Gladiátor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Két Murmillo gladiátor harca egy 3. századi mozaikon
Murmillo és thrák katona küzdelme, (mozaik) Régészeti Múzeum, Tripoli

A gladiátorok az ókori római arénákban egymás ellen változatos fegyverzettel küzdő harcosok voltak. A hagyomány szerint eredetileg a hódító hadjáratok során foglyul ejtett rabszolgák voltak. A gladiátor (latin: gladius = kard, gladiator = bajvívó) elnevezés arra utal, hogy a játékok széles körű elterjedése idején a harcosok többsége kardot, gladiust forgatott. Valójában történetük a múltban sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogy eleinte gondolták.[1]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gladiátorok története az etruszk korban kezdődött. Tevékenységük a halottak tiszteletével volt kapcsolatos, a küzdelmeket a halott sírján vívták, az emberáldozatokat helyettesítették ezáltal.[2]

A római Colosseum mellett félkörívben helyezkedtek el a gladiátor viadalokhoz szükséges épületek, háttérintézmények, kiképzőhelyek, műhelyek és a kiszolgáló személyzet laktanyái.

A feljegyzések szerint hivatalosan először I. e. 105-ben Publius Rutilius Rufus és Cnaeus Mallius Maximus consulok intézkedtek róla. A gladiátori küzdelmek a császári kor elején sem szerepeltek, mint nyilvános játékok az állandó ünnepek alkalmával. Csak Domitianus óta tartattak meg szabályszerűen minden év decemberében. Domitianus négy gladiátor iskolát is alapított ludus magnus, gallicus, dacius és matutinus néven.

Ezek a küzdelmek annyira népszerűvé váltak, hogy korlátozni kellett a viadalok számát. A politikusok egy hatalmas eszközt fedeztek fel bennük, a nép szórakoztatása már a cirkuszi viadalokban kimerült, ez az új típusú játék népszerűsítette őket a választások idején. Később a rabszolgákat hívták így, akik a római cirkuszban vetélkedtek egymással a harcias erkölcsök ébrentartására. A nézők puszta mulattatására élethalálharcot kellett folytatniuk. Rómában mint halotti ünnepség I. e. 264-ben lépett fel először a munera Gladiatoria, amikor a két Brutus apjának emlékét ünnepelte.

Ave, Caesar morituri te salutant!
– A bevonuló gladiátorok üdvözlése (Üdvözlégy Cézár, a halálba indulók köszöntenek!)

A gladiátorok, mint a nép szórakoztatói azonban csak a köztársaság utolsó éveiben kezdenek külön intézményt alkotni. Kr. e. 731-ben a város alapítása után külön amfiteátrumot építettek nekik nyitott arénával. A gladiátor közönséges hadifoglyok voltak, kiket a lanista kiképzett és a szükséges fogásokra oktatott. A lanistákon kivül, akik gladiátorokkal üzletszerűen kereskedtek, gazdag magánemberek is tartottak gladiátorokat. A császárok (kivált Domitianus) vívóiskolákat alapítottak, melyeknek mintájára vidéki városokban (Pompeji) épültek a gladiátoroknak kaszárnyák.

A lanistánál meghatározott étrendet kellett tartaniuk (sagina gladiatoria), s valamely fegyverben ügyességre szert tenniük. Ha az első fellépésnél beváltak, győzelmük igazolására nyakukra elefántcsont-táblácskát, tessera gladiatoriát[3] kaptak. Ha kiváló érdemeik voltak, a lanistától a nép kívánságára rudist (vívótőr alakú vessző)[4] kaptak, s fel voltak mentve a további küzdéstől, Rudiariusok lettek és fegyvereiket Héraklésznek szentelték. Néha szabad emberek is felléptek mint gladiátor nagy díjért (auctoramentum). A küzdést előre hirdetvén, a kitűzött napon díszöltönyben párosan vonultak az arénába. A lanista meghatározta a küzdő párokat, melyek először tompa fegyverekkel küzdöttek vagy gerelydobással mulattak, majd a tuba szavára megindult az élet-halálharc. A legyőzött, ha volt hozzá ereje, kegyelmet kérhetett a néptől (exorare populum), a felemelt kéz kegyelmet, a lefelé fordított hüvelyk a közönség részéről halált jelentett.

