néhány kea megtámad, és táplálkozik egészséges juhokból. A videó megerősítette azt, amit sok tudós már régóta gyanított, hogy a kea erőteljes, ívelt csőrét és karmait felhasználva felszakítja a gyapjúréteget, majd az állat hátának zsírjából táplálkozik. Bár a madár közvetlenül nem öli meg a juhot; vérmérgezés által, vagy a szenvedő állat menekülése során bekövetkező balesetből akár halál is származhat.
Voltak anekdotikus jelentések arról, hogy a kea megtámad nyulakat, kutyákat, sőt még lovakat is.[37]
Fenyegetettsége és védelme [szerkesztés]
A helyi tanácsokkal és a juhtenyésztőkkel együtt, az új-zélandi kormány fejpénzt fizetett a megölt keákért, mert a madár fosztogatta az állatállományt, főként a juhokat.[37][39] Úgy gondolták, hogy a vadászok csak a gazdaságokban és a tanács területein fogják megölni a keákat, ahol a jutalmat kapják; de néhányan a nemzeti parkokban és Westlandban is vadásztak rájuk, ahol hivatalosan is védett volt. A fejpénz 1970-es eltörléséig, az azt megelőző száz évben, több mint 150 000 példánnyal végeztek.[40] Az 1970-es években, a kea részleges védelmet kapott, miután egy összeírás 5000 madarat számlált. A kormány beleegyezett abba, hogy kivizsgál minden problémás madárról szóló jelentést, és a madarakat eltávolítják a földekről.[22] Teljes körű védelmet csak 1986-ban kapott, melyet a Wildlife Act 1953 nevű rendelkezés biztosított számára.
Egy tanulmány, amely a kea elterjedését vizsgálta a Nelson Lakes Nemzeti Parkban, a populáció jelentős csökkenését mutatta 1999 és 2009 között, aminek oka elsősorban a kea tojások és fiókák zsákmányolása.[41] A kea fészkek megfigyelése céljából video kamerákat állítottak fel Dél-Westlandben, amelyek megerősítették, hogy az erszényesek megölik a kea fiókákat.[42]
Az ólom mérgezés (többnyire építőanyagokból) is jelentős oka a keák korai halálozásának.[43][44] Az Aoraki/Mount Cook Nemzeti Parkban élő keákon végzett ólom toxicitási vizsgálat azt találta, hogy a megvizsgált 38 példány mindegyikében kimutatható a vér ólom szintje; amelyből 26 példány esetében ez veszélyesen magas.[44] Egy további, a Massey Egyetem által, 15 halott keán 1991 és 1997 között végzett, diagnosztikai patológiai vizsgálat megállapította, hogy kilenc madár esetében a vér ólom szintje okozhatta annak halálát.[45] A Victoria Egyetem által 2008-ban végzett kutatások megerősítették, hogy a kea természetes kíváncsisága, amely lehetővé tette, hogy a faj képes legyen alkalmazkodni az extrém környezethez, megnövelheti az ólom megemésztése által bekövetkező mérgezés valószínűségét - azaz minél inkább vizsgálódó a madár viselkedése, a vér-ólom szintje valószínűleg annál nagyobb.[46]
Az invazív kártevő emlősök - mint amilyen a hermelin és a közönséges rókakuzu - szabályozására használt toxinokat is összefüggésbe hozták a kea halálozásával. Például, hét keát találtak holtan, egy légi oposszum irtási műveletet követően Fox Glacierben, 2008 júliusában;[47] és további hetet 2011 augusztusában, az Ōkārito Erdőben végzett légi irtást követően.[48] A csapdákat szintén kockázatosnak tartják a keára nézve. 2011 szeptemberében rejtett kamerák felvették, ahogy keák csalis hermelin csapdákat törnek fel a Matukituki völgyben. A csapdák több mint 75%-a lecsapott.[49]
Annek ellenére, hogy a faj az Új-zélandi Fenyegetettség Osztályozási Rendszerben (New Zealand Threat Classification System) nemzetileg fenyegetettként (nationally endangered) van besorolva;[50] valamint, hogy az IUCN Vörös Listáján sebezhető státuszú és törvény által védett; a keát még mindig lövik ki szándékosan. Például az 1990-es években, egy Fox Glacier-i illetőségű lakos 33 keát ölt meg a gleccser parkolóban;[51] valamint 2008-ban két keát lőttek le és tűztek fel egy jelzőtáblára Arthur Passban.[27]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ^ a b c Benham, W. B. (1906). Notes on the Flesh-eating Propensity of the Kea (Nestor notabilis). Transactions of the Royal Society of New Zealand, 39, 71–89.
