Goldberg-variációk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Goldberg-variációk címlapja, a következő szöveggel:
„Clavier Übung
melyben van
egy
ARIA
különféle változatokkal
Clavicembalra
mely két manuállal bír.
Azoknak, kik szívlelik, kedvük
felvidítására készíttetett
Johann Sebastian Bach
által, ki Lengyel Királyi s Szász
Választófejedelmi Udvari
Compositeur, Capellmeister
s Director
Chori Musici Leipzigben.”

A Goldberg-variációk (magyarosan: Goldberg-változatok; (BWV 988)) Johann Sebastian Bach által írt variációk csembalóra vagy más billentyűs hangszerekre. Manapság zongorán hallhatjuk a legtöbbször.

A Goldberg-variációk Bach egyetlen variáció-formában komponált műve, amelyet Keyserlingk gróf és csemballistája, Goldberg számára írt 1741-42-ben. A mű átfogó, akadémikus alkotás, a barokk variáció-művészet mintapéldája. Minden egyes rész önálló karakterrel, egyedi hangulattal bír, amelyek összhangját a tudatosan építkező szerkezet és az erőteljes, kánon-alakzatokban rendszeresen visszatérő egyetlen közös basszustéma biztosítja.

A szokatlanul hosszú – 32 ütemes – főtéma harmónia-meghatározó vázhangjai mind a 30 variációban változatlanok maradnak, míg az ívmotívum variált formákban ismétlődik meg. A műben háromféle variációtípus váltakozik: a fokozódó virtuozitással komponált futamokból, arpeggiókból álló „figuratív variációkat”, a különböző formák és műfajok stílusában – triószonáta, tánc, siciliano, fúga, szólóconcerto, ária, francia nyitány, quodlibet – felhangzó „karaktervariációk” követik, majd az ária basszustémája fölött egyre nagyobb belépési távolságokkal (a primtől egészen a nonáig) megalkotott „kánonok” zárják. Bach a teljes sorozatot különleges variációkkal arányosan tagolja. A 10. Fughetta variáció az 1:2 arány, továbbá a mű felét lezáró 15. Andante mollvariáció és a második felét megnyitó 16. Francia nyitány az 1:1 arány kifejezője. A mű vége előtt a 28. 29. variációkban megjelenik a virtuóz variációk sorának kadenciaszerű kibővítése, majd a 30. Quodlibet variációban – a várt decima-kánon helyett – két népdal kánonja csendül fel az Aria-basszus fölött. Legvégül a variációk után újra eredeti formában felhangzik az Aria, a mű metamorfózisaként.

A Goldberg-variációkat megjelenése után csak egyszerű gyakorlatnak tekintették, értékét csak később ismerték fel. Manapság – A fúga művészete mellett – Bach művészete egyik csúcspontjának tartjuk.

A kompozícióról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű a hagyomány szerint 1741 környékén készült báró Hermann Karl von Keyserlingk (Szászország orosz nagykövete) részére. Idézzük Nikolaus Forkelt, Bach első életrajzíróját: ”A gróf gyakran betegeskedett és ilyenkor álmatlan éjszakái voltak. A házában lakó Goldbergnek ilyenkor a szomszéd szobában kellett töltenie az éjszakát, és az álmatlanságban szenvedőnek valamit muzsikálnia. A gróf egyszer említette Bachnak, hogy szeretne néhány zongoradarabot Goldberg számára, amelyeknek lágy és vidám hangulata kellemessé tehetné álmatlan éjeit.”

A mű sikerét jelzi, hogy „Később a gróf ezeket a saját változatainak nevezte; nem győzött betelni hallgatásukkal, és hosszú időn át csak ennyit mondott, mikor álmatlan éjszakák jöttek: Ugyan kedves Goldberg, játssz már el egyet a változataim közül.” Ezért Bach az akkori viszonyokhoz képest igen nagy jutalmat kapott a művéért. „Bach talán még egy művéért sem kapott ehhez hasonló gazdag díjat. A gróf egy 100 Lajos-arannyal telt arany serleggel ajándékozta meg. De lett volna bár ezerszer nagyobb az ajándék, akkor sem érhetett volna fel a mű értékével.”