Recipe ferrum (Fogadd a vasat)


A gladiátorok közt is voltak bizonyos osztályok. Legalsó fokon állottak a gladiatores meridiani, kiket fegyvertelenül, ütleggel kergettek a fenevadak elé; a bustuarii (akik a sírhalmon) és cubicularii, akik ebéd felett mulattattak. Ezekkel szemben voltak a rendes gladiátorok, akik rendes fizetést kaptak és császári zsoldban állottak. A kiszolgáltakat polcra állították, Caligula pedig vadállatokat uszított rájuk.

Voltak bizonyos megállapított tipikus küzdő párok. Így a retiarius (hálóval, melyet ellenfelének fejére vetett) és a secutor (éles karddal, páncélosan). Ha a secutornak gallus fegyverzete volt, murmillo-nak hívták, aki ellen thaex-et léptettek fel sarló alakú görbe karddal. Teljes fegyverzettel samnites vagy hoplomachi volt a nevük. A essedarius-ok kétfogatú kocsin, az andabatoe-k bekötött szemmel lóháton küzdöttek. Végül voltak a kétkardosok (dimachaeri). A rudison kívül a gladiátorok kaptak palma gladiatoriát, Augustus óta pénzt is. De a fő vonzóerőt mégis a népszerűség képezte e gyászos mesterséghez, melyet a kereszténység sem volt képes megszüntetni s mely korán elterjedt Rómából a provinciákba.

Fő fészke Campania volt és a gladiátorok annyira elszaporodtak, hogy Spartacus alatt, sőt Néró idején is megremegtették a fővárost. Otho és Vitellius alatt a katonák begyakorlására a hadseregbe is berendelték; különben megvetés tárgyai és minden rossznak (kivált bérgyilkosságoknak) eszközei voltak.

Gladiátor mesterség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gladiátorok Septimus Severus ezüstdénárján
Gladiator in arena consilium capit (A gladiátor a cirkuszban dönti el, hogyan harcoljon.)
Lucius Annaeus Seneca
A halál végül ránk nevet. Csak annyit tehetünk, hogy visszanevetünk.
– Maximus a Gladiátor című filmben

A gladiátor mesterséget űzők különböző területekről kerültek a küzdőtérre:

  • Rabszolgák - hadifoglyok

Az első gladiátorok azok a hadifoglyok voltak, akiket a hódító háborúk során elfogtak. Nevük is - gall, trák, samnis, – innen származik. Ezeket a bajvívókat népükre jellemző harcmodorral és fegyverzetben léptették küzdőtérre egymás ellen.

  • Elítéltek

A súlyos bűnöket elkövetők tartoztak ide: templomgyalázók, gyújtogatók, katonaszökevények, gyilkosok, hazaárulók. A bíróság számukra a gladiátoriskolai kiképzést és az arénába való küzdelmet szabta ki büntetésül. Néró császár idejében a keresztényeket is a bűnösök közé sorolták, később a csalók és a kisstílű bűnözők is itt végezték, amikor a gladiátorok iránti kereslet megnövekedett.

  • Önkéntvállalkozók (auctoratus)

Néhány kalandvágyó vagy őrült római polgár belépett az arénába gladiátornak. Ezekkel tisztességesebben bántak a kiképzők. Sokszor így szereztek hírnevet a dicsőségre vágyó rómaiak.

