FD–25 Defender

	FD–25 Defender
	Az első, együléses prototípus repülés közben
Funkció	könnyű földi támogató repülőgép
Gyártó	Fletcher Aviation, Toyo
Tervező	John Thorp
Gyártási darabszám	12
Ár	25 000 USD
Fő üzemeltetők	Kambodzsai Királyi Légierő, Vietnami Légierő
Első felszállás	1951. április 14.
	A Wikimédia Commons tartalmaz FD–25 Defender témájú médiaállományokat.

Az FD–25 Defender az amerikai Fletcher Aviation repülőgépgyár könnyű földi támogató repülőgépe, melyet az 1950-es évek elején fejlesztettek ki. Az Egyesült Államokban sorozatban nem gyártották, csak a japán Toyo repülőgépgyár épített belőle egy kisebb sorozatot.

Története

A gépet a Fletcher testvérek, Maurice és Wendell Fletcher a koreai háborúban a hagyományos, lázadó csapatok és gerilla-hadviselést folytató erők ellen bevethető, földi támogató célra alkalmas repülőgépek iránti igény kielégítésére szánták. Az Egyesült Államok légierejében a koreai háború kitörésekor csak második világháborús típusok álltak rendelkezésre erre a célra. Fletcherék John Willard Thorp repülőgép-tervezőt kérték fel egy könnyű, egyszerűen és olcsón gyártható földi támogató repülőgép megtervezésére. A Fletcher testvérek 1950 novemberében döntöttek a gép megtervezéséről. Thorp az 1946-ban elkészült korábbi gépe, a T–11 Sky Cootert vette alapul a fejlesztésénél. A FD–25 törzse és a vezérsíkok a T–11-től származik, míg – tekintettel a fegyverzet beépítése jelentette terhelésekre – a géphez teljesen új szárnyat tervezett.

A Fletcher Aviation összesen három prototípust készített el. Az első, együléses prototípus öt és fél hónap alatt készült el. Jellegzetessége volt, hogy a gép építéséhez alumínium helyett nagyrészt magnéziumot használtak. Emögött az a megfontolás állt, hogy a hidegháborús körülmények között azt feltételezték, hogy egy nemzetközi konfliktus esetén az alumínium beszerezhetősége nehezebb lesz. Az N90802 lajstromjelet kapott gép 1951. április 14-én hajtotta végre az első felszállását a tervezőjével, John Thorppal a fedélzetén. Az első gépre fegyverzetet még nem szereltek.

A második, kétüléses, FD–25A jelű prototípus 1952-ben készült el, ez N90609 lajstromjellel repült. A gépen az ülések egymás mellett helyezkedtek el, a sárkányszerkezet magnéziumból és alumíniumból készült. Fegyverzete szintén nem volt. Az FD–25A az első felszállásán 1952-ben lezuhant, a berepülőpilóta és a gépen tartózkodó fedélzeti mérnök is életét vesztette.

A harmadik, együléses kivitelű prototípusnál mellőzték a magnéziumot, a gép teljes egészben alumínium-ötvözetből készült. Az FD–2B5 jelzésű, N91316 lajstromjelű gép 1953-ban repült először. A gépet fegyverzettel is ellátták. A szárnyak alatti tartókra géppuskákat, légibombákat és földi célok elleni nem irányított rakétákat lehetett rögzíteni. A géppel lövészeti bemutatót is tartottak amerikai katonai vezetők számára a Mojave sivatagban, ahol a teljesítménye és a tulajdonságait pozitívan értékelték. A gyártó egy 200-as gyártási sorozat esetén gépenként 25 ezer dolláros árat ajánlott.

A gép ugyan elismerést váltott ki egyes katonai vezetők részéről, de a US Army az akkori előírások szerint ilyen típust nem üzemeltethetett, míg a légierő egyáltalán nem érdeklődött a típus iránt. A következő években is több bemutató repülést tartottak a prototípussal, de a Fletcher Aviationak nem sikerült kormányzati megrendelést kapni a gépre. Ezért Fletcherék 1956. május 11-én beszüntették a gép fejlesztési programját, az erőforrásaikat inkább az FU–24 mezőgazdasági repülőgép fejlesztésére fordították. A harmadik, FD–25B jelű prototípus addig összesen 340 órát repült.