Bach drezdai tartózkodása alatt ismerkedett meg Keyserlingkkel. Goldberget jól ismerhette Bach: kezdetben fia, Wilhelm Friedemann Bach tanította csembalózni, majd később maga Johann Sebastian. Forkel szerint Goldberg kitűnő billentyűs-játékos volt, de a zeneszerzéshez nem volt különösebben tehetsége.

A művet kiváltó okból következik, hogy viszonylag nyugalmas, harmóniát sugárzó művet írt Bach. A szerző úgy gondolta, hogy a gróf kívánságának leginkább egy variációs művel tehet eleget. Ez korábbi gondolataival teljesen ütközik, mivel az állandó, változatlan alap harmóniasor miatt nem tartotta elég mutatósnak a műfajt. „Bach úgy gondolta, e kívánságnak legalkalmasabban változatokkal tehet eleget, noha ezeket mindeddig, változatlan alapharmóniáik miatt hálátlan feladatnak tartotta. Miként azonban ez idő tájt már minden darabja remekmű volt, így keze alatt ezek a változatok is remekművekké váltak. E műfajra csak egyetlen példát szolgáltatott.” Viszont mindaz, amit Forkel a mester idegenkedéséről a variáció műfaját illetően feljegyzett, nem vonatkozhatott a variációs műfaj változatlan („ostinato”) basszus felett kibontott változatok típusára. A majdnem két évtizeddel korábban lejegyzett Ária díszítései alatt alig tűnik fel a lefelé lépő basszus ostinato motívuma, amelyre a harminc variáció építkezik.

Az ária, amin az egész mű alapszik, nem is biztos, hogy Bach szüleménye, mert ez a dallam felbukkan Anna Magdalena Bach kottásfüzetében is, ezért egyesek a szerző feleségének tulajdonítják az Áriát.

Forkel anekdotájának valóságtartalmát újabban a jeles Bach-kutató, Christoph Wolff erősen megkérdőjelezi, hiszen Goldberg a mű keletkezésekor alig 14 éves volt – nem biztos, hogy elég érett volt technikailag-szellemileg egy ilyen műhöz. Szerinte A Goldberg-variációk nem megrendelésre készült, hanem kezdettől fogva a Clavier-Übung koncepciójába illeszkedik (talán annak negyedik részeként készült).

Az 1741-es első kiadás (Nürnberg, Balthasar Schmid) ajánlásban híre-hamva sincs Goldbergnek vagy Keyserlingknek (lásd képaláírás). A mű egyébként Bach azon kevés művei közé tartozik, melyek még a szerző életében megjelentek nyomtatásban. Ebből az első kiadásból 14 példány fennmaradt, ebből egy darab kiállítva a párizsi Bibliothèque nationaleban van, amely szerzői korrektúrákat is tartalmaz.

A mű felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsőként az ária szólal meg, majd ezt követi a 30 variáció. A variációk általában nem követik a dallamvonalat; Bach valószínűleg a basszusra és az akkordokra fókuszált. Emiatt és a háromnegyedes ütemmutató miatt sokszor titulálják a művet chaconne-nak – a probléma csak az, hogy a chaconne-ok általában csak négy ütem hosszúak, míg Bach áriája kétszer nyolc ütem, ahol ráadásul nyolc ütemenként egy ismétlőjel helyezkedik el.

Hangminta - A variációk dallamváza.
Goldberg variációk
Nem tudod lejátszani a fájlt?

GoldbergVariationsBassLine.gif

Minden harmadik variáció egy kánon, amelyek a következőképpen követik egymást: az első egy unisono kánon, a második egy szekund-kánon (tehát a második szólam a témát egy szekunddal feljebb kezdi, mint az első szólam), a harmadik egy terc-kánon, és így tovább, míg a 27. variáció egy nóna-kánon.