    • Gladiátor nők

Az arénában küzdelmet vívó nők, amazonok különlegességnek számítottak a gladiátor versengésekben. Elsőként Néró császár uralkodása alatt láthatták őket az amfiteátrumok nézői. Domitianus császár nagyon kedvelte az ilyen amazonharcokat, gyakran fáklyafénynél történtek ezek a viadalok. Egymással, valamint törpékkel és vadállatokkal vívtak küzdelmet. Egyes gladiátorjátékoknál férfiak és nők együtt szerepeltek. A férfiak hiúságukban sértve érezték magukat, mert a női viadalokat nem tartották egyenértékűnek a férfiakéval. Az amazonok fegyverzete nagyméretű szögletes pajzsból állt, támadó karjukon és védekező lábukon páncélt viseltek. Kardjuk széles, rövid pengéjű volt. I. sz. 200 körül azonban Lucius Septimius Severus császár betiltotta szereplésüket.

A gladiátorok típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thraex
Equites
Scissor
Murmillo
Provocator
A gladiátorok típusai: Ellenfelei: Fegyverzet:
Murmillo Hoplomachus, Thraex Nagy téglalap pajzs, rövid kard, fél lábszárvédő, fél karvédő és rácsos sisak.
Hoplomachus Murmillo, Thraex Kis kerek pajzs, lándzsa, rövid kard, dupla lábvédő, fél karvédő, rácsos sisak.
Thraex Murmillo, Thraex Kis négyzetes pajzs, görbe kard, dupla lábvédő, fél karvédő és rácsos sisak.
Retiarius Dimacherus, Secutor, Scissor Háromágú szigony, tőr, háló.
Secutor Retiarius. Ugyanaz, mint a murmillóé, csupán csak két lyuk van a szemnek a sisakján.
Scissor Retiarius. Rövid kard, kézre szerelhető kétoldalas kampó, láncing, dupla kar és lábszárvédő, secutor féle sisak.
Dimacherus Retiarius Ugyanaz, mint a scissornak csak nincs sisakja és kampó helyett kardja van.
Provokator Provokator Ugyanaz, mint a murmillo csak mellvédő is van és más sisakot hord.
Equites Equites. Ló, lándzsa, kard, kis kör alakú pajzs, sisak.
Essedarius Essedarius Nagy tojás alakú pajzs, lándzsa, kard, tojás alakú sisak.
Veles Állatok 3,5 méteres lándzsa,tőr

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gladiátor vértezetének elemei

Kezdetben a hadsereg fegyverzetében küzdöttek,de később szokássá vált a legyőzött népek fegyverzetébe öltöztetni a gladiátorokat.

  • Kardok fajtái
    • Rudis, rudius
    • Sica

Cornelius Sulla, a dictator tette népszerűvé Rómában a thrák gladiátorokat, így került az arénákba e balkáni nép jellegzetes vágókardja, a sica. Pengéje tompaszögben előre megtört, általában csak ezt a belső oldalát élezték. Alakjánál fogva "orrsúlyos" volt, készítői nagy és nehéz markolatgombbal látták el, hogy az kard egyensúlyi viszonyai jobbak legyenek. Szúrásra nagyrészt alkalmatlan volt, de ezt pótolta komoly vágóereje, valamint az, hogy előre ívelt pengéjével beférkőzhetett az ellenfél pajzsa mögé.

    • Falcata vagy khopis

Aszimmetrikus levél alakú, szintén belső ívére élezett vágókard, eredetileg a makedón és illyr népek nemzeti fegyvere volt. A vágóél oldalán gyakran egy kézvédő lemezt vagy láncot helyeztek el, markolata készülhetett csontból vagy bőrrel borított fémből. Az arénákan ritkábban szerepelt, ekkor főként thrák fegyverzetű gladiátorok forgatták.

    • Acinaces

Parthus eredetű, ívelt pengéjű, egyélű lovassági szablya, szúrásra és vágásra egyaránt alkalmas volt. Alakja sokféle lehetett, a karcsú, kígyózó formáktól egészen a széles, a török népek handzsárjára emlékeztető pengékig. A gladiátorok közül csak a dimacherisek forgatták (ők természetesen kettőt), de soha nem terjedt el igazán.

