Drozdy Győző

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Id. Drozdy Győző (Bajta 1885. október 1.Budapest, 1970. november 2.) tanító, újságíró, országgyűlési képviselő.

Drozdy Győző
Született 1885. október 1.
Bajta
Elhunyt 1970. november 2. (85 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja, Drozdy Gyula a község római katolikus kántortanítója, öt gyermek apja. Elemi iskolába Esztergomba járt, ugyanitt tanítóképzőt, Budapesten pedig gyógypedagógiai tanfolyamot végzett. 1905-től 1919 végéig dolgozott hivatásában, azaz tanítóként különböző Budapest környéki falvakban. A tanítói munka mellett azonban ahogy alkalom kínálkozott, bekapcsolódott egyik kedvenc foglalatosságába, az újságírásba. Első írásai Prohászka Ottokár lapjában, az Esztergomban jelentek meg.

Az első világháború kitörésekor bevonult, majd a frontról való hazatérése után, 1917-ben a Budai Újság felelős szerkesztője lett. A politikai életbe 1918-ban kapcsolódott be a Függetlenségi és 48-as (Bizony) Párt titkáraként. Ezzel párhuzamosan Károlyi Mihály lapjánál, a Magyarországnál dolgozott újságíróként, de publikált az Alkotmány című lapban is. Az 1918. októberi őszirózsás forradalom idején a Nemzeti Tanács egyik jegyzője lett.
Fia Dr. Drozdy Győző (ifj.) Gábor Dénes-díjas villamosmérnök.[1]

Politikai tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világháború végén bekövetkezett katonai összeomlás eredményeként a környező országok megszállták a történelmi Magyarország területeit. Drozdy ekkor visszatért szülőföldjére, a Felvidékre, ahol a helyi lakosság tagjaiból katonai alakulatokat szervezett és bekapcsolódott az előrenyomuló cseh csapatok elleni fegyveres ellenállásba. Közben, 1919. januárjában a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Kisgazda- és Földműves Párt főtitkára lett.

Az 1920. januárjában megrendezett nemzetgyűlési választásokon Zala megyében jelöltette magát a Kisgazdapárt színeiben. A választás második fordulója előtt azonban a csendőrség letartóztatta, azzal a váddal, hogy a Tanácsköztársaság idején együttműködött a kommunistákkal és felforgató tevékenységet folytatott. Ez azonban nem tudta megváltoztatni a szavazás végkimenetelét, Drozdy megnyerte a második fordulót is és nagy fölénnyel lett képviselő. Első parlamenti beszédében mér élesen kritizálta a fehérterrort. Egyike volt annak a kilenc képviselőnek is, akik 1920. március 1-jén a nemzetgyűlésben Horthy kormányzóvá választása ellen mertek szavazni. Több beszédben tiltakozott a numerus clausus törvénye ellen is.

A parlament nem sokkal később meg is semmisítette a mandátumát. A kitűzött új választáson Drozdy azonban ismét jelöltette magát, s nagy fölénnyel nyert. A parlamentben az ellenzék egyik vezérszónokának számított. Kiemelhető beszédei közül az 1924. januárjában elmondott parlamenti felszólalása, amelyben a fehérterror idején elkövetett gyilkosságok felderítésének elmaradását kérte számon a kormányzattól. Ekkor feltárta a Héjjas Iván ellenforradalmi különítménye által 1919 őszén elkövetett tömeggyilkosságot is, személyesen megnevezve mind az áldozatokat, mind az elkövetőket.

A következő választáson, 1922-ben, bár Bethlen István miniszterelnök személyes utasítására a belügyminisztérium mindent megtett ellene, sikerült ismét mandátumot szereznie. A kormányzati beavatkozásnak végül az 1926. évi választáson lett meg az eredménye. Drozdy ekkor két zalai választókerületben is rajthoz állt, de újból szembe kellett néznie a hatósági nyomásgyakorlás és beavatkozás minden eszközével, s ezúttal nem szerzett mandátumot.

Emigrálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezután 1927. április 4-én egész családjával elhagyta az országot, és az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Chicagóban telepedett le, ahol bekapcsolódott az Amerikai Magyar Revíziós Liga munkájába, s ennek ügyvezető alelnökeként tevékenykedett. Kezdetben a Szabadság című lap főmunkatársaként dolgozott, később saját újságot alapított, az Az Írás-t, melynek főszerkesztője lett.

Újra Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1933-ban tért haza, s itthon a Falu c. lap főszerkesztője lett. Az 1935. évi választásokon újra jelöltette magát képviselőnek, Gömbös Gyula Nemzeti Egység Pártjának jelöltjeként. A politikai életbe való ismételt bekapcsolódását teljes siker koronázta: ismét mandátumot szerzett.

A Nemzeti Egység Pártjából végül 1938. novemberében lépett ki azokkal a képviselőkkel, akik Imrédy Béla miniszterelnökké való kinevezése után szembe kívántak helyezkedni a kormánypárt szélsőjobboldali tendenciáival. Drozdy tagja lett annak a bizottságnak, amely a második zsidótörvényt vitatta meg a parlamenti beterjesztés előtt, s több módosító indítványt nyújtott be a törvényjavaslathoz, így az ő javaslata eredményeként került be a törvénybe az első világháborúban hősi halált halt zsidó katonák leszármazottainak, azaz a hadiárváknak a törvény alóli mentesítése.