A közbeeső variációk között találkozhatunk a szvitmuzsikából megidézett tánctételek tematikáját követő variációkkal (4., 7., 19., 26.), a prelúdiumok technikai gyakorlattípusát megörökítőekkel (5., 8., 14., 20., 23., 28., 29.), francia nyitánnyal (16.), és a meghitt családi összejövetelek tréfás énekrögtönzéseit megörökítő népdalfeldolgozással (30. sz. – ami a megtervezett felépítéssel ellentétben nem decima variáció).

Bár a megrendelő kifejezetten utalt arra, hogy a variációkat egyenként kívánja előadatni, Bach mégis nagy műgonddal szerkesztette meg a mű egészét: a 16. helyre kerülő nyitány félreérthetetlenül a második rész kezdetét jelzi, a variáló kedv végső tetőpontját a tréfás Quodlibet valósítja meg. Mindezek után még egyszer megszólal az ária variálgatás nélkül – lehetőség a végtelenített lejátszásra.

A variációk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A variációk G-dúrban íródtak, eltekintve a 15., 21. és 25. számúaktól. Több variáció is ún. kéttagú formát használ, amikor is az A szekciót követi a B. Az az előadón múlik, hogy melyik részt, ill. mindkét részt megismétli-e.

Az ária[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ária első része kottaformában

Az ária – ami tulajdonképpen egy sarabande, legalább is ritmikája alapján – arra szolgál, hogy bemutassa a variációk alapját. A „hagyományos” variációkkal – ahol a dallamot variálják – ellentétben Bach ebben a műben a basszust variálta. Ez az ária Anna Magdalena Bach Klavierbüchleinjából származik.

A dallamot gyakran díszítik trillák, mordentek és előkék. 3/4-ben íródott.

1. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenehallgatás Ez az élénk, 3/4-es egymanuálos variáció kontrasztban áll a lassú, elmélkedő hangulatú főtémával. Érdekessége, hogy az első hét ütemben a jobb kézben a hangsúly a második ütésre esik, ezzel egyfajta szinkópás jelleget adva a zenének. A 13. ütemben egy kézcsere történik (értsd: a bal kézbe kerül a magas regiszter, míg a jobba a mély; ilyenkor a játékos kezeinek kereszteznie kell egymást), majd utána 2 ütemen keresztül megint a „szinkópázgatás” következik. A B rész első két üteme ritmikailag az A első két ütemének tükrözése, de ezután már máshogy folytatódik.

Peter Williams Bach: A Goldberg-variációk c. műve szerint ez egy polonéz. A bal kéz ritmusának karaktere megtalálható még az E-dúr prelúdiumban (melyet a szerző szólóhegedűre írt), ill. a Wohltemperiertes Klavier első kötetének Asz-dúr prelúdiumában.

Schiff András esszéjében arról ír, hogy daktilus- és anapestus-ritmusok váltogatják egymást, amelyek az olasz concerto grossok hatását kelti.

2. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy egyszerű kánon, ahol minden szekciónak kétfajta végződése van, ami annyit tesz, hogy az ismétlésekkor mindig másikat kell játszani. 2/4-ben íródott, és rokonságot mutat a bachi triószonátákkal. Egy manuálra.

3. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadik variáció eleje

Ez az első rendes kánon, 12/8-ban, három szólamban egy manuálra. Egy unisono kánon (a második szólam is ugyanarról a hangról kezdődik, mint az első). A benne található harminckettedek egy gyors darab hatását keltik. A témát a felső kettő szólam mutatja be. A középső egy ütemmel később ugyanarról a hangról lép be. Közben a legmélyebb szólam az alaptémát írja körül.

4. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A negyedik variáció kezdő taktusai

Egy tánc (passepied – gyors menüettkeverék), ahol majdnem az összes ütem azonos mintára épül. Mindegyik szekció két végződéssel rendelkezik (primo és secundo). Egy manuál szükséges.

5. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ötödik variáció kezdete

Itt a viszonylag gyors futamot kíséri egy nagy ugrásokkal teletűzdelt másik sor. Ez az első keresztkezes, kétrészes variáció. A Peters által kiadott kotta szerint lehet egy, de két manuálon is játszani, Schiff szerint egy manuál bőven elegendő megfelelő technikai felkészültség mellett.