    • Gladius graecus

A második pun háború után terjedt el a Birodalomban ez a hispán mintájú, rövid, kétélű kard. Széles, egyenes pengéjére masszív hosszanti gerincet kovácsoltak, leginkább szúrásra és hárításra volt alkalmas, vágásra kevésbé használták. A római közkatonák a jobb oldalukon, vállszíjon viselték, mivel a kard rövidsége lehetővé tette, hogy azonos oldali kézzel is könnyen előránthassák. A gladiátor (kardforgató) elnevezés arra utal, hogy a játékok széles körű elterjedése idején a harcosok többsége gladiust viselt. Később, a fegyvernemek differenciálódása után főként a nagy pajzzsal küzdő gladiátorok (secutor, myrmillo, hoplomachus) fegyvere lett, de két gladiust forgatott a dimacheris is. Érdemes megjegyezni, hogy a gladiátoriskolában gyakorlásra használt fakard, a rudis vagy rudius szintén a gladius mintájára készült.

    • Spatha

Hosszú, egyenes, egy-, vagy kétélű kard, a gladius előtt ez volt a római hadsereg közelharcra rendszeresített fegyvere. Később már csak egyes segédcsapatok használták, illetve a Birodalom története során végig ez volt a lovasság kardja. Az amphitheatrumokban is a lovas gladiátorok, az equitesek használták.

    • Pugio

Rövid, széles pengéjű tőr, főként szúrásra alkalmas. A legionáriusok tartalékfegyverként viselték, az arénában főként kivégzésre használták a szálfegyveres gladiátorok (retiarius, laquearius). Ritkán elsődleges támadófegyver is lehetett, ekkor mindkét harcos ökölpajzzsal (pugnum) és tőrrel volt felfegyverezve.

  • Szálfegyverek
    • Hasta

1,8-3 méter hosszú, általában kőris- vagy bükkfa nyélre erősített fémhegyből álló szúrólándzsa, a nyél másik végére esetenként egy kisebb fémtüskét vagy gömb alakú ellensúlyt szereltek, ettől a lándzsaforgató küzdőstílusa változatosabbá és hatékonyabbá vált. A római hadsereg a korai időszakban elsődleges támadófegyverként használta a hasta-t, a mariusi hadseregreform után azonban a nehéz hajítódárda, a pilum teljesen kiszorította, végül már csak az arénákban forgatták a veles és a laquearius fegyvernemű gladiátorok.

    • Tridens

Talán a legismertebb gladiátorfegyver, a hálóvető retiarius által használt háromágú szigony. Vastag fanyelére villa formájú, vasból készült fej, a másik végén ellensúly került, így egy nehezebb szigony 3–4 kg-ot is nyomhatott. Használata azért sem volt könnyű, mert a retiarius a dobóháló miatt csak egy kézzel tarthatta a súlyos fegyvert. A háló esetleges elvesztése után már mindkét kezével a tridens-t fogta, a hármas heggyel kicsavarhatta a kardot ellenfele kezéből vagy kifordíthatta vele annak pajzsát. Reguláris hadseregben soha nem rendszeresítették, nem is volt alkalmas nagy tömegben való használatra.

    • Pilum

Az fentebb említett nehéz, katonai hajítódárda, 1,5 méter hosszú fanyelén közel 1 méteres, nyársszerű fémheggyel. A két rész találkozásánál általában egy fa csapot helyeztek el, amely a becsapódás pillanatában eltört, így az ellenfél nem tudta visszadobni a dárdát a légiósokra. Igen ritkán az arénákban is bemutatták, hogyan pusztítja a távoli csatatereken a pilum[5] a Római Birodalom ellenségeit.

    • Venabulum

Könnyű vadászgerely, 1-1,5 méteres nyelén kis vasheggyel. Elterjedt volt a vadállatok ellen harcoló venatorok között, és esetenként a több ellenféllel egyszerre küzdő harci kocsis gladiátor, az essedarius is ilyenekkel volt felszerelve.

