Felező számnév
A felező számnév sok nyelvben olyan számnév, amelynek jelentése a benne szereplő sorszámnév értéke, mínusz fél.
A magyar nyelvben már jórészt kihalt, emlékét másfél szavunk őrzi, ami talán a másodfél alakból rövidült (de erre nincs bizonyíték). A számsorozatban az "egy és fél" jelentésű "másfél" alakja szerint kivétel: "harmadfél" jelentése "két és fél", "negyedfélé" "három és fél", és így tovább.
Létezett olyan elmélet, hogy a magyar nyelvben német hatásra alakult ki, ezt azonban ma már cáfolják. Orosz, finn és magyar példái még magyarázhatóak lennének a német nyelv földrajzi közelségével e nyelvek fejlődése során, Szabó T. Attila azonban arra mutatott rá, hogy a felező számnevek jóval keletebbre élő, a némettel szoros kapcsolatba nem került finnugor nyelvekben is kimutathatók.
Szabó T. Attila szerint a felező számnevek több nyelvben egymástól függetlenül alakulhattak ki a számnevek fejlődésének korai fokán, talán a két kézzel mutatott számokból (abban az esetben, amikor két kéz helyett csak egy kezet mutattak).
Magyar írott nyelvemlék a legkorábban 1478-ban említ felező számnevet, ekkor személynévként (Albertum Masfeel), a 16. század elejéről azonban már számos számnévi említés ismert. A régi magyar nyelvben a kilencedfélen aluli felező számnevek gyakoriak, az ezen felüliek ritkák.
Földi János nyelvtana 1790-ben a számlálószókról szóló fejezetben "fél köznév" néven említi őket. Későbbi nyelvtanában Verseghy Ferenc az "osztószámok" között említi őket.