A mű toccata jellegű; Bach talán Domenico Scarlatti előtt tiszteleg.

A végtempóról a művészek véleménye megoszlik: vannak, akik nagyon gyorsan játsszák, míg mások inkább nyugodt tempót választanak.

6. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez egy szekund-kánon (a második szólam egy nagy szekunddal feljebb kezdődik, mint az első), 3/8-ban egy manuálra. A kétfajta végződések itt is megtalálhatóak.

Az altot a szoprán egy szekunddal feljebb, és egy ütemmel később imitálja. A basszus szólam önállóan állandó tizenhatodokban mozog.

7. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hetedik variáció eleje

Ezt eredetileg sicilianoként (lassú, nyugodt tánc) játszották, de amikor Bach eredeti kézirata felbukkant, akkor kiderült, hogy ez eredetileg al tempo di giga (ez egy mozgalmasabb tánc) jelzést kapott. A pontozott ritmus erősen hasonlít a második Francia szvitre. Egy, vagy két manuálra.

8. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy másik kétrészes variáció, 3/4-ben, két manuálra.

Újabb kétszólamú virtuóz szólam gyakori kézkeresztezésekkel; a sok díszítés miatt az ember pedig elgondolkodik, hogy tényleg két szólamban van-e a mű; mert a fül kb. kétszer ennyit érzékel. Egy manuálra íródott.

9. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Terc-kánon, 4/4-ben. A legmagasabb szólam lép be először, majd ütemenként a többi. Egyszerű, derűs lírai darab egy manuálra.

10. variáció (Fughetta)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fughetta első szekciója

Ez egy négyrészes fúga, alla breve, amely egy négyütemes, sűrűn díszített témára épül: egy rövid mordent a paránytrillán, amit egy felső mordent követ a következő pontozott nyolcadon, majd még egy felső mordent a téma negyedik ütemén. A téma elsőként basszusban jelenik meg (a basszus jelen esetben a kis G-ről kezdődik), majd D-ről a tenor folytatja, utána a szoprán következik a kétvonalas G-ről, majd az alt fejezi be az egészet A-ról. A B részben megváltozik a kulcs és a téma is. Egy manuál szükséges az előadásához.

11. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a variáció skálákból és arpeggiókból áll. Legtöbbször gyors tempóban játsszák. 12/16-os ütemmutatója elég ritka dolog. Két manuálra.

12. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenehallgatás (az első pár ütem) Kvart-kánon 3/4-ben, ahol a válasz invertálva van. A bal kéz az A rész első 7 ütemében bemutatja az ismételt negyedekből álló kíséretet. A B részben csak az első ütemekben figyelhető meg ez a kíséret, két D „személyében”, amit később egy C követ, majd kissé módosítva a 22. és 23. ütemben is megjelenik ez a motívum. A B rész ezen és a hangnem váltásán kívül a 19. és 20. ütemben előkéket is bevezet. Egy manuálra.

13. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A variáció első felének vége

Igen díszített sarabande (3/4-es lassú tánc) két manuálra. A két alsó szólam polifon harmóniákban fonódik össze, felettük különös szépségű, végtelen dallam bomlik ki.

14. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy briliáns és virtuóz variáció, trillákkal és egyéb gyors díszítésekkel. Két manuálra íródott, ami rögtön az első ütem Gg" ugrásában meg is mutatkozik. Ez a variáció is bővelkedik kézkeresztezésekben.

15. variáció (Andante)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez egy kvint-kánon 2/4-ben, ellentétes motívumokkal, invertált válasszal. Ez az első variáció, ami mollban van, fordulópontot adva ezzel a műnek. Egy manuálra íródott.

A diatonikus basszus témát kromatikus köztes hangok színesítik. Alt indít, a szoprán egy ütemmel később lép be.