Gladiátor iskolák (ludus)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kiképzésük

Az első hónapokban az újoncnak kevés szabadideje maradt, nem is hagyhatta el az iskolát. Kemény módszerekkel oktatták vasfegyelemre, testét pedig célirányos táplálkozással és kimerítő edzésekkel hozták formába. A hadifoglyokra és elítéltekre ezután is szigorúan felügyeltek. Az önkéntesek és felszabadított rabszolgák nagyobb szabadságot élveztek, hétvégenként elhagyhatták a ludust. Az iskolához tartozott egy kis aréna, itt tartották az edzéseket. Az edzéseket általában a veterán gladiátorok vezették. Az újoncok először egy vastag cölöpnél (palus) gyakoroltak,később fából készült fegyverekkel csaptak össze egymással. Több hónapig, néha fél évig is eltartott, mire egy újoncnak (tiro) megengedték,hogy fellépjen az arénában. Minden gladiátor egyforma alapkiképzést kapott, ezután figyelembe véve a gladiátor egyéni adottságait, kiválasztották a neki megfelelő fegyvernemet (Armatura).

  • Ellátás
  • Gladiátorok jogai

Híres gladiátorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Falfirka Pompeji-ből, a helyi gladiátor hírességek nevével
quod in omni vita facimus in aeternum resonat (Amit életünkben teszünk, az az örökkévalóságban visszhangzik)
– -Maximus

A gladiátor játék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A küzdelmek helyszínei
    • A római Colosseum
    • Más amphiteátrumok

Sok más városban is voltak amphiteátrumok, csak nem olyan híresek, mint a római Colosseum (ilyen például az aquincumi amphiteátrum).

    • Más helyszínek

A távolabbi provinciákban, ahol még nem voltak amphiteátrumok, színházak, cirkuszok voltak a gladiátorviadalok helyszínei.

  • A hírverés
  • A játékok megnyitása
  • A küzdelem szabályai

A küzdelemnek lényegében csak egy fontosabb szabálya volt, nem szabadott hasba szúrni a ellenfelet, mert az ókorban nem tudták még gyógyítani a belső szerveket

    • Speciális küzdelmek
      • Naumachia - Vízicsaták. A legköltségesebb szórakozásfajta volt a Colosseumban. Az alsó szintek úgy voltak kialakítva, hogy az egész belső teret vízzel fel lehetett tölteni. A hajózható magasság 1,5 m volt, ehhez 18 millió liter vizet kellett 7 óra alatt betölteni az arénába. Történelmi csatákat jelenítettek meg hajókkal, csónakokkal. Máskor pedig misztikus világot varázsoltak a porondra, bonyolult gépezetek segítségével.
      • Állatviadalok

Általában Afrikából, Ázsiából szerzett állatokkal eresztettek össze külön erre a célra kiképzett gladiátorokat. Később ezek a harcok öldökléssé fajultak.

  • A győztes jutalma

A győztes jutalma egy babérkoszorú és egy pálmaág volt. Az ügyes gladiátoroknak, akik már 20x-30x nyertek általában szabadság volt a jutalmuk, megkapták az állampolgárságot. Voltak, akik nem tudtak harc nélkül élni, ők vagy beálltak a hadseregbe, vagy visszamentek az arénába harcolni.

  • A vesztes

A vesztes életéről a császár döntött, a lefele fordított hüvelykujj a halált jelentette, a fölfelé fordított az életben maradást. A halálos ítéletet vagy úgy hajtották végre, hogy hátulról szúrta a nyertes szíven, vagy elölről szúrt a nyakába. A vesztes a halált mindig bátran, zokszó nélkül tűrte.

A római Colosseum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Colosseumot, melynek eredeti neve Amphitheatrum Flavium volt, I.sz. 80-ban Titus császár nyitotta meg a gladiátorjátékok számára. A császár az ünnepségre 9000 vadállatot ajánlott föl.