Az 1939. évi választásokon újra a Kisgazdapárt jelöltjeként indult zalai választókerületében, de sikertelenül.

1939. szeptember 1-jétől 1944. januárjáig az Esti Kurír Lapkiadó Rt. vezérigazgatói tisztét töltötte be. A liberális újság németellenes és zsidóbarát politikájáról volt ismert, angolszász politikai vonalat képviselt.

1944. március 19-én, az ország német megszállásakor a nácik körözési listáján előkelő helyen szerepelt, de a letartóztatás elől sajátos megoldással menekült meg: jelentkezett katonának és kérte a frontra való kivezénylését. A katonai alakulatok előtt rendszeresen a háború értelmetlenségéről szónokolt és annak befejezéséről igyekezett meggyőzni a tisztikart. Tevékenységéért hadbíróság elé állították, de megszökött és illegalitásba vonult. Németellenes fegyveres alakulatot kísérelt meg szervezni, amelybe 1944. október 15., a nyilas hatalomátvétel után Bajcsy-Zsilinszky Endre is bekapcsolódott. A két politikus egy rövid ideig együtt bujkált, a Cserhát nyugati felében, a Naszály körüli erdőségben hoztak létre fegyveres ellenálló csoportot. Bajcsy-Zsilinszky lebukása és a megjelenő német katonaság miatt az akció végül nem vezetett eredményre. Drozdy 1945-ben, közvetlenül az ostromgyűrű bezárulása előtt tért vissza Budapestre és a harcok befejeztével igyekezett rögtön bekapcsolódni a politikai életbe. Ekkor a kisgazdapárt megbízásából bejárta a Dunántúl egy részét, pártszervezés céljából. Az új választásokon visszatért régi kerületébe, Zala megyébe, ahol a kisgazdapárt megyei listáján kapott helyet.

A második világháború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzetgyűlésben Drozdy a kisgazdapárt úgynevezett „jobbszárnyához” tartozott, ami annyit jelentett, hogy ez a csoport szállt szembe legkövetkezetesebben a kommunista párt törekvéseivel. 1946. januári parlamenti beszédében például már a kommunista pártállam vízióját vetítette elő, tiltakozva az ilyen törekvések ellen. Nem csoda, ha az MKPszalámitaktikája” eredményeként azok közé a politikusok közé került, akiket az elsők között zártak ki a pártból, 1946. március 12-én.

A kizárás után a képviselők egy része új pártot alapított, a Magyar Szabadság Pártot, melynek programját Sulyok Dezső 1946. július 24-én ismertette a parlamentben. Ebben hangsúlyos szerepet kapott az ország semlegességének (azaz függetlenségének) biztosítása, belpolitikai téren pedig a párt a demokratikus jogok és elvek tiszteletben tartása mellett szállt síkra. A Szabadság Párt szembehelyezkedett a kisgazdapárttal is, amelynek vezetősége egyre inkább a kommunista párt kiszolgálójává vált.

A párt a továbbiakban a kommunista párt legkövetkezetesebb ellenfelének bizonyult, képviselőik igyekeztek leleplezni annak antidemokratikus lépéseit. Drozdy ellen Rákosi utasítására Farkas Mihály 1946 őszén összeférhetetlenségi eljárást indított, melynek célja parlamenti mandátumának megsemmisítése lett volna. A koncepciós eljárás azonban ekkor még nem érte el célját, Drozdy iratokkal, többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre özvegyének vallomásával bizonyította antifasiszta és németellenes tevékenységét és ezzel a vád tarthatatlanságát.

A folyamatos kommunista nyomás hatására a Magyar Szabadság Párt 1947. július 21-én kimondta feloszlását. Képviselőik feladták a kilátástalan küzdelmet, s közülük többen, így Sulyok Dezső is, emigráltak. Amikor erre Drozdy rászánta magát, már késő volt, a jugoszláv határon elfogták, és az Andrássy út 60-ba, az Államvédelmi Hatóság őrizetébe szállították. Innen öngyilkossági kísérlet segítségével szabadult, mikor bal kezén ütőerét fölvágta, orvost hívtak, akivel üzenni tudott, s kapcsolatai segítségével sikerült visszanyernie szabadságát.

1947-től 1950-ig, birtokának államosításáig Baracskán élt. 1951-től 1953-ig a budapesti vásárcsarnokban betanított munkásként dolgozott. 1953-ban és 1954-ben az AUTÓKER-nél könyvelőként tudott elhelyezkedni. Később különböző alkalmi munkákból, és képek festéséből tartotta el magát. Magas kort megélve, 85 évesen, 1970. november 2-án hunyt el Budapesten.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Amerika[2] Útleírás, Bp. 1921.
  • Az ezüstkócsag[3] Színmű, Bp. 1933.
  • Aurora borealis. Államregény, de nem utópia[4] Regény, Bp. 1937.
  • A demokrácia[5] Politikai tanulmány, Bp. 1946.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Drozdy Győző témájú médiaállományokat.
  • Elvett illúziók. Drozdy Győző emlékiratai. (Szerk. Paksy Zoltán) Bp. - Zalaegerszeg, Kossuth Kiadó. ISBN 978 963 09 5672 7 – Zala Megyei Levéltár, 2007.
  • Nemzetgyűlési almanach 1920–1922.
  • 1945–1947. évi nemzetgyűlés almanachja.
  • Lőrinc László: Színes eminenciás. Drozdy Győző, a Károlyi-párt titkára. HVG. 2011. január 8.