Hunyadi László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja, olaj, vászon, 1866, Magyar Nemzeti Galéria
Hunyadi László
Hunyadi László domborműve Szegeden. Józsa Gábor alkotása

Hunyadi László (1431[1]Buda, 1457. március 16.) Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hunyadi László 1431-ben született,[1] Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet első gyermeke,[2] Mátyás király bátyja. Erdélyben nőtt fel, hiszen ott volt a Hunyadiak birtokainak nagy része. Tanítását egyik hívükre, Vitéz János váradi érsekre bízták, az akkoriban elterjedt humanista elvek szerint. Ezzel egyidejűleg László elsajátította a harcászati ismereteket, gyakran apja mellett volt a hadjáratokon. Ő maga is számos csatában kitűnt és fontos tisztségeket töltött be. 1453-tól pozsonyi gróf, majd horvát-szlavón bán és temesi ispán lett. Később több hadjáratot vezetett a Felvidékre. Ekkorra a Hunyadiak már az ország legbefolyásosabb vezetői közé tartoztak.

Hunyadi János fényes nándorfehérvári győzelme és halála után 1456-ban, az idősebbik fia, László került a Hunyadi család és párt élére, ezzel együtt nagy politikai erőt képviselt és a nép körében is közkedvelt volt. Hunyadi László jegyese Garai nádor lánya, Mária volt, és számos támogatóval rendelkezett elsősorban a köznemesség soraiból. Az uralkodó, V. László király biztosította Hunyadit, hogy mellettük áll, de ez nem tartott sokáig, mivel Hunyadi László nem akart lemondani jelentős hatalmáról és a birtokukban lévő várakról, amiket a király és az őt irányító főúri liga követelt. Közben a főurak, elsősorban az V. László királyt befolyásoló Cillei Ulrik és a Hunyadiak között egyre inkább elmélyedt az ellentét. Cillei szervezkedését Hunyadi László ellen leleplezték, később egy tisztázatlan vita során Hunyadi és hívei meggyilkolták Cillei Ulrikot. V. László király esküvel büntetlenséget ígért, és Lászlónak adta atyja minden tisztségét. Ezután azonban az uralkodó mégis megszegte esküjét, Budára rendelte Hunyadi Lászlót és öccsét, Mátyást, valamint néhány hívüket, és börtönbe vetette őket. Az események hatására a Hunyadi párt – Szilágyi Erzsébet és testvére Mihály vezetésével – polgárháborús helyzetet teremtett.

A királyi tanács minden törvényes formaságot mellőzve rövidesen kimondta, hogy Lászlót fővesztésre ítéli gyilkosságért és felségárulásért, és 1457. március 16-án Budán, a Szent György téren lefejezték.

Emléktáblája a Magyar Nemzeti Galéria falán. A táblához közeli helyen állt a vérpad. (Budapest, I. kerület Szent György tér 2.)

A legenda szerint a hóhér háromszor sújtott le rá, de Hunyadi még ezután is élt. Az akkori törvények szerint ilyen esetben a királynak kegyelmet kellett volna adnia, ezt azonban nem tette meg, és a bakó végül már nem hibázott. Ez is azt mutatja, hogy a kortársak és a későbbi korok is mennyire alávaló és igazságtalan tettnek tartották a magyar történelem e fájdalmas eseményét. Nem sokkal később, 1458-ban Mátyás király kihantoltatta, és ünnepélyesen Gyulafehérvárott, apjuk mellett helyezte örök nyugalomra fivérét.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sírja Gyulafehérvárott

Hunyadi László tragikus sorsa mindig is közismert volt és megrendülést váltott ki. Számos művész merített a történtéből. Legismertebb feldolgozása Erkel Ferenc Hunyadi László című operája 1844-ből, amely a magyar zenetörténet jelentős darabja.

A magyar festészetben is megörökítették Hunyadi László történetét, Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja és Madarász Viktor: Hunyadi László a ravatalon című híres munkái a Magyar Nemzeti Galériában találhatók. Emlékét őrzi továbbá Petőfi: A király esküje című balladája 1848-ból. Átvitt értelemben nemzetünk elnyomás elleni küzdelmének végzetes és egyben hősies jelképévé vált. Halálának 550. évfordulóján emléktáblát avatták a budai várban, kivégzésének helyszínén.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Lásd Kubinyi (2007: 83) és Bánhegyi (2008: 17).
  2. Szülei 1430 körül kötöttek házasságot, és első fiuk 1431 elején született, lásd Bánhegyi (2008: 17). Apja azonban 1431. októberétől 1433. őszéig bizonyíthatóan Milánóban tartózkodott Filippo Maria Visconti milánói herceg udvarában, lásd Banfi (1934: 272), így Hunyadi László nem születhetett 1433-ban.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kubinyi András: Hunyadi Mátyás, a személyiség és a király, AETAS 22, 83–100, 2007. URL: Lásd Külső hivatkozások
  • Bánhegyi Ferenc: A Hunyadiak dicsősége, Celldömölk, Apáczai Kiadó, 2008.
  • Banfi Florio: Hunyadi János itáliai tartózkodása, Erdélyi Múzeum 5, 262–272, 1934. URL: Lásd Külső hivatkozások

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hunyadi László témájú médiaállományokat.