- ↑ Kea Conservation Trust Kea Conservation Status.
- ↑ Lindsey, T., Morris, R. (2000) Field Guide To New Zealand Wildlife. Auckland: Harper Collins. (ISBN 1-86950-300-7)
- ↑ 'Nestor notabilis'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2012.1. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2012. július 5.)
- ^ a b c Kea – Mountain Parrot, NHNZ. (1 hour documentary)
- ↑ Gould, J. (1856). On two new species of birds (Nestor notabilis and Spatula variegata) from the collection of Walter Mantell, Esq. Proceedings of the Zoological Society of London, 94–95.
- ↑ Simpson DP. Cassell's Latin Dictionary, 5, London: Cassell Ltd., 883. o (1979). ISBN 0-304-52257-0
- ↑ Ngā manu – birds, Te Ara - the Encyclopedia of New Zealand. Updated 1 March 2009. Retrieved 21 January 2010.
- ^ a b c Wright, T.F., Schirtzinger E. E., Matsumoto T., Eberhard J. R., Graves G. R., Sanchez J. J., Capelli S., Muller H., Scharpegge J., Chambers G. K. & Fleischer R. C. (2008.). „A Multilocus Molecular Phylogeny of the Parrots (Psittaciformes): Support for a Gondwanan Origin during the Cretaceous”. Mol Biol Evol 25 (10), 2141–2156. o. DOI:10.1093/molbev/msn160. PMID 18653733.
- ^ a b c Grant-Mackie, E.J., J.A. Grant-Mackie, W.M. Boon & G.K. Chambers (2003.). „Evolution of New Zealand Parrots”. NZ Science Teacher 103.
- ↑ Juniper, T., Parr, M. (1998) Parrots: A guide to parrots of the world. New Haven, CT: Yale University Press (ISBN 0-300-07453-0)
- ^ a b (2005. September) „The evolution of the spindlin gene in birds: sequence analysis of an intron of the spindlin W and Z gene reveals four major divisions of the Psittaciformes”. Mol. Phylogenet. Evol. 36 (3), 706–21. o. DOI:10.1016/j.ympev.2005.03.013. PMID 16099384.
- ↑ Schweizer, M., Seehausen O, Güntert M and Hertwig ST (2009.). „The evolutionary diversification of parrots supports a taxon pulse model with multiple trans-oceanic dispersal events and local radiations”. Molecular Phylogenetics and Evolution 54 (3), 984–94. o. DOI:10.1016/j.ympev.2009.08.021. PMID 19699808.
- ↑ New Zealand Birds | Collective Nouns for birds (the K’s). nzbirds.com, 2011 [last update]. (Hozzáférés: 2011. május 11.)
- ↑ CRC Handbook of Avian Body Masses by John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press (1992), ISBN 978-0-8493-4258-5.
- ^ a b Forshaw, Joseph M.. Parrots of the World; an Identification Guide, Illustrated by Frank Knight (művész), Princeton University Press (2006). ISBN 0-691-09251-6
- ↑ Bond, A. B.; Wilson, K. J. and Diamond, J. (1991). Sexual Dimorphism in the Kea Nestor notabilis, Emu 91(1), 12–19. DOI:10.1071/MU9910012.
- ↑ One of world's rarest birds flourishing after DOC work, press release by Chris Carter, Minister of Conservation, 20 January 2006. Retrieved 22 January 2010.
- ↑ R.N. Holdaway and T.H. Worthy (1993). First North Island fossil record of kea, and morphological and morphometric comparison of kea and kaka, Notornis, 40(2), 95–108
- ↑ Anderson, R. (1986) Keas for keeps. Forest and Bird, 17, 2–5
- ^ a b c Bond, A. and Diamond, J. (1992). Population Estimates of kea in Arthur’s Pass National Park, Notornis 39, 151–160.
- ^ a b Diamond, J., Bond, A. (1999) Kea. Bird of paradox. The evolution and behavior of a New Zealand Parrot. Berkeley; Los Angeles, CA: University of California Press. (ISBN 0-520-21339-4)
- ^ a b Elliott, G., Kemp, J. (1999) Conservation ecology of Kea (Nestor notabilis). Report. WWF New Zealand.
- ↑ Clever clown of the mountains. University of Vienna - Faculty of Life Sciences, Department of Cognitive Biology. (Hozzáférés: 2011. október 28.)
- ↑ Cheeky parrot steals tourist's passport, ABC News, 30 May 2009. Retrieved 22 January 2010.