16. variáció (Nyitány)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezt a művet Bach két tizenötös részre osztotta. Az osztást jól jelzi a nyitány jelzés is, ami a Maestoso (méltóságteljesen) instrukciót kapta. A nyitány elnevezést használhatjuk a nyitó- és záró-, igen erőteljes akkordok, a francia stílusú pontozott ritmusok miatt, illetve hogy a nyitányrész drasztikus ellentétben áll a kontrapunktikus Allegróval. A kontrasztot még tetézi, hogy a B szekció az eddigiekkel ellentétben drasztikusan más.

Egy manuálra íródott, 3/8-ban.

17. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antonio Vivaldi és Domenico Scarlatti stílusában íródott (legalábbis Williams szerint) – ezt igazolják a tört akkordok, illetve a szextlépések fokonként haladó szekvenciája. Két manuálra, 3/4-ben.

18. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szext-kánon egy manuálra, alla breve. Alt és szoprán a sorrend, az eltérés fél ütem.

19. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenehallgatás (az első pár ütem) Az első hét ütem bemutatja a basszus főtémáját, amire az egész variációsorozat épül. A szoprán – elválasztott hangsúlyaival – egy teljesen gyengéd érzetet ad az egész variációnak. Egy manuálra, 3/8-ban. Ennek a variációnak erős menüett-hatása van.

20. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első két ütem a variációból

Egy újabb virtuóz variáció, aminek a hangulata kontrasztban áll az előzővel. Tartalmaz igen gyors kézkeresztezéseket (amennyiben zongorán játsszuk, kétmanuálos csembaló esetén jobb helyzetben vagyunk), a két kéz szinte egymást helyettesíti: amíg a bal kéz nyolcadokból álló szekvenciát játszik, addig a jobb különböző magasságokban egy-egy tizenhatodot játszik be. Ez egészen a nyolcadik ütemig így megy, amikor is fordul a kocka.

Két manuálra íródott, 3/4-ban.

21. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szintén első ütemek

Szeptim-kánon egy manuálra 4/4-ben, amelyik a korál hagyományait idézi. Ez a második moll variáció. Az első moll variációval ellentétben ez nyugodt, Andante con moto.

22. variáció (Alla breve)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonlóan a második variációhoz, ez is teljesen kánonformájú, és itt is alakulnak ki tercpárhuzamok (lásd még var. 8., 11-14., 21-22. és utolsó). Egy manuálra.

23. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első négy ütem a variációból

Egy újabb élénk és virtuóz variáció, kétmanuálosok előnyben. A variáció 3/4-ben íródott. A dallamvonalat a bal kéz mutatja be, feltűnően magasan, az egyvonalas G magasságában, majd D-ről egészen A-ra lejut, ahol a dallamot átveszi a jobb kéz, ami egy ideig viszi, majd átadja a bal kéznek, és így tovább, egészen az A rész végéig. A B rész ennek a bonyolítása, a két kéz tercközelségben játszik egymáshoz képest.

24. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oktáv-kánon. Két válasz van: az egyik egy oktávval feljebb, a másik eggyel lejjebb íródott. Egy manuálra, 9/8-os ütemmutatóval.

25. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bach Adagio tempójelzést írt elő a 3/4 mellé. Ez is egy moll variáció, rendkívül hosszú (akár 5 perc) és sötét. Két manuál szükséges hozzá.

26. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak ellenére, hogy lent gyors arabeszkeket kell játszani, ez alapvetően egy sarabande. Ez megint kontrasztban áll az előző hangulatával, mert ebből a variációból sugárzik az öröm.

Szimultán 18/16-od és 3/4-ed az ütemmutató. Két manuálosok itt is előnyben.

27. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nóna-kánon 6/8-ban; két manuál ajánlott. Ez az egyetlen kánon, ahol nincs basszus, mivel csak kétszólamú.

28. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A variáció záró ütemei

Ennek a variációnak (két manuálra íródott, 3/4-ben) a mindkét kézben felbukkanó briliáns trilla a jelképe. Kezdetnek a jobb kéz ütemenként három hangot játszik, melodikus vonalat alkotva a trillázó balkéz felett, ezután mindkét kéz tizenhatodokat játszik, aminek eredménye az, hogy végül mindkét kéz nagy trillázásba fog, mintegy egymást tükrözve. A B részben megint ellentétes motívumokkal találkozhatunk, ami megint trillázásba vált, és ebből következik aztán a variáció konklúziója.

29. variáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy igen grandiózus variáció, „nehézkes” akkordokkal, melyeket később a szóló ereszkedő arpeggiói váltanak, ami egy kis „levegővételi helyet” ad a játékosnak az előző virtuóz részek után. Egy vagy két manuálra, 3/4-ben.

30. variáció (Quodlibet)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korál és akkori népi dallamok (Ich bin so lang nit bey dir g'west; Kraut und Rüben haben mich vertrieben) keveréke 4/4-ben. Bach valószínűleg amolyan viccnek írta eredetileg, egyik családi találkozójuk alkalmával. Sokan azt érezhetik, hogy ez a variáció megelőlegezi az ária visszatértét. Egy manuál kell hozzá.

A kézirat zárólapja

Aria da Capo/Repríz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez hangról hangra megegyezik a nyitóáriával, de az előadó általában sokkal vágyakozóbbra frazeálja. Ez a visszatérés szükséges: egyrészt ez ad szimmetriát a műnek, másrészt lehetőséget ad a végtelenített lejátszásra (amire a báró álmatlan éjszakáin lehet, hogy sokszor szükség volt).

Előadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Goldberg-variációk azon kevés Bach művek közé tartozik, amelyeknél Bach megnevezte a csembalót, mint az előadás hangszerét. Csembalón vagy orgonán való előadás esetén kétmanuálos hangszerre van szükség. Kisebb nehézségekkel egymanuáloson is elő lehet adni. A második manuál csak a 13., 14., 17., 20., 23., 26. és 28. variációhoz szükségesek, ezen kívül az 5.-hez és a 29.-hez opcionálisak.

Ezen kívül természetesen zongorán is előadható, de létezik belőle mindenféle átirat, például vonóstrióra.

A mű viszonylag hosszú: 40-től 80 percig terjedhet. Ez függ a tempótól, és attól, hogy a játékos mennyit ismétel.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

BWV 1087[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez egy tizennégy kánont tartalmazó sorozat, ami a Goldberg-variációk kiegészítése. 1974-ben találták meg, Strasbourgban (Franciaország). A talált kánonokban a 11. és a 13. a BWV 1077 és BWV 1076 rövidített változatai. Az utóbbinak a kezdő ütemei találhatóak meg a híres Bach-portrén [1].

Amit a bárányok hallgatnak…[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bárányok hallgatnak című horrorfilm egyik jelenetében dr. Hannibal Lecter teljes átéléssel egy Glenn Gould-felvételt hallgat, ahol az előadó az áriát játssza a Goldberg-variációkból. A Hannibal c. film kezdetekor felbukkanó stáblista alatt is ugyanez hallható.

BWV 1079[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű visszafele történő lejátszása esetén teljesen megegyezik az eredetivel. A „23 – Nichts ist so wie es scheint” című német filmben Karl Koch Bachot nevezi a világ első hackerének, szerinte matematikusként gondolkodott.

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Peter Williams: Bach: The Goldberg Variations (2001, Cambridge University Press, ISBN 0-521-00193-5)
  • Schiff András 2003-as firenzei esszéje (Megtalálható saját interjúskönyvében, Vince Kiadó)

Főbb kottakiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Átiratok és feldolgozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több előadó is átdolgozta a művet. Időnként csak a hangszerelésén változtattak, de van amikor a hangokat is megváltoztatták, vagy mindkettőt.

Felvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vol 112 Goldberg-Variationen BWV 988. HAENSSLER CD 92.112 [2 CD: 84.52] – DDD – zongora

Dátum nélkül:

  • Christiane Jaccottet – ZYX Classics CLS 4131
  • Rosalyn Tureck – (1) Polygram Records – #459599; és (2) Video Arts Int'l (VAI) – #1029

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap