Georgi Dimitrov
| Georgi Dimitrov | |
 |
|
| Bulgária 33. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1946. november 23. – 1949. július 2. |
|
| Előd | Kimon Georgiev |
| Utód | Vaszil Kolarov |
|
|
|
| Született | Kovacsevci,  Bulgária1882. június 18. |
| Elhunyt | Moszkva,  Szovjetunió1949. július 2. (67 évesen) |
| Párt | Bolgár Kommunista Párt |
|
|
|
| Házastárs | Ljuba Ivošević, Roza Julijevna |
| Foglalkozás | nyomdász |
| Vallás | ateista |
Georgi Dimitrov Mihajlov (Гео̀рги Димитро̀в Миха̀йлов) (1882. június 18. – 1949. július 2.) a bolgár, valamint a nemzetközi kommunizmus egyik meghatározó alakja.
Tartalomjegyzék |
Életpályája [szerkesztés]
1902-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1919-től, a megalakulásától a Bolgár Kommunista Párt vezetője. 1923-ban emigrált. 1933-ban a Reichstag felgyújtásával vádolták, és a lipcsei per néven elhíresült tárgyaláson végül felmentették. A Gestapo igen előzékenyen bánt vele, mivel egyezséget kötöttek a GPU-val szabadon bocsátásáról. Olvashatta a neki küldött leveleket és a nemzetközi újságokat, anyja és nővére pedig látogathatta őt a börtönben. Az őt meginterjúvoló amerikai újságírónak is csupán erkölcsi szenvedéseiről panaszkodhatott. Két társával együtt 1934. február 13-án elvesztette bolgár állampolgárságát, és 15-én megkapták helyette a szovjetet, majd 27-én repülőgéppel szállították őket Königsbergbe, onnan pedig Moszkvába.[1]
Miután megérkezett a Szovjetunióba, a Kommunista Internacionálé elnöke lett 1935 és 1943 között, és ilyen minőségében hűen végrehajtotta Sztálin minden utasítását. A szervezet 1935-ös VII. kongresszusán ő hirdette meg az új sztálini antifasiszta egységfrontot, majd a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után gondoskodott a fasizmusellenes agitáció beszüntetéséről.[2] 1939. szeptember 7-én utasítást kapott Sztálintól, hogy dolgozza ki a Komintern téziseit, amelyet a Végrehajtó Bizottság A háború és a kommunisták feladatai címen néhány nap múlva kiadott. Ebben a szociálfasizmus teóriája érvényesült, vagyis a kommunisták fő ellenségeként a „megalkuvó” szociáldemokratákat jelölték meg. A határozat értelmében az elkövetkező időszakban tilos volt nemzetiszocializmusról rosszat írni, és utasításba adták, hogy az antifasiszta értelmiséget járassák le.[3]
1945-ig Moszkvában élt, majd Bulgária első számú vezetője lett, 1946-tól miniszterelnök, 1948-tól pedig a kommunista párt főtitkára. Kormánya listáját minden esetben benyújtotta a szovjet vezetésnek jóváhagyásra. Egyetlen önálló akciója a Titóval a Balkán egyesítésére vonatkozó terve volt, ám ez Sztálin erős ellenzésébe ütközött, aki durva szavakkal rendreutasította Dimitrovot. Tisztázatlan körülmények között halt meg, Moszkva közelében,[2] miközben gyógykezelésen volt a Szovjetunióban. Ugyanaz az orvos kezelte őt, mint Andrej Zsdanovot, aki szintén kezelése idején lelte halálát.[4]
Emlékezete [szerkesztés]
Szófiában a Lenin-mauzóleumhoz hasonló síremlékben helyezték el. A rendszerváltás után eltemették Dimitrovot és a mauzóleumot lebontották.
Források [szerkesztés]
Irodalom [szerkesztés]
- Hahner Péter: 100 történelmi tévhit avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod, Animus Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 9789639884953
- Simon Sebag Montefiore: Sztálin – A Vörös Cár udvara, Alexandra Kiadó, 2009, ISBN 9789633706916
- Világtörténelmi enciklopédia : Reader’s Digest válogatás. Főszerk. Csaba Emese. Budapest: Reader’s Digest. 2000. 153. o. ISBN 963-8475-46-3
További információk [szerkesztés]
A Wikimédia Commons tartalmaz Georgi Dimitrov témájú médiaállományokat.