Harc vadállatokkal

Tacitus leírása Fidenae város amfiteátrumáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marcus Licinius és Lucius Calpurnius consulsága alatt roppant háborúk veszteségével ért fel egy előre nem látott szerencsétlenség: kezdete egybeesett a végével. Fidenaeben ugyanis amphitheatrum építésébe fogtak, és egy Atilius nevű felszabadított rabszolga, aki gladiatori látványosságokat akart rendezni, nem vetette meg szilárdan az alapokat, a tartógerendákat sem elég erős kapcsokkal kötötte össze, mivel nem azért vállalta a dolgot, mert bővében volt a pénznek, nem is kisvárosi becsvágyból, hanem a piszkos nyereségért. Odaözönlöttek az ilyesmire kíváncsiak, kik Tiberius uralkodása alatt elestek a szórakozásoktól, férfiak és nők, mindenféle korúak, méghozzá annál többen, mivel a hely közel volt. Így még súlyosabb volt a pusztulás; az épület zsúfolásig megtelt, aztán rogyott össze, úgy, hogy befelé is omlott, kifelé is dőlt, s a roppant tömeg embert, akik a látványosságot figyelték vagy a cirkusz körül ácsorogtak, magával sodorta és eltemette. Még azok, kiket a beomlás mindjárt halálra sújtott, sorsukhoz képest legalább a kínlódást elkerülték; a szánalomra méltóbbakból az élet nem mindjárt szállt ki, csak testük valamely része szakadt le; ezek nappal tekintetükkel, éjszaka jajveszékelve és sóhajtozva keresték feleségüket vagy gyermekeiket. Már mások is odasereglettek a hírre: ez testvérét, az rokonát, amaz szüleit siratta; akinek más okból volt távol barátja vagy ismerőse, éppen úgy reszketett, s amíg meg nem tudták, kiket ért ez a szerencsétlenség, a bizonytalanság miatt még többekre kiterjedt a félelem. Amint elkezdődött a romok eltakarítása, odacsődültek, hogy öleljék, csókolják a halottakat, és gyakran vitára került a sor, ha zúzódottabb volt az arc, de a hasonló termet vagy életkor megtévesztette a keresőket. Ötvenezer embert nyomorított meg vagy nyomott agyon ez a szerencsétlenség, s a jövőre nézve senatusi határozattal úgy intézkedtek, hogy akinek égyszázezer sestertiusnál kisebb vagyona van, ne rendezhessen gladiatori játékot, és csak megvizsgált szilárdságú talajra lehessen amphitheatrumot építeni. Atiliust száműzték.
Publius Cornelius Tacitus [6]

Gladiátorok ma, hagyományőrzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első újkori gladiátoriskolát, a Familia Gladiatoria Pannonicát 1986-ban alapította Weixelbaum János. Azóta szerte Európában elterjedtek a gladiátorok harcművészetét kutató hagyományőrző csapatok. Adott évszázadok hagyományőrzői találkoznak évről évre Trier, Nîmes, Carnuntum, Villa Borg, Aquincum, Gorsium fesztiváljain, ahol a harc mellett az ókor mindennapjai is megelevenednek.

Gladiátorok a mozivásznon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gladiatores
  2. A halottak sírjain folytatott küzdelem résztvevőit bustuarii-nak hívták.
  3. Tessera gladiatoria de Ilipula. (Hozzáférés: 2009. szeptember 1.)
  4. Rudis wooden training sword. (Hozzáférés: 2009. szeptember 1.)
  5. Pilum. (Hozzáférés: 2009. szeptember 1.)
  6. Tacitus összes művei

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció. A római játékok. Európa Könyvkiadó, 1978. ISBN 963-07-1055-2
  • Mike Corbisheley, Az Ókori Róma Történelme, Holnap kiadó, Budapest 1992.
  • Wolfgang Tarnowszki, Gladiátorok, Tessloff és Babilon Kiadó, Budapest 1991, fordította: Szitnyainé Gottlieb Éva, Gerd Werner, ISBN 963-7937-00-5 [!ISBN 963-7937-02-1]
  • Ferenczy Endre, Maróti Egon, Hahn István, Róma története, Budapest, 1998.
  • Bodó Krisztián, Gladiátorok, 2004.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gladiátor témájú médiaállományokat.