Ugrás a tartalomhoz

Hipokinézis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gg. Any (vitalap | szerkesztései) 2020. október 19., 14:39-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Visszaállítottam a lap korábbi változatát 195.199.204.201 (vita) szerkesztéséről Linkoman szerkesztésére)

A hipokinézis a szívnek egy betegsége, amely a szívkamra egy részletének a mozgászavarát, nevezetesen a szív falának az enyhébb összehúzódási képességét jelenti. [1] Egy egy veleszületett betegség, mivel vagy örökölhető, vagy pedig a születéskor fennálló oxigénhiányos állapot okozza. A betegség maga túlmozgékonysággal kombinált képességzavarban nyilvánul meg. Férfiaknál nagyobb mértékben fordul elő.[2]

A hipokinézis és a következményként gyakran társuló túlsúly, vagy éppen már elhízottság és a különböző betegségek kialakulásának nagyobb gyakorisága közötti kapcsolat már több mint két évezred óta ismert.[3]

Jellemzői

„A betegekre jellemző a nehézkes, akadozó beszéd, a berögződött szokások, ebből következően pedig az, hogy a beteg egy adott dologra koncentrál folyamatosan, melyben képes teljesen elmerülni, a külvilág megszűnik számára. Emellett jellemző a csúnya írás is, mivel a betegség során diszlexia is fellép. A betegségnek meg vannak a hátrányai és az előnyei is, ha lehet ilyet mondani. Előbbiek közé tartozik a robbanékonyság, az esetleges agresszivitás, vagy a sértődékenység, míg utóbbiak közé a ragaszkodás, a jó alkalmazkodó készség, illetve a jó fantázia.[4]

Okai

A betegség közvetlen oka, hogy az agyban található bizonyos kémiai anyagokból kevesebb termelődik a kellőnél, vagy azok teljesen hiányoznak. A koszorúérszűkület vagy egy bekövetkezett szívinfarktus is okozhatja a hipokinézist.

A név eredete

A szó a hypokinesis görög szóból ered, jelentése: csökkent mértékű mozgás.

Források