Még 1953-ban a gép gyártási jogát eladták a japán Toyo repülőgépgyárnak. Az első japán gyártású gép 1953-ban repült először. A Toyo csak egy kis sorozatot, 12 darab gépet épített. Ebből nyolc darabot a Kambodzsai Légierőnek, négy darabot a Dél-vietnami Légierőnek adtak el, kétüléses FD–25A és együléses FD–25B együléses változatokat egyaránt. Ezek a gépek az 1960-as évekig üzemelhettek.

Fennmaradt példánya

A gép fejlesztésének 1956-os beszüntetése után a harmadik, FD–25B jelű együléses prototípust a gép egyik berepülő pilótája, Jim Beaver vásárolta meg. A géppel az 1960-as évek közepéig rendszeresen repültek. Később a kaliforniai Fullerton repülőtéren, majd a San Diegó-i repülőtéren tárolták. 2006-ban teljesen felújították, napjainkban is üzemképes állapotban van. A fekete festésű gép az eredeti, N91316-os lajstromjelet viseli.

Műszaki jellemzői

Teljesen fémépítésű, alsószárnyas elrendezésű, egymotoros repülőgép. A sárkányszerkezete alumínium ötvözetből készült, a prototípusoknál magnéziumot is felhasználtak.

A gépnek beépített fegyverzete nem volt. Fegyverzetét a szárnyak alatt kialakított, félszárnyanként négy-négy darab tartóra lehetett rögzíteni. Fegyverzetét két 33 gallonos napalm-tartály, két 115 kg-os fontos kazettás légibomba, valamint különféle méretű földi célok elleni nem irányított rakéták, valamint 7,62 mm-es hátrafelé tüzelő géppuskák képezték, egyenként 1000 db-os lőszerjavadalmazással. A szárny egyenes, téglalap alaprajzú, a relatív profilvastagság viszonylag kicsi. A szárnyközép teljesen vízszintes, míg a szárnyvégek 6 fokos pozitív V-beállításúak. A szárnyakban elhelyezett üzemanyagtartály 300 literes.

A gépbe egy darab Continental E–225–8 típusú, hathengeres boxermotort építette, mely 167 kW (225 LE) maximális (felszálló) teljesítmény leadására képes. A motor kéttollú, változtatható állásszögű Hartzell fém légcsavart hajt. (Az első prototípuson még állandó állásszögű légcsavar volt.) A motor kipufogó csövei elé a törzs mindkét oldalára lángrejtőt szereltek, mely éjszakai bevetésen a gép felfedezhetőségét csökkenti.

Futóműve hagyományos hárompontos, nem behúzható.

Műszaki adatai

Geometriai méretek és tömeg-adatok

Fesztáv: 9,14 m
Hossz: 6,38 m
Magasság: 1,60 m
Szárnyfelület: 13,9 m²
Üres tömeg: 645 kg
Maximális felszálló tömeg: 1223 kg
Üzemanyag: 300 l

Motor

Motorok száma: 1 db
Típusa: Continental E–225–8 típusú, hathengeres, léghűtéses, benzinüzemű boxermotor
Maximális (felszálló) teljesítmény: 167 kW (225 LE)

Repülési jellemzők

Maximális sebesség: 300 km/h
Emelkedőképesség: 8,8 m/s
Szolgálati csúcsmagasság: 5000 m
Hatótávolság: 1335 km

Források

Mike Friend: Reappearance of a Relic — the Fletcher FD-25, in: Pacific Wings Magazine, 2010. december 7.^{[halott link]}
Michael J. H. Taylor: Jane's Encyclopedia of Aviation, Studio Editions, London, 1989, ISBN 0-517-69186-8, p. 393.

Külső hivatkozások

Az FU–25 Defender a Pacific Aerospace (a Fletcher Aviationt megvásárló) vállalat honlapján