- ↑ DOC's work with kea. Department of Conservation
- ^ a b „Arthurs Pass neighbours at odds”, The Press, 2008. február 2. (Hozzáférés ideje: 2011. október 8.)
- ↑ Dead kea dumped at Arthur's Pass were shot. Department of Conservation media release
- ^ a b Akers, Kate and Orr-Walker, Tamsin. Kea Factsheet, Kea Conservation Trust, April 2009. Retrieved 22 January 2010.
- ↑ Jackson, J. R. (1962). The life of the Kea. Canterbury Mountaineer 31, 120–123.
- ^ a b Clark, C.M.H. (1970) Observations on population, movements and food of the kea, Nestor notabilis, Notornis, 17, 105–114.
- ↑ Diamond, J & A. Bond (1989) Note on the lasting responsiveness of a kea Nestor notabilis toward its mirror image, Avicultural Magazine 95(2):92–94.
- ↑ Jackson, J. R. (1960). Keas at Arthur's Pass. Notornis 9, 39–58.
- ↑ Falla RA, Sibson RB & Turbot EG (1966) A Field guide to the birds of New Zealand. Collins, London (ISBN 0-00-212022-4)
- ↑ Christina Troup. Birds of open country – kea digging out a shearwater chick, Te Ara – the Encyclopedia of New Zealand, Ministry of Culture and Heritage. Updated 20 November 2009. Accessed 22 January 2010.
- ↑ Gajdon, G.K., Fijn, N., Huber, L. (2006) Limited spread of innovation in a wild parrot, the kea (Nestor notabilis). Animal Cognition, 9, 173–181. DOI:10.1007/s10071-006-0018-7
- ^ a b c Marriner, G. R. (1906) Notes on the Natural History of the Kea, with Special Reference to its Reputed Sheep-killing Propensities. Transactions of the Royal Society of New Zealand, 39, 271–305.
- ↑ Jackson, J.R. (1962). Do kea attack sheep? Notornis 10, 33–38.
- ↑ Marriner, G. R. (1907) Additional Notes on the Kea. Transactions of the Royal Society of New Zealand, 40, 534–537 and Plates XXXII-XXXIV.
- ↑ Temple, P. (1996) The Book of the Kea. Auckland: Hodder Moa Beckett. (ISBN 0-340-600039)
- ↑ Bloomberg, Simon. „Possums take toll on kea at Nelson Lakes”, The Nelson Mail, 2009. február 21. (Hozzáférés ideje: 2011. október 8.)
- ↑ „Nest cameras catch attacks on keas”, Fairfax New Zealand, NZPA, 2010. november 18. (Hozzáférés ideje: 2010. november 18.)
- ↑ Lead Poisoning. Kea Conservation Trust. (Hozzáférés: 2011. október 8.)
- ^ a b McLelland, J.M. et al: Kea (Nestor notabilis) Captive Management Plan and Husbandry Manual. Threatened Species Occasional Publication No. 9. Department of Conservation (New Zealand), 1996. április 1. (Hozzáférés: 2011. október 8.)
- ↑ Youl, Jennifer: Lead exposure in free-ranging Kea (Nestor Notabilis), Takahe (Porphyrio Hochstetteri) and Australasian Harriers (Circus Approximans) in New Zealand. Massey University, 2009. (Hozzáférés: 2011. október 8.)
- ↑ „Curiosity kills the kea, study shows”, The Dominion Post, 2009. április 22. (Hozzáférés ideje: 2011. október 8.)
- ↑ „DOC reviews 1080 use after endangered kea die”, The Dominion Post, 2008. július 30. (Hozzáférés ideje: 2011. október 8.)
- ↑ „Seven keas dead in wake of 1080 work”, Otago Daily Times, 2011. szeptember 12. (Hozzáférés ideje: 2011. október 8.)
- ↑ Ibbotson, Lucy. „Kea 'gangs' breaking into Doc predator control traps”, Otago Daily Times, 2011. szeptember 20. (Hozzáférés ideje: 2011. október 8.)
- ↑ New Zealand Threat Classification System lists 2005. Wellington: Department of Conservation (2007). ISBN 0-478-14128-9
- ↑ Human-kea conflict. Kea Conservation Trust website
Források [szerkesztés]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. október 9.)
- Jboyd.net szerinti rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2010. október 9.)
- Integrated Taxonomic Information System besorolása szerint a papagájfélék családjába tartozó nesztorpapagáj-formák Nestorinae alcsaládba sorolják. (Hozzáférés: 2010. október 9.)
- Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6
Fordítás [szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Kea című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
